LXVI. TE ÁLLHATATLAN LÉLEK...

1.
Te állhatatlan lélek,
Árnyékodtúl is félek!
Nincs már benned reményem,
Bár gondoltam: vagy fényem;
Jéggé vált már az tüz,
Csalárd lárvád elüz,
Te rád nem is szemlílek.

2.
Minden dolgod már kétség,
Ámbár szived majd elég,
Rozsdát már nem szenvedhet
Az régi hiv szeretet;
Gyászsorsom ezt nyerte,
Életem remete,
Csak igy türöm, mig lehet!