|
Hogy azalatt, míg Tiszaréten a konzervatív párt részérõl a
közelgõ tisztújításra ennyi elõkészület történt, Cserepesen, Bántornyi fõkvártélyában,
a szakács- s pincérnek szinte nem voltak ünnepei, azt olvasóim gondolhatják;
miután azonban egymás ellen mûködõ pártok tetteikben többnyire csak úgy
különböznek egymástól, mint ugyanazon darab pénznek két oldala, melyen
különbözõ fölirat s jelek mellett, bármint forgassuk, ugyanazon ércet s
nagyságot találjuk, nem szükséges, hogy azon konferenciák részletes leírásába
ereszkedjem, melyek a tiszaréti ármányok kijátszására itt tartattak. Ki, mint
Krivér, mind a két tábor tanácskozásaiban részt vett, láthatá, hogy valamint a
hölgyek, úgy a nép szerelme, mindig ugyanazon fortélyok által szereztetik meg.
Számra Bántornyi pártja hatalmasabbnak látszott, sõt
Kislaky, Sóskuty s Slacsanek kivételével, a megye intelligenciáját, s nagyobb
birtokosait is majdnem mind Cserepesen találjuk, s ha a lelkességrõl a lárma
szerint ítélünk, a párt gyõzelme biztosnak látszik, miután hozzá, mint
szabadelvûhöz, az egész ifjúság is szegõdött; csak két ok van, mely miatt
Krivér a dolog kimenetelét kétségesnek hiszi. Az elsõ, hogy magát a fõügyészt s
egypár alszolgabírót s esküdtet kivéve, az egész tisztviselõi kar az
ellenféllel tart, mi a jelen körülmények között igen természetes, miután
Bántornyi ügyét majdnem kizárólag olyanokkal köté öszve, kik, mint õ, a nemes
közönségnek csak most akarák szentelni tehetségeiket; de a „beati possidentes”
a hivatalokra is kiterjedvén, igen veszélyes is. A második, mi ennél sokkal
aggasztóbb, az, hogy Bántornyi barátai mindjárt a tisztújítás kihirdetése után
elhatározák, miként szándékaik kivitelére csak a kapacitáció s nem a
megvesztegetés ocsmány eszközeivel fognak élni. Az indítvány Tengelyi által
tétetett, s Bántornyi minden barátai között, azokat kivéve, kik választatni
akartak, oly általános helyeslést talált, hogy Krivér, a fõügyész s maga
Bántornyi hiába használák ellene minden szónoki tehetségeiket. Igaz, hogy
Bántornyi s családja nem mulasztott el semmit, mi által pártjának hibáját jóvá
teheté, s hogy becsületére legyen mondva, nemes pártolóinak sem bor, sem
pálinka nem hiányzott sehol; azonban az ellenzéki konferenciának e
meggondolatlan határozata, mely a rétyánusok által bizonyos kommentáriusok
mellett terjesztetett, megszülte erkölcsi rossz hatását. Mondatott például,
hogy Bántornyiék nemhiába szólnak a zsidók emancipációja mellett, kiknél
fösvénységre nézve maguk sem jobbak, hogy megvetik a nemességet, mert másképp
bizony csak jobban vendégelnék meg, s ily nyilvános rágalmak ellen az alispáni
kijelöltnek titkolt bõkezûsége mit használt? A pártnak, mint Krivér mondá,
hiányzik a nyilvánosság hatalmas eszköze. Réty emberei faluról falura mennek,
tanyákat nyitnak, zászlókat hordanak körül, a fiúknak színes tollakat, a
lányoknak szalagokat ajándékoznak; magok az oskolás gyermekek könyv nélkül
tanulták a kijeleltek neveit, s a falusi piacokon restaurálnak, minden nemes
legény tudja, hogy három pengõ huszast kap, mihelyt Réty alispánnak
választatott, s mi addig szégyenlõs koldusokként titkolódzunk? Mit reménylhetni
így?
Hogy ezen véleménykülönbség, mely Bántornyi hívei között,
nem a cél, de - min annyi becsületes ember vész öszve - az eszközök iránt
létezett, igen élénk vitatkozásokra adott alkalmat, s hogy nehányan a
hivatalvágyódók közül a pártot elhagyák s a másikhoz szegõdtek: világos; sõt az
egész felekezet hihetõképp föloszlott volna rég, ha egy örvendetes hír nem
tartja együtt.
