Harmadik jelenés: 1917. július 13.

Amikor a harmadik jelenésre került sor, szürke, könnyű felhő lebegett a tölgybokor felett, a Nap elsötétült, friss szellő fújt a hegy felett, pedig nyár közepe volt. Marto úr, Jácinta és Ferenc édesapja, aki mindezekről beszámolt, hozzáteszi, hogy zümmögést is hallott, mintha legyek röpködtek volna egy üres korsóban. A látnokok a szokásos fény után a Szűzanyát látták a tölgybokor felett. Lucia így írja le a harmadik jelenést:

„– Mit kíván? – kérdeztem.

– A következő hónap 13-án jöjjetek ismét ide, továbbra is minden nap imádkozzátok a rózsafüzért a Rózsafüzér Királynőjének tiszteletére, hogy a világ számára a békét és a háború befejezését kieszközöljétek. Mert egyedül csak Ő tudja ezt elérni.

– Szeretném kérni, mondja meg nekünk, hogy kicsoda, és tessék egy csodát művelni, hogy mindenki elhiggye a jelenést.

– Jöjjetek ide továbbra is minden hónapban! Októberben meg fogom mondani, ki vagyok és mit óhajtok. Egy csodát is fogok művelni, hogy mindenki higgyen.

Itt néhány kérést terjesztettem elő, már nem tudom, miket. Csak arra emlékszem, hogy a Szűzanya azt mondta, imádkozzák a rózsafüzért, hogy ezeket a kegyelmeket az év folyamán elnyerjék. ⁸

Aztán így folytatta:

– Hozzatok áldozatot a bűnösökért, és mondjátok gyakran, különösen akkor, ha áldozatot hoztok: Ó Jézusom, Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért és azoknak a bűnöknek engesztelésére, amelyeket Szűz Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetnek”

■          A TITOK ELSŐ RÉSZE:

            A POKOL LÁTOMÁSA

„Ezeknél az utolsó szavaknál ismét kitárta kezeit, mint a két előző hónapban.

Úgy látszott, hogy a fénysugár áthatol a földön. Egyszerre csak egy lángtengert láttunk, és a lángtengerbe merülve láttuk az ördögöket és a kárhozott lelkeket, mintha átlátszó, fekete vagy bronzszínű izzó emberi alakok lettek volna. Ide-oda kavarogtak a tűzben, kiemelkedtek a lángokból, amelyek bensejükből füstfelhővel együtt törtek elő. Mint nagy tűznél a sziporkák, súlytalanul estek minden irányba. Közben fájdalmukban és kétségbeesésükben ordítottak. Az ijedtségtől megdermedtünk (e pillanatban valószínűleg «jajt» kiáltottam, amint az emberek ezt hallották).

Az ördögöket ijesztő és utálatos külsejükről lehetett felismerni, mintha utálatos, ismeretlen állatok lettek volna. De átlátszók voltak, mint a fekete izzó szén.”

Lucia megjegyzi, hogy a látnokok meghaltak volna az ijedtségtől és az iszonyattól, ha a Szűzanya nem ígérte volna meg nekik, hogy a mennybe fogja őket vinni.

■         A TITOK MÁSODIK RÉSZE:

            FIGYELMEZTETÉS A BŰNTETÉSRE

            AZ ESZKÖZ, AMIVEL A BÜNTETÉS ELHÁRÍTHATÓ

„Ijedten és segélykérően emeltük a Szűzanya felé tekintetünket. Ő jóságosan, de szomorúan így szólt hozzánk:

– A poklot láttátok. Ide kerülnek a szegény bűnösök lelkei. Isten meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét, hogy megmentse őket.

Ha teljesítik kérésemet, sokan megmenekülnek, és béke lesz.

