|
KOSZORÚ
Már tegnapelőtt
előtt tudtuk, hogy útban van, mert a kalitban a rabmadár még sötét
hajnalban fütyörészni kezdett. Herschel, a kalendáriumbeli százesztendős
ember és a többi időjósok még javában diktálták a telet, amikor a budai
hegyek fölött szivárványt láttak azok, akik ebben a városban jártukban néha az
égre is szoktak nézni.
Künn a hideg hold járt az
égen az ablaknyitogató északnyugati szél karján, mint elátkozott menyasszony az
örök vőlegénnyel; dideregve elmerül az áldatlan gond a pesti házak
környékén, mint megannyi városba tévedt madárijesztő; a bérházak kéményein
át még többnyire a vörösbajszú fakereskedő szálldozott be, hogy álmukban
is lássák őt az adófizető polgárok: amikor Ő, mint valamely
álruhás ifjú belopódzott a városba. A szennyes papirosok, amelyek a Személyi
Hírek kalapja alatt pontosan beszámolnak a rekedt kortestorkokról, a
böffesztő gyomrokról, a címeres ökrökről: elfelejtették megírni, hogy
a csodálatos, szerény és félénk ifjú, aki a jövendőt hozza kis batyujában,
már a Halak havának első napjaiban hazánkba érkezett tündéri
vándorútjában.
Pedig nagyobb betűket
érdemelne ő, mint a perzsa sah, aki Pestre érkezvén, citrommal vagy
ékköves gyűrűkkel dobálta a fogadó erkélyéről a korzó hölgyeit;
ő csak galambszemű rubint pírral legyezte meg azoknak az arcát, akik
a budai hegyek felől észrevették a szokatlan széláramlásokat.
Jelentősebb vendég ő az Idegenek Névsorában az expresszvonatok és
szalonkocsik utasainál, mert mindnyájunknak a szeretett vendége, amint nagy
meglepetésünkre, lelkendezve, mosolyogva, fellengősen, mint akár egy
Lendvai-köpenyeges költő a múlt századból (amikor még nem szégyelltek az
emberek az érdemeiket), leugrik szekeréről; lányszívekben éneklő
buborékok, fiatalemberek szívében vándorkedvek szálldosnak föl láttára, amikor
a földre teszi a lábát; öregembernek a vers jut eszébe, amelyet hajdan egy
nő emlékkönyvébe gondosan beírt; agg nő titokzatosan elhallgat, és
elmerengve figyel tyúkjai kotkodácsolására. Ahová lép, ott kinyílik a föld, és
illata kél, mint valamely alvó virágnak, amelynek véletlenül a szívére
tapostunk. A föld szaga, mint valami bennünk rejtegetett ábránd, hirtelen
szemközt jön velünk a városban.
(1923)
|