Beteljesedett.

Megindult az időnek menete; nyomai oly terhesek levének, hogy a történetíró vajmi könnyen rátalál, s mint a vétek órájához a bűnbánó, fájó szívvel gondol vissza az eseményre, melyet sem eltagadni, sem elfeledni nem bir, - legföljebb számbaveszi, s elmondja a nemzedéknek: tanuljunk belőle. A francia sasok Magyarországba röpülének, s mint tavasznak a fecske,... a nagy Napóleon dicsőségének ezek valának röpülő hírnökei.

Megriadt a nemesség, melynek lelkesülése az 1741-iki babért hordá fején... Győrnél találkozott a francia sereggel.

Tehát ájult volt már ez a nemzet, hogy a pályabért elhullatá.

Megváltozott tán az idők járása, és körmei nélkül születék az oroszlán?

Ne bántsátok: egy kis Manőver akart lenni egy nemzet ellenében, s lett belőle negyven esztendős gyalázat.

A nemesség megszalasztatott, s midőn az intézők láták az eredményt, bámultan nézék a bevégzett munkát, nem bírták megítélni, - hogy mennyi most már a kiszámítás? és mennyi az erőtelenség?

A rémülésnek meglett visszahatása, a geográfusok érezni kezdék, hogy inog alattuk a föld, és a politikusok nem mertek biztos pontot keresni rajta.

Elvesztették bizalmukat e nép vitézsége iránt, s elveszett a birodalomból 2151 mérföld és negyedfél millió alattvaló.

Soha drágább kísérletet, mint ez volt.

A villám végigfutja a láthatárt, s a rémület egy perc alatt elmúl, meglehet, hogy a nemzetek életében fél század csak egy perc, hanem az ember azon idő alatt születik, növekedik.

Az embernek oly hosszú ez idő, hogy még arra is ráér, hogy megőszüljön benne, s ez időnek rémeként kíséri a sok baj közt a nemzeti szégyen.

Meg volt az előszél, s az avatottak remegve várták a valót.

Tihanyban voltak a szokott vendégek hívatlanul, mintha a bánat verte volna őket egy zugba, mint a nyájt, mely előre megérzi a zivatart, s összedugott fejjel várja veszedelmét.

Az apát minduntalan a mellékszobába hivaték, mi utóbb szembetűnt Festeticsnek, és megszólítá az apátot.

- Talán új vendégek érkeztek?

- Vendégek ám az istenadták, - katonák vagy micsodák, - egyik a másikat éri.

- Bizonyosan keresztül akarnak menni a vízen, hihetőleg alkalmatlanok és eleresztették őket.

- De bíz ép egészséges ez valamennyi - mondja az apát s amint a cselédek mondják reggel óta mindig a szigeten vannak.

- Szökevények! - mondja a gróf - s bizonyosan nagyon kiéheztek.

- Botot nekik akkor, nem kenyeret - kiált Szántay Zsigmond a szomszéd szobába nézvén, hol éppen egy egészséges nyúlánk fickó állt jól megviselt inszurrekcionális ruhában.

- Beteg vagy? - kérdi megszokott harsány hangon az öreg.

- Nem vagyok én, nagyságos uram, - felel a kérdett, egyenesebb állásba húzódván.

- Sebed volt talán?

- Az sem volt.

- Hol szolgáltál? - folytatá még odább a kérdést.

- A fölkelő seregnél szolgáltam, nagyságos uram.

- Hát elküldtek, vagy eleresztettek?

- De csak úgy jöttem el, nagyságos uram, mint a többi.

- No ugyan hogyan?

- Hát Győr alatt, mikor tegnapelőtt összeütköztünk a franciával, azaz hogy mink nem is ütköztünk, mert rezervában voltunk, hanem egyszer csak az a lárma volt, hogy szaladjunk, a merre látunk, csak az ellenség felé ne.

- Ti aztán szívesen elfutottatok úgy-e? - mondja halaványulva az öreg.

- Nem futottam bíz én, nagyságos uram, mert éppen én mondtam a tisztnek, hogy nem azért küldtek minket ide, hogy fussunk, mire, uram, a tiszt kikapta pisztolyát és felém lőtt, de helyettem a lovat találta: erre a többi csakugyan elrúgtatott, én pedig utóbb a ló alól kimászván, többedmagammal hazatartottam, mert hát azt gondoltam, ha nem kellünk, hát minek ácsorogjak ott?

Összenéztek az urak, s mintán látták, hogy Szántay Zsigmond elhalványult, a többit is önkénytelenül meglepé a kínos előérzet.

- Te! - szólt, harsány hangon az öreg - mondd, hogy hazudsz, adok száz forintot, és úgy elmehetsz, hogy soha rád nem ismerünk.

- Elvihetném, uram, a száz forintját, de hát annak az ezernyi ezernek, aki utánam jön, - mindeniknek ád nagyságos uram száz forintot, hogy az igazat elhazudja?

- De hátha egy sem jön?

- Nagyságos uram, majd megvárjuk, estig megjő a többi, addig csukassanak be valahová.

- Menj csak Isten hírével, - mondja Szántay az oldalszobában egy karszékbe dőlvén.

- Ej!.. édes öregem, ne illetődjék meg - mondja Festetics - ez a kölyök hazudik.

- Méltóságos gróf! - viszonzá az öregúr - ismerem én ezt a népet, míg a magyar ember egy hazugságot mond, tizet is köhint, s ez a fiú folyvást beszélt, mint a folyóvíz.

Bekopogtat eközben egy veszprémi vendég, kitől az újság vágyók egy hangon azt kérdék:

- Mi újság?

- Szégyen és gyalázat, - mondja a vendég, s kurtán elmondá azt, amit mi most már könyv nélkül tudunk.

- Mi lesz belőlünk? kiáltának föl valamennyien.

- Százezreknek kell meghalni, hogy e nemzet becsülete a vérben újra keresztelkedjék, - mondja ihletett hangon az öreg, hátra vetvén fejét, s a megszomorodott lélek kiröppent az elfáradt testből.