A háború is véget ér. Ha azonban nem hagyják abba Isten megbántását, XI. Piusz pápasága alatt egy másik, még szörnyűbb háború kezdődik. ⁹ Amikor egyik éjjel ismeretlen fény tűnik fel, ismerjétek fel, hogy ez az a nagy jel, amelyet Isten ad nektek. Akkor a világot gonoszsága miatt háborúval, éhséggel, az egyház és a Szentatya üldözésével fogja büntetni. ¹⁰

Hogy ezt megakadályozzam, eljövök majd, hogy kérjem Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombati engesztelő szentáldozást. Ha kérésemet teljesítik, Oroszország megtér, és béke lesz, ha nem, akkor tévtanait az egész világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni, a jó embereket kínozni fogják, a Szentatya sokat fog szenvedni, több nemzet megsemmisül, végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog. A Szentatya fölajánlja nekem Oroszországot, és az megtér. A világra pedig egy békés kor virrad.

Portugáliában a hitigazság mindig megmarad. ¹¹

■         A TITOK HARMADIK RÉSZE: KÖZELGŐ BÜNTETÉSRŐL, SZÖRNYŰ KATASZTRÓFÁRÓL ÉS A LELKEK ISTENHEZ VALÓ NAGY VISSZATÉRÉSÉRŐL SZÓLÓ PRÓFÉTAI LÁTOMÁS¹²

„J. M: J.

Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része:

Az én Istenem iránti engedelmességből – aki Őexcellenciája, a Főtisztelendő leiriai Püspök úr, valamint Ön és az én szentséges Anyám által adott parancsot nekem – írok Önnek. ¹³

Első jelenet: figyelmeztetés a küszöbön álló büntetésre

A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a földre mutatva hangos szóval mondta: »Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!«

Második jelenet: Szörnyű katasztrófa,

            amely a világban nagy pusztítást okoz,

            s mely minden társadalmi rétegből áldozatokat követel,

s amelynek mindenekelőtt a Szentatya is áldozatává lesz

Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk »valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek«, láttunk egy fehérbe öltözött püspököt »akiről úgy gondoltuk, ő a Szentatya«. Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők.

Harmadik jelenet: Az emberiség nagy visszatérése Istenhez

A kereszt két szárnya alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.

Kelt Tuyban, 1944. január 3-án”

A harmadik jelenés végén a Szűzanya ezt mondta:

– Erről senkinek se szóljatok, Ferenccel közölhetitek. Amikor a rózsafüzért imádkozzátok, ezt mondjátok minden tized után: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra. ¹⁴

Ezután egy pillanatnyi csend következett. és megkérdeztem:

– Nem óhajt semmi mást?

– Nem, ma nem akarok már semmit.

A szokott módon fölemelkedett keleti irányban. Majd eltűnt az égbolt végtelen távlatában.

            Mennydörgést lehetett hallani, ami annak a jele volt, hogy a jelenés véget ért. ¹⁵ (vö. Memórias II, 138. o.; III, 218 és220. o.; IV 336-342. o.; De Marchi 90-93. o.; Walsh 75-77. o.; Ayres da Fonseca 41-46. o.; Galamba de Oliveira 72-78. o. és 146-147. o.)

A titok harmadik részének értelmezése

■         ELSŐ JELENET: Figyelmeztetés

            a küszöbön álló büntetésre

„Lucia nővér egyetértett a magyarázattal, mely szerint a „titok” harmadik része egy prófétai látomás, amely az üdvtörténet próféciáihoz hasonlítható”– írja Msgr. Bertone a látnokkal 2000. április 27-én folytatott beszélgetésről készített tudósításában.

A látomásban három jelenet különíthető el egymástól, amelyek azonban szorosan összetartozva egészet alkotnak. Az első jelenet első képe a Szűzanya balján álló angyal a lángpallossal. Ahogyan Ratzinger bíboros Teológiai kommentárjában kiemeli, ez a kép „a jelenések könyvének hasonló képeire emlékeztet. A világra váró ítélet fenyegetését jeleníti meg”.

