HARKÁLY MESTER SZERENCSÉJE

Télidőben későn ébred még az erdő is. Nincs, aki költögesse. Oda vannak a vidám szavú madarak; aki itthon maradt közülük, örül, ha mentül tovább nyújthatja az éjszakát. Legalább addig se gyötri a gond: hogy hol terítenek neki ma ebédre?

Mikor a tudós bagoly, aki egész éjszaka a csillagokat vizsgálgatta, hajnal szőkülésekor hazafelé suhog a ködben, még akkor minden alszik. A fák csendesen bólogatnak: álmukban bizonyosan virágukat ringatják a meleg napsugárban. Lassú horkolás hallatszik a fahegyről: ott a mókus álmodik puha vackán friss mogyoróról. A sűrűből is jön valami halk neszezés: az összebújt őzikék kergetőznek álmukban a csörgő patak partján. Bezzeg a mackó bácsi akkorákat szusszan az erdő mélyén, hogy elhajtana egy szélmalmot. Bizonyosan mézet talált álmában a Tányértalpú, s most a vad méhecskék elől menekszik esze nélkül.

Meleg napsugár, csörgő patak, mézelő méhecskék? Az ám, ólomszín felhők, csepegő köd, nyirkos hideg. A bölcs bagolynak minden tolla reszket, ahogy lebegtében elsóhajtja magát:

- Huhu, jobb nyáron! Huhu, de fázom!

- Kidobolták Szentesen: aki fázik, reszkessen - recseg bele valami jókedvű nevetés a hajnali csendbe.

Tudós bagoly ijedtében majd leejti a pápaszemét: ugyan kinek van ilyen hangos jókedve ebben a cudar időben?

Harkály mesternek biz ott, aki kint gubbaszkodott a háza küszöbén, nagy faodú szélén. Piros sapkája csak úgy villog a félhomályban, ahogy csavargatja a fejét jobbra-balra.

- Nini, Harkály mester - mondja neki a bagoly -, de korán kialudtad magad! Tán valami szépet álmodtál, hogy olyan nagy jókedved van?

- Huj-huj - ujjong a mester -, úgy érzem, hogy ma valami különös szerencsém lesz!

- Bizony rád is férne - szánakozik a bagoly -, mert olyan vagy már, mint a hét szűk esztendő.

Az erdők tollas ácsmesterét csakugyan nagyon megviselte a tél. Tisztes fekete gúnyája, szép zöld kötője csak úgy lityeg-fityeg rajta, hiába: tél az idő, nincs kereset, üres a konyha. Hetek óta nem evett húsocskát, csupa fenyőmagon tengődik a jámbor.

- De érzem, hogy ma valami különös szerencsém lesz - biztatja magát a mester, s nyakába veszi az erdőt: hátha kerülközik egy kis munka valahol.

Először a fenyőfákat kopogtatja sorra. Azokban lakik a fenyőpihe könnyű hernyója, nincs annál fölségesebb eledel a harkálygyomornak. Az ám, de a hernyónak is van magához való esze: olyan mélyen bevette magát a fába, hogy odáig ugyan be nem ér az ács balta, ha tövig kopik is.

- Mindegy az, mégiscsak valami szerencse ér ma engem - csóválja a mester a piros sapkát, s nekifeszíti a vésőjét a cserfakéregnek. Ott lakik az ormányos bogár, bizony azt is jó lenne kávézni.

- Ki-jő, ki-jő! - kiabálja Harkály mester diadalmasan. De bizony nem jön ki az az ármányos ormányos.

Sebaj, hiszen még a bükkfák hátra vannak. Pedig azoknak a repedéseiben tanyázik a százlábú bogár.

- Gyer-gyer, gyer-gyer! - kopácsol a mester. De nemhiába van száz lába a százlábú bogárnak, úgy elindul velük, hogy nyoma se marad.

Pedig lefelé csúszkál már a napocska az égen, s ugyancsak vacsorázhatnékja van a mesternek. Ej, ej, hát csak nem mutatkozik az a különös szerencse? Nyilván azoknak az öreg nyárfáknak a kérge alatt bujkál. Nem baj, ha csupa hangyatojás lesz is, az is drága koszt ebben a szűk időben.

- Kipp-kopp, kipp-kopp - dolgozik a fejsze, hasad a forgács, de semmi sincs alatta. Alighanem olyan vidékre hurcolkodtak a hangyák, ahol nincsen ács a faluban.

- Hű-hű, hű-hű - sóhajt szomorúan a mester -, miből éljen meg most már a szegény mesterember? Már látom, hogy el kell bujdosnom erről a tájról, ahol semmi becsülete az iparosnak.

Pedig dehogyis nincs, dehogy! Alig ért haza Harkály mester, mindjárt rákopogtatták az ablakot. Egy kövér csigabiga ágaskodott be rajta.

- Ugyan, mester, foltozd be a házamat, kilyukadt a teteje, mind bever rajta az eső.

- Kérem alássan, kérem alássan - szorgoskodott a mester, s úgy beácsolta a tetőt, hogy tán szebb volt, mint azelőtt. Hálálkodott is a csigabiga, ahogy csak a szarvaitól telt, hanem a mester nem érte ám be szép szóval:

- Hohó, barátom, hát a napszám hol van?

- Napszám - meresztgette a csiga a szarvait -, hát nem elég, hogy dolgot adtam, még meg is fizessek érte?

- De mindjárt, de tüstént! - rikoltozott a mester. - Háziúr létedre elvennéd az ingyenmunkát a szegény embertől?

- No, majd nyáron küldök egy kis tormalevelet, ha el nem felejtem - integetett nagy kegyesen a csiga, s azzal kotródott be a száraz levelek közé.

- Úgy? Majd a nyáron? Ha el nem felejted? - ugrott utána a mester, s sutty! -, úgy kirántotta a csigát a házából, mintha benne se lett volna. - Kirántott csigát is régen vacsoráltam - bóbiskolt álmosan, mikor a háziurat lenyelte -, de éreztem én ezt már reggel, hogy ma valami különös szerencse ér engem.