LVII.

Január 27. folytatása.

Kurtis Róbertnek nyilván igaza van. Az Amazon e torkolata, melynek térfogata kétszáznegyvenezer köbméter, egyetlen pontja az Atlanti‑óceánnak, ahol édesvizet találhattunk. Itt kell lenni a szárazföldnek! Érezzük. A szél feléje visz!

E pillanatban Miss Herbey hálaadó szava emelkedik az ég felé s mi vele együtt imádkozunk.

Letourneur András atyja karjai közt pihen a tutaj hátsó részén, míg az elõrészen mindnyájan a láthatárt nézzük nyugat felé.

Egy óra múlva Kurtis Róbert fölkiált:

- Föld!...

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A naplónak, hová e naponkénti jegyzeteket beírtam, itt vége szakad. Szabadulásunk néhány óra alatt végbement s én néhány szóval elmondom.

A tutajt délelõtt tizenegy óra felé a Maguri‑foknál találták. Marajo szigeténél. Irgalmas szívû halászok találtak reánk s ennünk adtak, aztán elvittek Parába, hol a leggyöngédebb ápolásban részesültünk.

Az északi szélesség 0° 12’ foka alatt ért a tutaj szárazföldet. Legalább tizenöt foknyira lementünk tehát délnyugatnak azon nap óta, mikor a hajót elhagytuk. Hogy az Amazon torkolatához értünk, annak köszönhetjük, hogy a Golf‑áram újra megragadta tutajunkat s arra vitte. E nélkül elvesztünk volna.

Harminckettõnk közül, ahányan Charlestownban hajóra szálltunk, azaz kilenc utasból és huszonhárom tengerészbõl, csak öt utas és hat tengerész maradt, - összesen tizenegyen.

A Chancellor födélzetérõl csak ezek maradtak életben.

A jegyzõkönyvet a menekülésrõl a braziliai hatóságok állították ki.

Aláírták: Miss Herbey, Kazallon J. R., idõsb Letourneur, Letourneur András, Falsten, a kormányos, Daoulas, Burke, Flaypol, Sandon s - legutoljára - Kurtis Róbert kapitány.

Hozzá kell tennem, hogy Parában csaknem azonnal alkalom kínálkozott a hazahajózásra. Egy hajó elvisz bennünket Cayenneba s az aspinwalli francia «transatlantique ligne» gõzöse, Ville de Saint‑Nazaire onnan hazaszállít Európába.

És most, miután annyi szenvedést álltunk ki együtt, annyi veszélybõl menekültünk ki, úgyszólván csoda által, nem természetes‑e, hogy szétbonthatatlan barátság kapcsolja egybe a Chancellor utasait? Bármily körülmények közé jussanak, bármily távol ragadja is õket egymástól a sors, nem bizonyos‑e, hogy soha sem felejtik el egymást?

Kurtis Róbert mindig barátja volt s mindig barátja lesz azoknak, kik osztályos társai voltak a szerencsétlenségben.

Miss Herbey vissza akart vonulni a világtól s a szenvedõk ápolására szentelni életét.

- De hisz az én fiam nem beteg!... - mondá neki Letourneur úr.

Miss Herbey most már Letourneur úrban atyát, Andrásban fivért kapott. - Azt mondom, hogy fivért, de nemsokára föltalálja e derék leány új családjában azt a boldogságot, melyet megérdemel s melyet teljes szívünkbõl óhajtunk neki.

-&-