A fõispán ti., ki valahányszor Taksony megyébe jött, a megye
határain küldöttséggel váratott, ez alkalommal igen nyájas levélben
Bántornyinak tudtára adta, hogy Cserepesnek veendi útját, s ösmerve a régi
barátságot, mellyel a földesúr iránta viseltetik, a hó harmincadikát annak
házába fogja tölteni, kinek hív alázatos szolgája gróf Marosvölgyi fõispán. E
levél egészen õexcellenciája kezével írva, epochalis történet vala a megyében.
Hogy a fõispán, ki eddig mindig Rétyéknél szálla meg, most elõször, éppen
akkor, midõn az elõbbi szabad elveitõl eltért, s Bántornyi, mint a liberálisok
kijelöltje lép föl, ez utolsónak házában száll meg, nem mutatja-e világosan a
rokonszenvet, mellyel õexcellenciája az ellenzék elvei iránt mindig
viseltetett? Így szóltak Cserepesen; míg Réty felekezete e váratlan történetet
vagy annak tulajdonítá, hogy a fõispán más úton jövén a megyébe, sehol jóravaló
korcsmát nem találván, kénytelenségbõl száll meg itt; vagy pedig e lépést a lehetõ
legnagyobb politikai hibának nevezé, mely késõbb vagy elõbb a gróf bukásához
fog vezetni. Mindazok, kik a nemesség megvesztegetése ellen nyilatkoztak,
fõképp Tengelyi, e diadalt természetesen annak tulajdoníták, hogy az ocsmány
mód, mellyel Réty többséget keres, a fõispán tudtára jött, s hogy
õkegyelmessége most azáltal, hogy Bántornyihoz szállt, akarja megmutatni,
mennyire rosszall minden korteskedést. S ezt nem bámulhatja senki, ki
természetünk gyöngeségeit ismeri, hisz ha kevesen vannak, kik valamely
történetet egymagok elõidézhetnének, nem ritkábbak-e még azok, kik azt, ami
kedvök szerint történt, nem egészen önmagoknak tulajdonítanák.
Bármi volt is azonban az ok, mely õexcellenciáját Cserepesre
vezette, az öröm Bántornyi házában nem vala csekélyebb, s alig múlt nap, melyen
az ellenzéki felekezet pártolói azóta nem szaporodtak volna egypár kitûnõ
egyeddel, ki esküdtség vagy szolgabíróság után vágyott. Fõképp október
harmincadikán a cserepesi ház telve volt elvbarátokkal, s noha a megyei
küldöttség csak ebédre, a fõispán pedig vacsorára váratott: már reggel alig
lehete mozdulni a szobákban.
Bántornyi háza nehány év elõtt egyike vala azoknak,
melyekrõl, ha sohasem láttuk is, egészen helyes fogalmunk lehet, s ha
egyszerûen mondom, hogy Bántornyiék kastélyban laknak, olvasóim nagy része
minden leírás nélkül a ház- s a hozzá tartozó udvarokról a lehetõségig hû képet
alkothatott volna magának. Nyolc ablak a ház hosszában, három széltiben, a ház
közepén kétszárnyú, vörösre festett ajtó, melyhez három lépcsõ vezet; a ház
négy szögletén egy-egy négyszögletû torony. Ki nem látta mindezt százszor
életében, s ki nem tudja, hogy ha az ajtón, mely fölött a kõbe vésett címer
függ, belépett, kövezett pitvaron át egyenesen az ebédlõbe jut, melynek jobb
oldalán a teins vagy méltóságos asszony cum appertinentiis, balra a háziúr s
vendégek laknak stb. Ha történetem pár évvel elõbb játszik, a cserepesi ház
leírásától, mint mondám, fölmenthetném magamat; most azonban, mióta teins
Bántornyi Jakab vagy James, mint magát szívesebben hívatá, Angliából
visszatért, maga Lajos úr alig ismeri saját házát többé, s az ifj-asszony, ki
elõbbi idõkben a házat határtalanul kormányozta, s még most is, mióta Jakab
megházasodott, nem tudni, mi okoknál fogva (talán mert kapitány özvegye volt),
hatalmának jó felét megtartá, estve sohasem ereszté ki leányát vezetõ nélkül,
nehogy, mi már kétszer történt, ismét eltévedjen s a kancellistához jusson.