Az angyal – írja Lucia nővér – lángpallost tartott a kezében. „Szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot”. Nyilvánvaló, hogy az angyal ezt nem saját magától, hanem isteni parancsra tenné. Könnyen következtethetünk arra a megállapításra, hogy a világ olyan szellemi és erkölcsi állapotban van, hogy megérdemli azt, hogy Isten ilyen módon büntesse. Úgy tűnik, ez a büntetés a teljes pusztítást jelentené. Ratzinger bíboros ebben az értelemben írja: „Az, hogy a Föld lángtengerben pusztulhat el, ma már semmiképpen sem fantáziakép: az ember a maga találmányaival már elkészítette a lángpallost.”

Amit elsőként fontos megjegyeznünk: az emberiség Isten tanításának és erkölcsének elutasításával eltávolodott Istentől és az egyházától, ezáltal szembeszegült Istennel, így méltó a büntetésre.

A második képben azonban a Szűzanya közbelép, és eléri Istennél, hogy az angyal nem pusztítja el a világot. Az angyal lángpallosának lángjai „kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással”-írja Lucia nővér. A Szűzanya segít, hogy az irgalmasság terve valósuljon meg, és meg akarja adni a világnak a lehetőséget arra, hogy megmeneküljön. Ehhez azonban az emberiségnek bűnbánatot kell tartania. Ezért a jelenet végén „az angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!”

Az a tény, hogy az angyal „hangos szóval” kiált, és háromszor ismétli a felszólítást a bűnbánatra, megint csak azt mutatja, mennyire eltávolodott az emberiség Istentől. Nem felszínes bűnbánatról van szó. Komoly bűnbánatot kell tartani, amely valódi megtérést kíván.

■         MÁSODIK JELENET: szörnyű katasztrófa,

            amely a világban nagy pusztítást okoz,

            s mely minden társadalmi rétegből áldozatokat követel,

            s amelynek mindenekelőtt a Szentatya is áldozatává lesz

            A félig lerombolt világ jelenik meg („egy félig lerombolt város”). Arra kell következtetnünk, hogy a Szűzanya közbelépése csak a teljes pusztulást tudta megakadályozni, a részleges pusztítást azonban nem. Nyilvánvalóan az emberek nem tartották meg a szükséges bűnbánatot: a büntetés bekövetkezett.

            A központi alak ebben a jelenetben a Szentatya, „aki sok más püspökkel, pappal, szerzetessel és szerzetesnővel ment fel egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért.” Ratzinger bíboros írja: „A pápa nyilvánvalóan előttük megy, az őt körülvevő iszonyattól reszketve és szenvedve. Nemcsak a környező házak és a város hever félig romokban – útja a megöltek holttestei között vezet előre.” A jelenet tehát szörnyű katasztrófát mutat be.

            Nem túlzás, ha apokaliptikus katasztrófáról beszélünk, ahogyan apokaliptikus ugyanúgy az azt kirobbantó angyal is. (Hangsúlyoznunk kell, nem a világ végéről van szó, mint ahogyan erre Ratzinger bíboros is figyelmeztet kommentárjában.)

            Mi fog történni? Ratzinger bíboros magyarázata szerint „e képben egy egész évszázad történelmének képét láthatjuk. Miként a hegy és a város képében a Föld helyei együttesen irányulnak a keresztre, az idők is összetartoznak: a látomásban fölismerhetjük az elmúlt évszázadot mint a vértanúk, a szenvedés és az egyházüldözés századát, a világháborúk és a helyi háborúk századát”.

            Más szavakkal, az amit a látomás egyetlen jelenetként mutat be, valójában az egyházüldözések, pusztítások (háborúk) hasonló jeleneteinek összesűrítése, melyek a 20. század során robbantak ki és sajnos még messze vannak attól, hogy véget érjenek. Gondoljunk csak a világ különböző részein a katolikusok jelenlegi üldözéseire, a népek és nemzetek közötti számos konfliktusra.

