5.
Drinápoly, 29. novembris 1717.
Édes néném, micsoda
szerencsés asszony kéd, hogy közél nem vagyunk egymáshoz, mert mindjárt
megölelném kédet, és mentől szebben és jobban lehetne tőllem,
megköszönném kédnek azt, hogy kedvesen vette levelemet, és örömmel olvasta.
Annyi levelet írok kédnek és olyan hosszú leveleket, hogy még esszeteszi kéd a
két kezit, és úgy fog kérni, hogy ne írjak annyit. Mert énnekem nincsen nagyobb
gyönyörűségem, mint mikor kédnek írok. Jaj! hazuttam, édes néném, mert a
kéd leveleit olvasni még nagyobb gyönyörűség nekem. Nem is lehet olyan
gyönyörű leveleket másnak úgy írni csak kednek. Úgy tetszik, hogy a' meg vagyon
tiltva másoknak. Ugyanis, édes néném, ne kíméljük egymást, hanem szüntelen
írjunk egymásnak, ha az idő annyira elhántvetett egymástól, amennyiben
tőllünk lehet, álljunk bosszút rajta, és ha másképpen nem lehet, az
írással beszélgessünk egymással. Talám végtire megunja, és egymás mellé teszen
minket. De minthogy az soha olyan hamar meg nem lesz, mint én kívánnám, azért
addig is csak írjunk, és ismét írjunk.
Azt pedig méltó megírni
kednek, hogy a hatalmas fővezér ma ideérkezett a táborról, és nagy
pompával jött bé a városban. A kalmakány és az itt lévő nagy urak eleiben
mentenek, ki-ki maga udvarával. Elmondhatni, édes néném, hogy a vezérek a földi
istenek, mert más országokban a királyokot sem fogadják olyan nagy pompával és
ceremoniával, mint ezt a vezért fogadták. De jaj! nem olyan-é ezeknek az ő
nagy dicsőségek és fényességek, mint a komédiákban lévő királyságok?
Két-három óráig tart a komédia, a királyság sem megyen tovább. Ez a vezér is
nagy pompával jött bé, talám holnap egy szekérre teszik, hat ember kiviszi a városból.
Ezt pedig igen könnyen megérheti. Talám maga is tudja ő azt, mert a
kalmakány veje lévén a császárnak, a felesége kétség nélkül jobban szereti
vezérné lenni, mintsem kalmakányné. Ezt úgy hiszem, mintha a szájából hallottam
volna. Amég pedig azt a szerencsétlen napot eléri, addig azt írhatom kédnek a
vezér felől, hogy ha távul láttam is, de szép ember, és azt nem kell
csudálni, ha erős, izmos, mert az apja házánál az ökrökkel kelletett néki
küszködni, és egy mészáros fiának erősnek kell lenni. Ebből elítélheti
kéd, hogy mészáros familia, és hogy legközelebb az apja is a' volt, és maga is
azon tudományt követte egy darabig. Hogy folyna jól dolga ennek az imperiumnak,
amidőn egy mészárosnak adják azt keziben? De nekem úgy tetszik, hogy
jobban illik egy mészároshoz, hogy jó hadi ember legyen, mivel úgyis mindennap
vért ont, mintsem egy favágóhoz, akin mindenkor nevetek, mikor eszembe jut.
A császár udvarában volt
egy favágó, a' törökül baldacsi. A császárnak megtetszett az az ember, hogy jól
vágta a fát; az udvarában valamely tisztnek tészi, azután elébb, elébb,
annyira, hogy vezérnek tészi. De szerencsétlenségire a császár olyankor tette
vezérnek, amidőn okosabbra kellett volna bízni a muszka cárral való
hadakozást. Elég az, hogy a baldacsit vezérnek teszik, és a muszka cár ellen
küldik, akinek is úgy megszorították volt már a táborát Prut mellett, hogy
egész táborával fel kelletett volna adni magát, ha a baldacsi okos lett volna.
A cár látván, hogy rabságban kell esni, a feleséginek esziben jut, hogy talám
ha ajándékot küldenének a vezérnek, azzal megcsinálhatnák a vezért. Másnap nagy
ajándékot küldenek neki, a békességet is megcsinálják véle, és így szabadul meg
a rabságtól a muszka cár egész hadával. Azalatt érkezik a sveciai király a
vezérhez, és mondja néki: ihon kezedben vagyon a cár, holnap rabbá teheted, ha
akarod. Arra felelé a vezér; udde ha rabbá teszem a cárt, ki viseli gondját az
országának? Ítélje el kéd, micsoda méreggel hallotta ezt a feleletet a sveciai
király. De azt kérdem kédtől, nem favágóhoz illendő felelet volt-é
ez? De gondolom, hogy a mi mészárosunk okosabb a baldacsinál; megválik, mint
folytatja dolgunkot. Én pedig azt kívánom, hogy a kéd egészséginek dolga jól
folyjon. Édes néném, ha tudná kéd, mint szeretem kédet, hosszabb leveleket írna
nekem.
|