Van Angliában egy különös dolog, melyet comfortnak neveznek,
s mely e nemzetnek annyira tulajdona, hogy a szót fordíthatlannak mondhatjuk.
Vannak, kik azt magyarul „kommoditás”-nak akarnák nevezni, mióta azonban a
comfort a cserepesi házba behozatott, Taksony megyében mindenki meg volt
gyõzõdve arról, hogy a két dolog között roppant különbség létezik, s Jakab vagy
James úrnak csakhamar azon elégtétel jutott, hogy ezen állítása - melyért
mindjárt visszatérte után annyit vitatkozott - általánosan el lõn fogadva.
A comfort fõképp három dologban áll. Az elsõ: hogy a ház
külsõ alakjában simmetria ne legyen. A második: hogy belsejében mindenféle kis
folyosók s fõképp kisebb lépcsõk legyenek a szobák között. A harmadik: hogy,
mennyire lehet, az egész lakás egy s pedig kis brámaféle lakattal zárassék.
Szõnyegek s jó karszékek igen kívánatosak, elkerülhetlen azonban egy vagy több
s pedig kõszén égetésre épült kandalló, melynek szaga a comfortot Angliában
tetemesen neveli és a világért sem volna fával fõlcserélendõ.
Mindez, mihelyt Jakab úr Angliából visszatért, a Bántornyiak
õsi lakában alkalmazásba vétetett. A nyolcablakos kastély mellé egy egészen Loudon encyclopedia of cottage architecture
szerint tervezett angol emeletes ház épült; a régi tornyok egyike, mely az új
épülettel öszveköttetésben állt, fölemeltetett, s Lajos úrnak a tûzveszély
ellen tett minden észrevételeinek dacára falépcsõvel láttatott el. A ház egyik
oldalán a kert felé nagy üvegveranda, a ház másik végén, be az udvarnak, más
földszinti épület állíttatott, mely a tekeasztalt foglalá magában. Szóval, ki
Angliában volt, vagy legalább festésekben látta a vidékeket, melyekben a nagy
britek laknak, Bántornyi James háza elõtt a boldog szigeten vélheté magát, s ha
a három vagy négy szilva- s a valóban tiszteletre méltó masánszki almafa nem
pótolák is ki egészen a roppant tölgyeket, melyek angol lakóházakat környeznek,
legalább a vörös- s fejérre festett fal, bizonyos távolból tekintve, a
lehetõségig utánozá a vakolatlan falakat, melyeket James Angliában annyiszor
látott.
Hogy az istállónak egy része, melyben James lovai álltak,
hasonló változásokon ment át, hogy a kocsisok, lovaikat vagy szerszámaikat
tisztogatva, soha a darázsdongást, melyet angolok ily alkalommal használnak, s
melyet ortografice talán „pzsü”-vel írhatnék, szolgálatvesztés alatt el nem
hagyhatták, hogy végre a ház belseje nem hazudtolá meg külsejét: önkényt
értetik. Lépcsõk, folyosók s veranda, szõnyegek, kandallók s karszékek, szóval:
nem hiányzott semmi, a brámaféle lakat pedig, mellyel az ispán részegségében az
egész házat egyszer oly tökéletesen bezárta, hogy a kulcs elveszvén, a ház népe
három napig a veranda ablakain járt ki s be, míg a teins úr, ki a másik kulcsot
óraláncán hordá, Pestrõl visszajött: ismeretesebb volt az egész megyében,
semhogy azt különösen említeni szükséges lenne. A régi kastély, melyben Lajos
úr lakott, csaknem egészen régi állapotjában maradt, az egyetlen változás,
melyet az öregebb háziúr öccse kedveért sok kérések után megengedett, az volt,
hogy az ebédlõ a ház közepébõl azon terembe tétetett át, mely az új épülettel
összefüggött, s hogy ez utósóban a pipázás általán véve eltiltatott. A többi
mind úgy maradt, mint volt, s Lajos legalább õsi falai közt otthonosnak
érezheté magát, mi a jámbor embernek nem kis megnyugtatására szolgált.