            Ratzinger bíboros a jelenetek összesűrítését látja ugyanígy abban a képben is, mely a hegy csúcsára tartó pápát tárja szemünk elé: „A hegy csúcsa felé igyekvő, meggyötört személyben több pápát is láthatunk összefoglalóan, akik X. Piusztól kezdve a mai pápáig az évszázad szenvedéseit viselték és vitték a kereszt felé. A vértanúk útján a látomásban a pápát is megölik.”

            Ratzinger bíboros hozzáteszi: „Nem kellett-e a Szentatyának saját sorsára ismernie ebben, amikor az 1981. május 13-i merénylet után felolvastatta magának a harmadik titok szövegét?”

            Bár a katolikus körökben a vélemények nem fedik egymást arra vonatkozóan, hogy kapcsolat lenne a titok harmadik része és II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylet között, mégis tisztelettel meg kell említenünk ezt az értelmezést is. Sokan, anélkül, hogy ezt a feltételezést figyelmen kívül hagynák, a „fehérbe öltözött püspök” alakjában a különböző pápák jelképét látják inkább, mint egyetlen személyt. Ezt a véleményt képviseli Msgr. Serafim de Sousa Ferreira e Silva, Leiria püspöke (l. Corriere della Sera, 2000. 06. 24.), valamint Ratzinger bíboros, ahogyan az említett idézet mutatja.

            Mindenesetre a titok harmadik részében bemutatott mártírhalálok hosszú sora – melybe beletartozik a különböző világi személyek, a különböző osztályba tartozó és különböző pozíciójú férfiak és nők mártírhalála – napjainkban is folytatódik, és nem lehet kizárni, hogy az egyház ellenségeinek a gyűlölete odavezet, hogy további hasonló méretű merényleteket hajtanak végre.

            Kik ezeknek a merényleteknek és pusztításoknak az emberi végrehajtói, akik a látomásban „egy csoport katonaként” jelennek meg, akik lőfegyverekkel és nyíllal a Szentatyára és az őt követőkre lőnek, és egymás után megölik őket?

            Lucia nővér utalása alapján, melyet 1982. május 12-én II. János Pál pápának írt levelében tett, a titok harmadik részét a második rész fényében kell értelmezni, mégpedig a Szűzanya következő szavaira vonatkozóan: „Ha kérésemet teljesítik, Oroszország megtér, és béke lesz, ha nem, akkor tévtanait az egész világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni, a jó embereket kínozni fogják, a Szentatya sokat fog szenvedni, több nemzet megsemmisül.” Lucia nővér kifejti: „Mivel az üzenetnek ezt a felszólítását nem teljesítettük, láthatjuk, beteljesül, hogy Oroszország tévtanaival elárasztja az egész világot. Ha még nem is látjuk a prófécia végének teljes megvalósulását, azt azonban tapasztalhatjuk, hogy nagy lépésekkel haladunk afelé.”

            2000. május 13-án, amikor Sodano bíboros első ízben említette a titok harmadik részét, ezeknek az üldözéseknek a hátterében a 20. század Isten nélküli rendszereit jelölte meg. Véleményünk szerint teljes joggal, hiszen mind a szocializmus, mind a nemzeti szocializmus többé-kevésbé a kommunizmus tévedéseinek egyértelmű következményei, akkor is, ha saját magukat a kommunizmus ellentéteként tüntetik fel. A 20. század ateista rendszerei nem szűntek meg, tovább élnek többé-kevésbé új formában a 21. században is. Rányomják bélyegüket napjaink szekularizált világára, mely fellázad Isten és az Anyaszentegyház ellen.

            Végül fel kell tennünk a kérdést: mi ennek az áldozatnak a gyümölcse? A harmadik jelenetben kapunk erre választ.

