|
Én voltam az, aki egyszer azt írtam Helvey Lauráról, hogy az
ördögnek kellene az olyan lány, mint õ, akit már összevissza csókolt... a múzsa.
Most pedig azt mondom, hogy mi az ördögöt írjon arról egy
prózaíró - akit már minden költõ megénekelt?
Haját, szemét, elegáns mozdulatait, bágyadt mosolyát, kis
lábait, sugár termetét, s keskeny, izgékony arcát aranyos kosarába szedte a
költészet gyúlékony anyagnak.
Micsoda bókot mondjak én annak, aki a Helikon pézsmás
tavaiban fürdik naponta?
Aphrodite hozzá van szokva a hullámokhoz és a mézhez.
*
Hanem Szeged nincs hozzászokva Aphroditéhez. S ha valakinek
bókot kell mondani, az Szeged.
Mert bár nem jut eszünkbe megdicsérni soha a berket, hova a
csalogány jár - mégis sokszor a berek érdeme az.
Egy idõ óta a mûvészek szeretnek Szegedre járni, mert
méltányolni tudják õket. Azon megállapodott, úgyszólván tömör tisztelet és
becsülés várja ott õket, mely méltán megilleti a mûvészt, s mely csak kiváló
míveltségi fokon álló népnek sajátja.
Helvey Laurát még nem ismerik Szegeden. De annál inkább
ismerik, éspedig hosszabb idõ óta Prielle Kornéliát, a szegedi színház
tiszteletbeli tagját.
Gondoljanak önök arra az idõre, mikor még Prielle Kornéliát
csak rövid idõ óta ismerték - s önök
elõtt áll Helvey Laura.
Ennél nagyobb bókot nem mondhattam Helvey Laurának.
És mégsem õt illeti az annyira, mint a nemzetet, mely nagy
mûvészeit folytatásokban láthatja.
*
Helvey Laura már mint színházképezdei növendék kivált egy
fejjel társai közül, s azóta, mint a Nemzeti Színház tagjának, egy fokozatos
haladás az útja.
De könnyû ott haladni, ahol jázminok nyílnak kétfelõl az út
mentén. Könnyû azért, mert diadalút: a hódolat jár elõtte. Könnyû neki, mert ha
elunja a virágillatot, ha a hódolat felé nyújtott kezét elereszti, ha magára
marad, akkor ott van a saját szárnya. Ha
ráunt arra, hogy menjen, vagy arra,
hogy vigyék, fogja magát és röpül.
S mégis ez a haladás nem tarthat már sokáig, - mert közel
áll a tökélyhez.
Legjobb
alakításainak egyike a Dóra, melyet Szegeden is be fog mutatni. Ezzel tûnt föl
Pesten, s ebben ösmerték el legelõször mûvésznõnek.
Azóta
mind-mind nagyobb tért kezd elfoglalni, s ma már a nagy tehetséget és a mûvészi
alkotás erejét senki sem tagadhatja meg tõle.
A
fõvárosban az õ szereplése óta egy új, terjedõ hitvallás van: a Helvey-kultusz.
A legmodernebb szekta látható istennõvel. (Nincs is szebb dolog a világon,
mint a pozitiv.)
Sok szívet
összetört, mint nõ.
És még több
szívet tett épebbé, mint mûvésznõ.
De
szerencséje van. A nõ által összetört szívek rózsaszín porából a mûvésznõ
számára nõttek babérok.
A világ el
van fogulva kedvencei iránt. Hibáikat is javukra kamatoztatja.
S ez az
elfogultság szépíti meg a világot.
*
A szegediek
is bizonyosan el lesznek fogulva Helvey Laura iránt: mert a nõ annyira
praejudikál a mûvésznõnek, hogy tisztán ki nem ösmerhetni - mi tetszik jobban
benne, õ maga-e, vagy a játéka?
Az ember
alig várja, hogy megöregedjék, s csak a mûvésznõt láthassa...
És mégis
sajnálja a leányt is.
E kettõs
presszió igen zavarólag hat, - de hát már csak nyugodjunk meg benne jámborul.
Még a
toalettjeirõl is szólanom kellene. A legszebb toalettek, amiket csak valaha
látnak a nemzeti színpadon. És mégsem tesz velük hatást.
Mert hát ki
venné észre Helvey Laurán a ruhát?
Csak másnap
jut eszünkbe, hogy miképpen is volt tulajdonképp öltözve.
Addig, míg a színpadon van, õ maga uralkodik, s semmi egyebet nem lát az ember.
Mikor elõször láttam életemben a színpadon, azt kívántam
magamban, hogy bárcsak egyszer nappal
láthatnám.
Mikor az utcán láttam nappal, egyszerre az lett vágyam, hogy
bárcsak mindig este lássam ezentúl.
Mikor pedig minden este láttam, azt óhajtottam, hogy bárcsak sohasem láttam volna Helvey Laurát,
ha már örökké nem láthatom.
És ebben van röviden benne az õ hatása és arcképe.
|