Míg ez utóbbi az egymás után érkezõ vendégeket fogadá, addig
Jakab s Krivér beszélgetve a kertben járkáltak, melybõl James a káposztát s
majoránát nem küszöbölheté ugyan ki, de mely, mióta õ utazásából visszatért,
útjainak régi egyenességét elvesztve, annyira elangolosodott, amennyire ez egy
magyar konyhakerttõl csak kitelik. Jakab rosszkedvûnek látszott. Fejét rázva
megállt, tovább ment, ismét megállt, kezében tartott ostorával csizmáit
veregeté: s valahányszor Krivér valamit mondott, egy „most true”, „yes” vagy
más ily, az angol parliamentben használt fölkiáltásokkal felelt, míg a másik,
mielõtt szólt, mindig körültekintett, mintha azt nézné, nincs-e valaki
közelében, ki õt hallhatná. A taksonyi fõjegyzõnek régi szokása vala ez,
melyben annyira ment, hogy valakinek csak jó reggelt kívánt vagy az órát
kérdezé, szinte ezen vigyázattal élt.
- Meglátod - mondá Krivér, suttogásra szállítva le hangját
-, hiába fáradunk, hacsak tanyákat nem nyitunk és zászlókat nem tûzünk ki;
minden pénz, melyet osztogatsz, s bátyád egész népszerûsége nem használ semmit.
Elfogadják a pénzt, szeretik bátyádat, de be se mennek a tisztújításra, vagy ha
bemennek, Réty kortesei által el fognak csábíttatni.
- You are right my friend - azaz igazságod van; de mit
tegyünk?
- Ha bátyádat arra vehetnéd, hogy csak valamit tenne, úgy,
mint Angliában szokták, meting vagy müting vagy hogy hívják...
- Meeting, to meet: öszvejõnek - innen ered a szó.
- Épp azt akarám mondani, olyan valami miting-félét kellene
tartani, hol az emberek öszvejõnek s isznak.
- Barátom; csalódol, ez más; ahol az emberek isznak, azt
politikai dinner-nek nevezik. A meeting csak tanácskozás, hol az emberek nagy
petíciókat írnak alá, százezer, kétszázezer aláírás, ennek van hatása. Magam is
voltam egy ily meetingnél, Glasgowban éppen...
Krivér, ki ijedtséggel látá, hogy James úr kedves paripájára
készül ülni, hamar félbeszakasztá a beszédet.
- Igen, tudom, te is aláírtad a petíciót, akkor a szegény
törvények mellett agitáltatok; de, hogy a dologhoz visszatérjünk, hát épp ily
politikai dinner-t kellene adnunk. Te beszédet tartanál, hol a párt politikai
elveit elõadnád.
- Elõször a királyért isznak s családjáért, mert azt
tisztelni kell. A kormányról szólhat mindenki, amit akar, de a király, látod,
barátom! a királyt tisztelni kell, ebben áll az angol szabadság, azután...
- A fõispánért...
- Ez hiba lenne, rosszul fogtad föl a dolgot; a királyi
család után még nehány általános toastokra van szükségünk: the church, army and
navy, azaz: egyház, hadi s hajóseregért kellene innunk.
- Nem tartom tanácsosnak - válaszolt Krivér fejét rázva -, a
dolog rossz hatást szülhetne, úgyis pápista pártnak csúfolnak, s ha még a
papságért iszunk, kálvinistáink mind elhagynának.
- Igazságod van, the Presbiterians: azaz puritánusaink vagy
kálvinistáink, mint nevezni szoktátok, mert tudnod kell - tevé nagy
megelégedéssel hozzá -, a magyar kálvinisták s a skót puritánusok között nincs
semmi különbség, semmi, egyáltalában semmi, még oskolamesteröket is egészen
hasonló módon fizetik. Skóciában a zab ára szerint mérik ki fizetésöket, nálunk
némely traktusban a mester minden gyermekért in natura egy véka zabot kap. Nem
gyanítja senki a hasonlóságot, mely Magyarország s Anglia közt létezik! És
igazságod van: dissenterjeink is szint’ úgy gyûlölik a magyar highchurcht, mint
Angliában. De azért nem tesz semmit, ha általánosan az egyházért iszunk,
mindenik saját egyházát gondolja alatta, s nem kompromittáljuk magunkat, és ha
éppen pápista szimpátiákkal vádolnának, magában az se baj, nézzünk Angliára,
ott a whigek s O’Conell...