■         HARMADIK JELENET: Az emberiség

nagy visszatérése Istenhez

            A fatimai prófécia csak akkor teljesedhet be, ha a bűnös emberiség újra közeledik Istenhez. Ez a visszatérés azonban csak úgy lehetséges, ha az emberiség különös kegyelmekben részesül. Ezeket a kegyelmeket szimbolizálja a mártírok vére. Az angyalok a mártírok vérével öntözik az „Istenhez közeledő lelkeket”. (Ha közeledtek, azért közeledtek, mert távol voltak Istentől.)

            Ratzinger bíboros Lucia nővér leírását a következőképpen kommentálja: „A kereszt szárai alatt angyalok fogják fel a vértanúk vérét és az Istenhez igyekvő lelkekre öntözik. Krisztus vére és a vértanúk vére a látomásban eggyé válik: a vértanúk vére a kereszt száraiból folyik. Vértanúságuk összetartozik Krisztus szenvedéseivel, eggyé vált vele. Kiegészítik, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő teste, az Egyház javára (vö. Kol 1,24). Életük Eucharisztia lett, belépett a meghalt búzaszem misztériumába, és részesednek annak termékenységében. A vértanúk vére a kereszténység magvetése, mondta Tertullianus. Miként Krisztus halálából, az ő megnyitott oldalából fakadt az Egyház, úgy termékeny a vértanúk halála az egyház további életében. A riasztóan kezdődő titok tehát a remény képével fejeződik be: nincs hiábavaló szenvedés, s főként a szenvedő Egyház, a vértanuk Egyháza útmutató az Istent kereső emberek számára. Nemcsak az olyan szenvedők vannak Isten jóságos kezében mint Lázár, aki igen nagy vigasztalást talált, és titokzatosan Krisztust jelképezi, aki értünk szegény Lázárrá lett, hanem a vértanúk szenvedéséből erő fakad a tisztuláshoz és a megújuláshoz, mert szenvedésük megjeleníti Krisztus szenvedését és a jelenre is kiterjeszti üdvözítő hatását.”

            Az igaz vértanúk vérével megtisztított és megújult földön élők Mária népe, melyről Grignion Szent Lajos Értekezések a Szent Szűz igaz tiszteletéről című híres könyvében a következőket írta: „Ó, mikor jön el az a boldog idő, amikor a dicső Szüzet a Szívek Úrnőjeként ismerik el, hogy minden lélek szeretett és egyetlen fiának, Jézusnak uralma alatt éljen?… Ụt adveniat regnum tuum, adveniat regnum Mariae, jöjjön el Mária országa, hogy a Te országod eljöhessen.” Ezek a szavak csodálatos összhangot képeznek a fatimai titok második részének végén található éppen ennyire híressé vált szavakkal: „Végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog.”

Az emberek szívében vagy megvalósul Mária Szeplőtelen Szívének diadala – ahogyan Grignion Szent Lajos hangsúlyozza – vagy a harmadik titok egészében teljes értelmét veszíti. Az emberiség Istenhez való visszatérése teszi csak ugyanis lehetővé, hogy a világ elnyerje „a békés kor”-t, ahogyan a Szűzanya megígérte.(l. a titok második része) Ezt a visszatérést a nagy visszatérésnek nevezhetnénk (franciául Grand Retour, mely Franciaországban azt a lelki mozgalmat jelöli, mely célul tűzte ki a lelkek nagy visszatérését Mária által Jézushoz).

„Haec est dies quam fecit Dominus: exsultemus et laetemur in ea.-Castigans castigavit me Dominus et morti non tradidit me. Ezt a napot az Úr szerezte, ujjongjunk és örüljünk benne! Megfenyített az Úr, igen, megfenyített, de nem szolgáltatott ki a halálnak.” (Zsolt 118,24 és 18)

A titok három része így harmonikus egészet alkot, melynek a középpontja Isten dicsősége, az Anyaszentegyház dicsérete, valamint a lelkek evilági és túlvilági java. Mindez annak az eredménye, hogy Mária Szeplőtelen Szíve közbenjár Isten Fiának, Jézusnak a Szívénél.