|
PESTI
EMBER NYÁRI ÁLMAI
- Mit álmodott, Krúdy úr? -
kérdé reggelenként az óbudai harangozó, amikor rágyújt az első versre.
Hát én csak rendben volnék
az álmaimmal, mert nem fojtogatnak, nem zokogtatnak már évek óta - de vajon mit
álmodik itt - szerte Pesten az a sok ember így nyári éjszakán? Megkérdem a
mindentudó barátomat, és ő így felel:
- Hát mostanában sokat
álmodnak azzal a nagy ázsiai heggyel, a Gaurizankár testvérével, amely a
Himalája közepéből szökken az égboltozat felé. Mount Everestnek hívják
őt, és sok pesti ember fáradozik az elérhetetlen csúcs megmászásával,
miután ez az angol expedíciónak sem sikerült. Mert voltaképpen mindnyájan
turisták vagyunk a nyári napok jöttével, akár viseltünk kalapunk mellett
pléhből való havasi gyopárt, amely a Magyar Turista Egyesület
népszerű jelvénye volt, akár pedig egyesületi engedély nélkül mászkáltunk
a balatoni tájak Lavotta-hangú országútain, a tátrai hegyek észbontó határain,
ahonnan egy sziklacsúcsról pontosan obszerválhatta a turista, hogyan festik
arcukat reggelenként a határon túl eső kis fürdőhelyeken a lengyel
asszonyságok... De az igazi turista talált itt Pesten is tennivalót magának. A
budai hegyek között elhányt újságpapirosokból meg lehetett állapítani, hogy
rántott csirkét vagy hideg kacsacombot fogyasztottak-e a hegymászók, és
körülbelül mely napokban vették errefelé égbetörő útjukat?
- Álmodnak messzi
kiskorcsmák lugasaival, ahová látszólag csak azért tért be a vándorlegény, hogy
nevének kezdőbetűit felfirkantsa az újonnan gyalult padra, amelynek a
sajátossága miatt nagy híre ment az összes kutyagolók között; ahova állítólag
minden különösebb célzatosság nélkül mentek kézenfogva a szerelmesek, talán
csak azért, hogy a nagybajszú, vén bormérőtől meghallják, hogy
várható-e eső a nap folyamán; ahová úgy szökött el Pestről valaha a
polgár, hogy egész rongyos, megunt életét a városban felejtette, mint az ócska
ruhát, és igyekezett új dalokat, magatartásokat, kedveket, hangulatokat
felfedezni fák levelezéseiből, mezei virágok üzeneteiből, kugligolyók
döngéséből és új barátok hosszadalmas előadásaiból; ahová ártatlanságával
szökött a rózsaszínű nyári lány, kacér tetszelgésével a megkörnyékezett
menyecske, fiatalkori ábrándokkal a paradicsom-érett asszonyság; ahová azért
jártak a bütyköslábú pesti írnokok, hogy végre egy árok partján lehúzhassák a
cipőjüket...
- Álmodnak az erdők titokzatos ösvényeivel, amelyeken átszalad néha a
megzavarodott nyúl, a kolostori neveltségű őzgida; ahol a téli
baráttal, a kékmellényes cinkével megint találkozhatunk; ahol az is
szívből dalolni kezd, aki egyéb alkalommal csak a pesti házmesternével
szokott véleményt cserélni; ahol alkony jöttével a fatörzsek alakjai felveszik
amaz öregemberek képmásait, akiket gyermekkorunkban ismertünk; a fűben
megleljük első kedvesünk heverésző nyomát; a völgyből az
álombéli zöld vadász kürtjelét halljuk; a sűrűben vadak, rablók vagy
tiltott szerelmesek lépteit véljük felfedezni; ahol a csúnyákat megvigasztalja
az erdei sötétség testi hibájuk miatt; ahol darab időre a derekán felejti
az öngyilkosjelölt nadrágszíját, amelyre éppen felkötni készült magát...
- Álmodnak: szép idővel, jó egészséggel, vadgalamb szerelmével, szép
asszony tejével, jó asszony kenyerével.
(1924)
|