- Ne szólj ezekrõl, barátom! Hidd el, én a megyét ösmerem;
ezek az emberek mind nem képesek fölfogni eszméidet, s csak árthatsz
ügyünknek...
- Tudom, tudom - viszonzá Jakab, teljes mértékben élvezve a
hízelgést -, s ha úgy hiszed, el is hagyhatom az egyház említését, s csak a
hadseregért emelendem poharam...
- Az is talán nem egészen célszerû, tudod, hogy a
katonatisztek s nemesség között zsúrlódások vannak.
- Bízd rám az egészet, a hadseregnél kiemelem a magyar
ezredeket, s miután nálunk vasasok fekszenek, toastomnak csak jó hatása lehet.
Igaz, a tisztikar igen rossz néven veendi, s talán párviadalaim lehetnek, de ki
tehet róla! Politikai pályán nem megy másképp, O’Conell is verekedett, és S.
Francis Burdett, és...
- Igazságod van, a részletes elrendezést egészen rád
bízhatjuk, csak in merito egyezzünk meg, mert bizony itatás nélkül nem
boldogulunk.
- Igaz, de mit tegyünk? Bátyám s magam mindent tettünk, mi
tõlünk kitelt, a választás már eddig is egyévi jövedelmünkbe került...
- Nem is a pénz az, mi hiányzik, csak valamely nyilvános
demonstrációt tehetnénk, s minden jó lenne. Míg embereinknek bizonyos színû
tollakat nem adunk, pártunk szárnyai szegvék. Bírd bátyádat férfias föllépésre,
s gyõztünk.
- Elfelejted, hogy becsületszavunkat adtuk mindnyájan, hogy
csak becsületes módokon fogunk...
- Magunknak többséget szerezni igyekezni - vágott közbe
Krivér -, ezek a határozat szavai, azaz megengedve, hogy polgártársaink
megvendégelése nem becsületes mód, mit én részemrõl tagadok, ha ezen
igyekezetünk nem sikerül, más célszerûbb eszközökrõl fogunk gondoskodni.
- Tagadni nem lehet, hogy a határozatot így is
magyarázhatni, de vannak emberek, kik a tárgyról másképp ítélnek.
- Egy sincs, mikor konferenciánk e szerencsétlen végzést
hozta, azok, kik magok hivatal után nem vágyódtak, azért pártolták Tengelyi
indítványát, hogy pénzbeli áldozatoktól meneküljenek. Hidd el, magatok pénzén
korteskedhettek, mennyit akartok.
- De Tengelyi?
- Tengelyi s mindig Tengelyi! S mindöszve mi baj, ha õ
elvál? Becsületes ember, tiszta ember, megengedem, de végre, mindent öszvevéve,
mégiscsak falusi jegyzõ, többet képzeltek hatalmáról, mint amit az ér.
- Tengelyinek roppant befolyása van, fõképp a lelkészekre, s
ha ellenünk fordul...
- Ellenünk? Hát nem tudod-e, hogy az nem történhetik?
Tengelyi a leginpraktikusabb ember a világon. Sértsd meg, tégy vele, amit akarsz,
vagy hízelegj neki, hasztalan fáradtál, a jámbor azt hiszi, hogy egy falusi
jegyzõ meggyõzõdése többet ér minden tekinteteknél. Legrosszabb esetben is csak
visszavonulna, Rétyék mellett fölszólalni sohasem fog, azonkívül ha tenné, van
mód, mely által befolyását semmivé tehetjük.
- És melyik az?
- Tengelyi - szóla halkabban Krivér - nem nemesember.
- Mit hallok?
- Bizonyosan tudom; Macskaházy, kivel, mint tudod, jól
vagyok, hogy a Rétyék fondorkodásait kitudjam, becsületére mondta. Tudod,
Tengelyi Rétyékkel hajdan, az utóbbinak alávaló aposztáziája elõtt, jól volt,
együtt jártak iskolába, s ismerik egymásnak minden titkaikat. Tengelyinek nincs
egy darab papirosa, mellyel nemességét bebizonyíthatná. A fõügyész is tudja az
egész dolgot, de hallgatnunk kell; ha Tengelyi a tisztújításnál velünk marad,
tartsuk meg nemességében; ha nem, majd tudjuk, mit tegyünk.
