|
Homért hét város vitatta, hogy õ oda való. Nekünk is van egy
nagy nemzeti költõnk, akinek születése fölött két város versengett.
Hanem mindezeknél nagyobb dolog az, hogy gróf Zichy Géza
fölött meg az összes irodalmi és mûvészi körök háborút folytatnak egymással,
hogy hova tartozik tulajdonképpen.
És õ még azt sem teheti, hogy az egyik kezét odanyújtaná a
mûvészeknek, a másikat az íróknak: »osztozzatok meg rajtam«.
A nemes
grófnak csak egy keze van.
Az »írói és
mûvészi kör« úgy segít ezen, hogy egy évben író címén választja be az
igazgató-bizottságba, a másik évben mûvész címén.
*
Kölcseynek
csak egy szeme volt, és mégis többet és messzebb látott vele, mint összes
kortársai; Zichynek is olyan ez az egy keze, hogy többet ér ötvennél.
Zichy
Gézáról írva nem lehet célom azon sablonszerû periódusokat és frázisokat
megírni, melyeket a lapok róla és játékáról hoznak, kivált mióta jótékonysági
mûvészi körútját teszi.
Hogy miként
játszik, azt hallani fogják, hogy kezét egy vadászat alkalmával elvesztette, s
hogy, midõn már jobb keze nem volt, a múzsák eléje lejtettek picike tündér-lábacskáikkal,
és balkézen fogva magukkal vitték - azt is már minden ember tudja, mert Zichy
Gézát még akkor is minden mûvelt magyar ösmerné, ha a zongora nem lenne
föltalálva: az õ egyik kezét két múzsa fogta. S õ egyformán hálás mind a kettõ
iránt.
Már körülbelül
tíz éve annak, hogy a gróf mint író föltûnt a »Fõvárosi Lapok«-ban szép
verseivel.
Késõbb
mindinkább beleolvadt az irodalmi életbe, egyik alapító-tagja lett a Petõfi
Társaságnak, majd mintegy négy év elõtt irodalmi érdemeiért a Kisfaludy
Társaság is tagjai közé választá.
Mûvészi
sikerei sem kisebbek.
A külföldön
éppúgy, mint itthon, méltánylattal szólnak nemes fölfogásáról a játékban és
bámulattal csodás technikájáról.
Egy
Budapesten tartott hangverseny alkalmával a fölzúgott tapsvihar után, melyet Zichy
aratott, maga az õsz maestro, Liszt is így szólt lelkesülten:
»Ennyit már magam
sem akartam«.
Széll Kálmán
pedig (még akkor pénzügyminiszter volt) kezét kövér tenyerébe süllyesztve,
dünnyögé:
»Ha még egyszer
hallom, adót vetek ki a jobb kézre, mert az valóságos luxusnak bizonyul.«
*
Zichy gróf egyike azon mágnásainknak, aminõk minden idõben
és korban voltak, hogy a többiekért - folytonosan kiengesztelve tartsák a
nemzetet.
Egy ember, akinek tizenötezer hold földje van, s aki mégis minden
idejét a közügyeknek, az irodalomnak szenteli, méltán megérdemli, hogy mindenki
megbecsülje.
De nem is panaszkodhat. Legszebben bizonyult ez be a
kaszinói utcai zavargások alkalmával.
A rakoncátlan tömeg, melyet ezeken a napokon fölötte
ingereltek a címerek, egy címeres kocsit tartóztatott föl a Hatvani utcán.
A vezetõk durván rántották föl a kocsi ajtaját, ahonnan gróf
Zichy Géza halavány, szõke fürtös feje tûnt szemükbe.
- A félkezû gróf!- kiálták. - Az a nemzet embere! - és
betették szépen a kocsiajtót.
A fogat harsogó éljenek közt ment odább.
*
Zichyt a fiatal Teleky Sándor gróf fogja elkísérni Szegedre.
Nekem legalább Teleky azt mondta.
Hanem azért vele lesz az öreg Liszt is, legalább lélekben. Soha egy mester és
tanítvány még úgy össze nem olvadt, mint õk ketten. Rajongó szeretettel
csüggnek egymáson.
S ilyenkor télen,
mikor a világhírû öreg idehaza van,
már-már a zene felé hajlítja hajlama a grófot, annyira, hogy távozóban látjuk
benne az írót.
De az csak
tavaszig tart.
Amint aztán
tavasszal kihajtanak a völgyek, lombok, dalolni kezdenek a pacsirták,
kizöldülnek a mezõk, a fecskék megjönnek, az öreg pedig elmegy, megint az író
lép elõtérbe Zichyben.
A történelem nem
mutathat Janus arcot ennél rokonszenvesebbet.
De elég ennyi.
Önök, szegediek, látni és élvezni fogják. S kísérje le oda bárki is -
visszakísérni már az önök rokonszenve és egész szíve fogja.
S ez az a
fejedelmi kíséret, az a ragyogás, fény - mely még a Zichy nevet is emeli.
|