|
AZ ÚSZÓ FATÖRZSHÖZ
A Margithídnál sokan
nézegettük az áradó Dunát - tán másoknak is feltűntek azok a fatörzseknek
látszó fekete foltok, amelyek néha a folyam mélyéből a felszínre
emelkedtek, mintha az alvilágból igyekeznék felfele egy-egy sötét szellem,
egy-egy megfejthetetlen titok, egy-egy sejtelem, amelyet a következő másodpercben
ismét a mélybe nyom alá a sarkantyú alatt lihegő folyam.
Ki volt, mi volt? Fatörzs
került a folyam sodrába, amely fatörzs valahol, valamerre egykor erdőben
hallgatta a szél zúgását, vagy magányosan búsongott egy partszakadék felett,
mint aki közelgő halálát érzi? Ha fatörzs volt, akkor a favágó elől
szökött meg - de mi elől menekedett a folyam nedves, hideg dunnái alá az
ember, aki éppen úgy tud úszni halott korában, mint a fatörzs?
Az áradó folyamok tétlen
nézdelődői szeretik rábízni magukat a fantáziára - minden fatörzset,
gerendát emberi holttestnek vélnek messziről. A fatörzs tán látja a Duna
közepéről a parti semmittevőket, és megtréfálja őket, mint a
vándorkomédiás, aki útközben ingyen, a maga mulattatására is bolondozik.
Legjobban szeret a víz alá merülni, mikor a partok ingyenes látogatói már éppen
azon vitatkoznak, hogy asszony vagy férfi az úszó hulla. (Sajátságos, hogy több
pártja van az asszonyoknak.) De a fatörzs elmerült. Ki tudja, hol dugja ki
fejét ismét a Dunából, hogy elaludt utas módjára megkérdezze: "Mikor érünk
Vácra?" - holott éppen a Lánchíd alatt viszi el a folyam. De az is
lehetséges, hogy lenn, a Lágymányos alatt, az egykori Kutyavilla környékén kezd
érdeklődni a vele versenyt futó potykáktól, hogy: "Kérem, messzi van
még a Gyöngytyúk utca?" - mint ahogyan a városban hallja az ember a
villamoson azoktól, akik régen nem jártak Pesten.
Akinek van ráérő ideje
- márpedig a parti ácsorgóknak bőven van -, elgondolkozhatik rajta, hogy
mi dolga lehetett a villamosbeli vagy a dunai pasasérnak a Gyöngytyúk utcában,
amelyet már egy évtizede Gyulai Pál utcának hívnak, pedig Gyulai Pál nem is itt
lakott, hanem a szomszédos Sándor főherceg utcában? Kit és mit keresnek
ezek az úszó holt tárgyak és emberek a pesti határban, amikor tavaszonként a
város alá sodorja őket az áradó Duna? Talán azért jönnek, hogy
megtudakolják, él-e még ez vagy amaz az öregasszony, akit fiatalkorukban
ismertek? Van-e elég deszka a pesti koporsókhoz? Milyen a szakálldivat a szép
halottaknál? Régen elment-e az a hajó, amely a dunai öngyilkosokat vitte el az
állomástól? Nagyon haragszik-e Geguss Dániel, a dunai kapitány, ha Pesten akar
kikötni egy szegény felvidéki tót, akit a Vágból idáig kormányoztak a ravasz
folyamparti emberek, akik szegény tótot nem szívesen fognak ki a vízből.
Ki tudná, mit akarnak ezek
a titokteljes látogatók, akik így áradás idején ellopakodnak, elrohannak,
elsompolyognak Pest és Buda között? Sok cókmókot nemigen hozhatnak magukkal,
mert ahogyan én az óbudai sziget lakóit ismerem, ott jószemű embereket
szoktak partőröknek megtenni, akik állj-t kiáltanak a dunai utazónak, ha
némi csecsebecse van a fülében vagy pláne zsebórát sejtető lánc a
mellényén. De még valami jelesebb bundájuk sem lehet - pedig még hideg van a
felvidéki folyók környékén -, mert az újlaki partokon is látni csónakokat,
amelyek nem ijednek meg az áradás életveszedelmességétől, ha egy
farkasbundát kell kifogni a Dunából, mert az minden időben többet ér a
legkövérebb potykánál, lentebb, a Duna-parti korzó közönségét mostanában már nem
ismerem személyesen, mint fiatalkoromban, de az én időmben ott is akadt
vállalkozó fiatalember, aki nem hagyott maga mellett minden érdeklődés
nélkül elúszni egy gazdag hullát, de még módos öreg asszonyságot sem.
...Hiszen, ha télen jöttök
volna ezek a szökevény fatörzsek, amikor dideregtünk, míg a fakereskedőket
pénzért mutogatták, majd ott állna a partokon a város apraja-nagyja! De most,
mikor azt hiszik, hogy a nyári napok következnek, inkább csak az áradást
bámulják, valamint azokat a szemtelen embereket, akik mindig akadnak a
folyampartokon, hogy azt hazudják, ők látták az 1838-iki árvizet. A
titokzatos fatörzsek hében-korban felbukkannak a folyam hátán, van időnk
találgatni, hogy gerenda volt-e vagy ember?
(1924)
|