A fõügyész, ki azalatt a beszélgetõkhöz jött, szinte
bizonyítá az állítást, s Jakab úr megnyugtatva, gentleman szavára ígérte, hogy
bármit mondjon bátyja, a pártzászlót azonnal kitûzi, s mindjárt holnap
politikai ebédre hívja meg az egész környéket. Mire a két tisztviselõ egyiránt
helybenhagyását nyilatkoztatá ki.
A kert azalatt mindig több s több vendégekkel telt meg, kik
James úr körül csoportozva a három férfiú beszélgetését félbeszakaszták; s
bármi mulatságos is mindaz, mit James vendégeinek az angol lófuttatásról s
parliamentrõl beszélt, bármi szép látni a küzdést, mellyel magát minden új
jövevény ölelései ellen védelmezve, érkezõ barátainak jobbját majd egy majd
mindkét kézzel csaknem görcsösen megrázá: magára hagyjuk a társaságot. Ha
ártatlan olvasóim közt nehányan, kik Krivért Réty házában látták, s õt most
Bántornyival a kertben beszélgetni hallották, e jeleneten csudálkoznak, vagy
azt valószínûtlennek tartják, önigazolásomra csak azt mondhatom, hogy az egész:
történt dolog, s hihetõképp annak tulajdonítható, mert Krivér hazáját
mindenesetre szolgálni kívánván, célirányosabbnak tartotta, ha két, mint ha
csak egy felekezet által jelöltetik ki másodalispánnak, fõképp miután a
Bántornyiak, ha tõlük egészen visszavonul, Pénzesy fõügyészben oly vetélytársat
jelölhetnének ki, ki mind vagyona, mind személyes befolyása által veszélyessé
válhatnék. S vajon bámulhatjuk-e ezt? Magyarországban, hol kivévén a telkes
gazdákat, zselléreket, munkásokat, mesterembereket, gyárosokat, mûvészeket, nem
nemes tudósokat, ügyvéd- s orvosokat, nagyobb s kisebb kereskedõket stb.,
majdnem minden egyéb ember szabad, kivevén természetesen azokat, kik éhség,
vagy mi nálunk közönségesebb, szomjúság által kényszerítve eladták magukat; s
hol e szabad nemzet, kivévén külsõ, belsõ, hadi, kereskedelmi, egyházi, oskolai
s némely más dolgokat, a selfgovernmentnek elve szerint egészen önmaga
kormányozza magát; Magyarországban, mondom, nem történik-e naponként száz ennél
sokkal nagyobb csoda? Mi, s talán te sem, kedves olvasóm - bármennyire legyek
meggyõzõdve magas észbeli tulajdonaidról -, nem gyanítjuk ezt. Természetünkben
fekszik, hogy amit megszoktunk, nem gerjeszt bámulatra; s hogy míg a sphaerák
óriási rendjét közönyösséggel nézzük: csudát kiáltunk, ha, mint egyszer sz.
István asztalánál történt, valamely pecsenye s pedig nem is borjúpecsenye,
hanem valamely sült szárnyas állat - röpülni kezd; s azért megfogható, hogy mi,
kik e csudák között neveltettünk s élünk, azokat észre sem vesszük, de mondjuk
el csak szebbítés nélkül viszonyainkat külföldinek, s látni fogjuk a hatást,
melyet e dolgok reá tesznek. Ha megmagyarázzuk neki alkotmányunkat, mely
szerint a végrehajtó hatalom semmit végre nem hajt, s a törvényhozó oly
törvényeket, melyek mindenütt megtartatnának, nem hozhat, a bírónak pedig annyi
más dolga van, hogy bíróskodni sokszor ideje sem marad; hol a polgári, mint a
büntetõ pernél minden eljárás csak egy napig vagy számos évekig tart, s aki a
statáriumot elkerülte, évekig várhat pere eldöntésére, hol az erõszakos
elfoglalások s kivetések a polgári úthoz tartoznak, s becsületes ember egész
vagyonát elvesztheti, mert bizonyos alkalommal valaki ellen botot nem emelt,
hol a büntetõ perben sokkal több függ attól: mit tett a vádlott õsapja, mint
mit tett õ maga, mert sorsát nemes vagy nemtelen léte határozza el, s az
igazság istenségére nézve, mint hajdan a rómaiak más istenségeinél külön
istenasszony létezik a patríciusok s külön a plebejusok számára; hol a
szentírás szavai szerint, attól, kinek nincs, még az is, mije van, el fog
vétetni - hogy csak az fizet, ki majdnem koldulhatna; magyarázzuk meg
külföldinek állapotjainkat, s ha ezek után hallja, hogy Krivér úr megyéjében
két párt konferenciáihoz járt, bizony nem fog csudálkozni; fõképp ha látja,
hogy Krivér úr ezért nemcsak nem veszélyezteti állását, sõt épp ellenkezõleg,
mind a két párt által egyenlõn tiszteltetik. De most menjünk a házba.
