|
JÁMBOR TAVASZUNK
A nagypénteki kerepelő
hangja egy álmatag utcácskában ért utol - amely utcában még mindig
szűzdohány illatát véltem érezni a vaskosarak mögött nyitott ablakokból,
valamint az ifjú nők húsvéti illatát, amint serénykedve hajtják a
varrógépet ünneplő ruhájukban, a pirosbabos vagy kékpettyes gyengéd kelméken
- mint sok esztendő előtt, amikor még ebben az utcában pipázgatással,
elgondolkozással, nyugalommal töltötték életüket az öregek, álmodozással,
reménykedéssel a nők.
Bizonyos utcáknak a tavaszi szaga örökre megmarad emlékezetünkben, bár az
egykori lakók régen elköltöztek vagy megvénültek. Pest (egy jobb korban) húsvét
táján a jószagú városok közé tartozott. Az új és friss ruhák a feltámadás
napján, a hölgyek szalmakalapjai a mise után, a virágok, amelyek feldíszítettek
minden keblet húsvét délelőttjén - kivitték a városból a tél dohosságát, a
zordonabb tavaszok unalmát. Egy nagy szabóműhelyből lépett ki húsvét
napján egész Pest, amely műhelyben mindenkit felöltöztettek kedve szerint.
A patikák a legnagyobb üvegeikből öntötték a szagos vizeket, a borbélyok
bővebben bántak a pomádéval és pedrővel, a házmesterek fellocsolták
az udvarokat, a bérkocsisok kifényezték hintóikat, a budai hegyek temérdek
ibolyát (néha orgonavirágot is) szórtak alá az ájtatos városra, a csirizes,
sötét kis suszterboltokból csodálatosan fénylő cipők indultak el
hódító útjukra, a ferenci barátok templomának környékén felállottak a régen
nyugalomba vonult lovagok is az ifjak mellé, hogy a város legszebb
hölgyközönségét ünnepélyesen várják a nagymise után. Szent Teréz temploma
elől elgurították a csúf koldusokat, a Duna-partra nemcsak azért siettek
az emberek, hogy megnézzék a folyam áradását, hanem egyéb dolguk is volt ott, a
Váci utcai boltok fáradtan elpihenni látszottak a sok, ünnep előtti
vásárlás után, könnyű szívvel keltek át a hidakon a régi Buda szerelmesei
e napokban, a vízivárosi kisasszonyok nemhiába tanulták meg a legújabb táncokat
kék téli délutánokon tánciskolában, húsvéti délután bizonyosan bemutathatták
tudományukat a Fácánnál, a gyermekek is számítottak arra, hogy a Gellérthegyen
szól a verkli. És mindennek, e szép tavaszoknak olyan illatuk volt, hogy az
ember megérezhette már előre, mikor téli estéken a kalendáriumot
levelezte, és rátalált a piros betűkre. Húsvétkor kezdődtek az új
szerelmek, miután a régiek valamely rejtélyes okból az elmúlt farsangon nem jól
végződtek; húsvétkor választott új dalt és új vállszalagot a lovag,
amelyeknek szolgálatában tavaszát tölti; húsvétkor vetették le a gyászruhát a
fiatal özvegyek, és ugyanakkor mutatkoztak először az utcán a menyasszonyok,
akiknek házasságuk "visszament". Jó szaga volt Pestnek; még azok a
nagypipájú öregurak is, akik a mellékutcákban emberemlékezet óta az ablaknál
pipáztak, és füstgomolyba fújták visszatérő emlékeiket,
kiszellőzködtek nagytakarításkor. A halottak, akik valamely
adósságbehajtás végett az éjszakai szélben visszatéregettek a
temetőkből, hogy kopogtassanak a régi házfalakban, megrázogassák a
kilincseket, felriasszák az alvókat: húsvéttól kezdve megnyugodtak, és
kertészkedésre adták fejüket. Új hangokat hoztak magukkal a harangok,
midőn Rómából visszatértek, a közönyös fülek is felfigyeltek, midőn a
nagyheti szünet után felzúgtak a frissült dalnokok a háztetők felett.
És minden utca, minden tér, minden vén ház valamely különös jószághoz jutott,
amelyet addig nem lehetett észrevenni. Hamiskás mosollyal néztek kapuk,
amelyeket sokáig zárva láttunk; kacéran integetett virágos cserepeivel egy-egy
ablak, amely alatt közömbösen haladtunk el tegnap; az erkélyek, amelyek téli
időben legfeljebb fagyni való nyulat hintáztattak, most már megmutogatnak
asszonyi lábakat, amelyekhez arcokat képzelhetünk, örökzöldet tépdeső
habkezeket, amelyekről feltesszük, hogy egykor majd epedő levelet
írnak. A tetőkön a kémények halkabban füstölögnek, mint a tél zord
viharaiból révbe ért hajók, a megfehéredett függönyöket gyakrabban félrevonják
szép kezek, a nyitott ablakon át zenéket hallani, amely zenélések arról
beszélnek, hogy a szerelmi ábrándokat még nem felejtették el hölgyeink a
városban, a téli időben behavazott hordár az utcasarkon naponta többször
is megbizatik levelek kézbesítésével, amely leveleknek illatáról megismerni
küldőjüket. S egy napon a kapu előtti szemetesládában megpillantjuk
azt a hervadt virágbukétát, amelyet gondos összeválogatással küldtünk farsangban
valakinek, egy délután eddig sohasem látott szempár zavarja meg magányos
óránkat vagy csöndes álmunkat, majd egy kibontott zsebkendőből vagy
egy furfangos szoknyafodorból olyan illat áramlik felénk, amelyről azt
hisszük, hogy még sohasem éreztünk hasonlót, bizonyos utcáknak, ahol valamely
ismerősünk lakik, hirtelen új és jó szaguk lesz, kellemetes arcuk a
mogorva boltosoknak, barátságos képük a rideg bérkocsisoknak, megértő
mosolyuk a házmestereknek... S olyan jámbor áhítattal nézzük a kitavaszodott
várost, mintha elfelejtettük volna a vén kópé régi csínytevéseit.
(1921)
|