|
Bolondos álmom volt tegnap délután a kertben, ahogy a kis
cseresznyefák alatt szunyókáltam a padon. Azt álmodtam, hogy rubincseresznye
termett a kis cseresznyefán, aranyalma az almafán, húszkoronás bankókat
levelezett a szőlővenyige.
- Ejnye - mondom -, mit csináljak én ezzel a töméntelen
kincscsel? Zsákba rakom, vállamra veszem, keresek egy kacsalábon forgó várat,
azt megveszem Pankának meg Vilmának, legalább akkor ott tarthatják a bababálat,
nem az íróasztalomon.
Már ki is nyújtottam a kezem egy suhogós-ropogós
levélbankóért, mikor egyszerre csak a homlokomhoz ütődik valami. Kinyitom
a szemem: hát egy nagyobbacska bogár esik le rólam. Aranyoszöld ruhája
csillogott-villogott a napfényben, s olyan peckesen szedegette a lábát a
homokban, hogy én mindjárt azt gondoltam magamban: „No, ez bizonyosan a
bogár-generális.”
Már éppen be akartam neki mutatkozni, mikor egyszer csak
hosszúkás fekete bogárkát látok az út szélén. De úgy hányta ám a bukfencet,
hogy nincs az a pojáca, aki jobban értene hozzá. Addig-addig ügyeskedett, hogy
egyszer csak a feje búbjára pottyant a peckes generálisnak. Kotródott is ám le
róla nagy engedelemkéréssel:
- Ne tessék megijedni, nem ütöttem meg magam. Bocsánatot is
kérek, hogy a fejére ugrottam uraságodnak. Nem rosszakaratból tettem, hanem
nekem már az a természetem. Pattanóbogárnak hív Tolna-Baranya.
A bogár-generális megtapogatta a feje búbját, s egy kicsit
kelletlenül válaszolt:
- Igazán nagyon örülök a szerencsének. Én az aranyos
virágbogár vagyok. Ismernek engem Iregtől Ürögig. Én vagyok az, aki még
virágjában meg szoktam enni a gyümölcsöt, hogy a gazdámnak ne legyen vele
vesződsége.
- Hiszen akkor mi szögről-végről atyafiak is
vagyunk - vetett örömében díszbukfencet a pattanóbogár. - Uraságod megeszi a
virágot, én meg megeszem a gyökeret. Azon élek egész famíliástul. Mindjárt át
is hívom a testvéreimet a búzaföldről. Vagyunk vagy háromszázan. Tudom,
megörül a gazda a nagy tisztességnek.
Már éppen mondani akartam, mennyire örülök, amikor új
vendéget láttam a fűben. Lencseszemnél nem nagyobb, ragyogó kék bogárkát.
Feje lehorgasztva, lába összehúzva, egész testecskéje megmerevedve.
- Ohó, hiszen ez a trafikos szomszéd! - pattogtatta vígan a
nyakát a pattanóbogár. - Ez ám csak a derék legény! Nincs az a dohánygyár, ahol
olyan szépen sodornák a szivart, mint ahogy ő összesodorja a falevelet. Aztán
olyan furfangos szerzet őkegyelme, hogy egyszerre holtnak tetteti magát,
ha veszedelmet orront. Hallja, szomszéd, ne bolondozzék kend, itt nincs
veszedelem!
A trafikos szomszéd kihúzta magát, s csak most látszott meg
rajta, milyen szép legény. Az orra hosszabb volt, mint az egész teste, s nem is
a kezével fogott kezet, hanem az ormányával.
- Híréből rég ismerem - hízelgett a virágbogár -, de
még munka közben nem volt szerencsém látni.
A
levélsodró bogár egyszeribe megmutatta, mit tud. Egykettőre fönt
termett egy meggyfácskán, hegyes orrát belefúrta egy szép nagy levélbe, s olyan
szivart sodort belőle, mint a parancsolat. Ő aztán visszapottyant a
barátaihoz, hanem a levél nem sodródott vissza. Úgy maradt összegöngyölve, nap
így
nem éri, levegő nem élteti, pár nap múlva leszárad az ágról.
- Hát ez így megy, szomszéd - büszkélkedett a trafikos -, s
úgy látom, itt érdemes egy gyárat berendezni.
„Ármányos kis ormányosa - gondoltam magamban -, ez a
leggonoszabb valamennyi közt.”
Pedig az még csak ezután jött. A lugasszőlő
kihajló vesszejéből nagy fejű, piszkos-fekete bogár zuhant a három
közé negyediknek. Egy a széle-hossza, vastagsága. Formátlan jószág, két
csattogó ollóval.
- Nini, hisz ez meg Csajkó sógor, a szőlőszabó -
örvendezett a pattanóbogár. - Neki az a mestersége, hogy tőben lenyesegeti
a szőlőhajtásokat. Mondhatom, ügyes mester. Ahová ő beteszi a
lábát, ott nem isznak mustot abban az esztendőben.
De már ennek fele se tréfa - gondoltam magamban, s
kinyitottam szép csendesen a kertajtót.
- Pipikém, pipikém! - szólítottam be a kendermagos kis
jércét, s megmutattam neki a mindenféle mestereket.
- Kotty-kotty! - mondta röviden a jércike, s úgy bekapta a
trafikost, mintha ott se lett volna. Utána küldte a pattanóbogarat is meg a
virágbogarat is. Csajkó szabót hagyta utoljára, mert az volt a legnagyobb
falat.
|