Nem ösmerek kellemetlenebb helyzetet, mint azon gazdáét,
kihez falun egyszerre sok vendég jõ. Nálunk, hol minden látogató a háziúr által
személyesen mulattatni vagy untattatni akar, és a legnagyobb rész szüntelen
félelemben él, nehogy más valakinek kitüntetése által személyes méltósága
szenvedjen, a boldogtalan háziúr ily alkalomnál nem tudja, mit tegyen, s fõképp
tisztújítás elõtt, midõn minden sértés szomorú következményeket szülhet, ebéd
elõtt, midõn arról gondolkozik: három elõkelõ táblabíró közõl melyiket ültesse
a házinõ jobb oldalához, oly kínokat tûr, minõkrõl csak Párisnak lehete
fogalma, midõn almájával három istennõ között kellett választania. Miután pedig
minden ember nehéz, vagy jobban mondva, bajos helyzetekben mindig háladatlan
szerepet játszik, s annál ügyetlenebb, mennél inkább fél, hogy ügyetlenséget
követhetne el, olvasóim megengedik, ha azon nyájas köszöntéseket s véghetlen
örömöt, mellyel Bántornyi számos vendégeit s jelesen az egész küldöttséget
fogadá, le nem írva, még az úri ebéd fölébe is a felebaráti szeretet fátyolát
borítom.
Már esteledni kezdett. James neje az új házban, melynek
legszebb szobái a fõispán elfogadására készíttettek el, s a verandában
fölállított tea-asztalnál tevé végsõ rendeléseit. Bántornyi Lajos egy nagy
vendéget váró háziúr s egy választandó alispán nyugtalanságát egyszerre hordva
keblében járt föl s alá, nézte óráját, kiment a pitvarra, s ismét bejött,
mondva, hogy õexcellenciája bizony már itt lehetne! Mire vendégeinek egy része
„bizony már itt lehetné”-vel vagy „bizonyosan késõn indult el” felelt, míg a
játszó asztalok egyikétõl „pagat ultimo” vagy „contra” hangzott; s a másik
szobából átzajgó politikai vita, melyben harminc személy egyszerre négy tárgy
fölött tizenkétféle véleményt akar tisztába hozni, a háziúr panaszló szavait
elnyomá. Már gyertyát gyújtottak. James, otthagyva a politikai csatatért,
melyen báró Sóskuty s nagyreményû fia végre minden vetélytárs elnyomása után a
beszéd monopóliumához jutottak, két fáklyás lovásszal a fõispán elébe lovagolt;
midõn az egész társaság kissé hangos, de nem kevésbé szép harmóniája egyszerre
felzavartatott.
A közép szobában, hol a játszó asztalok álltak a nagy
dohányfelleg alatt, mely asztalt s táblabírákat eltakart, mint midõn Vezúv
gõzölgõ csúcsa alatt megindul (hogy egészen új hasonlósággal éljek), zaj támadt,
oly irtóztató, hogy maga Sóskuty félbeszakítá beszédét.
- Teins alispán úr, ez már sok! - kiáltott a játszók egyike,
kinek száraz, halvány arcán mindenki Jánosy urat, a megye egyik fõtáblabíráját
ösmeré meg - látott-e ilyet a világ? Pénzesy hazavitte pagátját!
- Hát persze, ez baj! De hát mikor hazavitte, ki tehet róla?
- szólt Magyarország egyik legkerekdedebb másodalispánja.
- De mikor én betakarom.
- Hát miért takarta be a teins úr?
- Mikor nyolc tarokkom van!
- S mégsem tudta megfogni?
|