Ömlengés

Lennék bár csillag, égi boltra tűzve,
S epedve néznék onnan, nő, le rád,
Lennék bár fergeteg, zokogva űzve
Zárt ablakodnál a vad éjszakát!

Lennék virág bár lakva a mezőket,
És gyönge lépted ott hervasztna le,
Csak véle élni és meghalni érted
Engedne engem a sorsnak kegye!

És mégis - inkább, mint csillagszemekkel
Virulni lássam másnak bájidat,
Míg mint vihar sirok tépett kebellel,
Te másban leljed boldogságodat,

És mint mezők virágát, észrevétlen
Mosolygó arccal ölj, tapodj agyon, -
Kebledtől messze, megfagyott reményben
Legyek kopár szirt, és körül vadon!

Csak egyetlen tudat lengjen felettem,
Hogy lelked, hölgy, felém, felém eped,
Hogy nélkülem Istennek édenében
Is észrevennél egy üres helyet!