A MADAGASZKÁRBAN ALAPÍTOTT
ÉS A SZIGETEN VALÓ MEGÉRKEZÉSE NAPJÁTÓL
1774. FEBRUÁR 14-TŐL BENYOVSZKY GRÓFRA BÍZOTT
KIRÁLYI TELEPÍTVÉNYRE VONATKOZÓ DOLGOK
RÉSZLETES LEÍRÁSA

Mihelyt a "Des Forges" horgonyt vetett, azonnal a partra küldtem a kis csónakot, hogy legfrissebb híreket kapjak a csapatszakaszom helyzete és a sziget lakosságának hangulata felől. A partot ellepték a törzsfőnökök, akik legnagyobb megelégedésüket fejezték ki afelett, hogy engem láthattak, s e körülmény nekem nem csekély örömet szerzett. De kellemes gondolataim nagyrészt elenyésztek, mikor beléptem a cölöpkarámba, amelyben embereim voltak elhelyezve, és amelyet maguknak kellett elkészíteniök, nem levén pénzök a szerecsenek munkáját megfizetni. Ez a nehéz munka, amelyet a rendkívüli meleg országban való partraszállásuk után azonnal végrehajtottak, teljesen kimerítette, és nagyon szánandó állapotba jutatta őket. Mind a vezénylő tiszt, mind a seborvos megbetegedett, minden segély és gyógyszer hiányzott, és ezenfelül éjjel-nappal őrködni kellett a bennszülöttekre, akik máris fegyveresen megtámadták gyönge csapatomat, amely azonban oly vitézül viselte magát, hogy az ellenség közül két embert és egy Raul nevű főnököt foglyul ejtett. Célszerűnek látták azonban óvatossági szempontból a foglyokat minden váltságdíj nélkül visszaküldeni. Mindezen körülmények, amelyekről Saunier és De la Boulaye önkénytesektől értesültem, csaknem végleg kimerítették a csapatot.

Első gondom volt mindent elkövetni, hogy a szerencsétlen helyzetük által igényelt segélyben részesíthessem őket. Nem voltak raktáraik, barakkjaik, nem volt kórházuk, sőt még oly helyiségük se, amelyben én fedél alatt elszállásolhattam volna magamat. E különböző épületeket csupán a bennszülöttek készíthették el rövid idő alatt. Ennélfogva célszerűnek tartottam semmit el nem mulasztani arra nézve, hogy őket a telepítvény érdekeibe bevonjam; bizalmukat megnyerendő, kieszközöltem, hogy nagy számmal egybegyűljenek, ajándékokat osztottam szét köztük és nagy megelégedésemre sikerült tőlük megvásárolni néhány kunyhót, amelyek tisztjeim és csapatom lakásai gyanánt szolgálhattak a nélkülözhetlen épületek elkészüléseig. Az én számomra is gyorsan egy viskót építettek, és a munka oly jó sikerrel haladt előre, hogy másnap a magammal hozott csapatokat is partra szállíthattam. Lehető pompával és a legjobb rendben keltek partra, mert ezáltal is tiszteletet akartam ébreszteni a bennszülöttekben.

Mielőtt e dolgok egészen kívánságom szerint történtek, a rakomány partraszállítására irányoztam gondolataimat. E célból elkértem De Saint Felix úrtól, a "Des Forges" parancsnokától a gondjaira bízott tárgyak jegyzékét. De nagy megütközéssel kellett látnom, hogy Maillart úr fényes ígéretei és biztatásai dacára a hajón csak nagyon kevés vagy éppen semmi égettbor és árucikk se volt, és hogy a hajórakomány legnagyobbrészt kőszénből állt, amely árucikk akkoriban rám nézve a legcsekélyebb fontossággal bírt. E kényes helyzetben kénytelen voltam megvásárolni a kapitány által felajánlott bort, égettbort, árucikkeket és gyógyszereket és miután De Saint Felix úr vonakodott elfogadni a király nevére kiállított váltót, én pedig az említett cikkeket nem nélkülözhettem, saját nevemre szóló és tizennégyezer ötszáz livre értékű váltót adtam neki.

Másnap, február 17-én embereket kértem, akik a munkánál segítsenek, azonban De Saint Felix úr e kérésemet megtagadta, az Isle de France főparancsnokainak rendeletére hivatkozván. De minthogy felszólításomra nem mutatta meg a rendeletet, én viszont azt a felhatalmazást érvényesítettem, amellyel engem Őfelségének felruházni méltóztatott.

Február 19-én felhívást intéztem az Antimaroa tartomány összes törzsfőnökeihez, és felhívtam őket, hogy március 1-én jelenjenek meg Louisbourg-ban, ahol értesíteni kívántam őket Őfelsége szándékairól, a Madagaszkárban általam alapítandó telepet illetőleg, és lehetőleg be óhajtottam őket vonni érdekeinkbe. Egyúttal parancsot adtam ágyúink felszerelésére, biztosítandók magunkat minden meglepetés elől. Több mint kétszáz bennszülött a saját jószántából hordta a földet a talaj emelésére a folyam színvonala fölé és a szomszéd mocsár betöltésére.

23-án Őfelsége "L'Oiseau" nevű fregattja egy hadnagy parancsnoksága alatt és Őfelsége "Roland" nevű hajója, Kerguelen úr parancsnoksága alatt a révben horgonyt vetettek. A két hajó legénysége közül kétszáz ember beteg volt. Segítségükre voltam tőlem telhetőleg, főképp frissítőkkel, amelyeknek segélyével egészségük csakhamar helyreállt.

Ugyanazon hónap 25-én Őfelsége "Le Dauphin" nevű postahajója, amely szintén Kerguelen úr expedíciójához tartozott, hasonlóképpen horgonyt vetett a révben.

Március 1-én 1774. Tudósítást kapván, hogy az Antimaroa tartomány összes törzsfőnökei útban vannak Louisbourg felé, újabb parancsokat adtam a szoros vigyázatra mindennemű meglepetés ellenében, és másnap elfogadtam őket a karámunkon kívül, néhány tiszt és harminc emberből álló szakasz kíséretében. A törzsfőnökök huszonnyolcan voltak, és mintegy kétezer fegyveres szerecsen kísérte őket, akik kört képeztek. Én leültem e kör bejárásánál, és a tolmácsom által a főnökök tudtára adattam, hogy a francia király Madagaszkár lakóit kegyelmében részesíteni és védelme alá fogadni szándékozván, amely szándékot a francia nemzet iránti ragaszkodásukról való tudomása érlelte meg benne, elhatározta egy telep alapítását, amely őket ellenségeik elől megvédelmezendi. Elhatározta továbbá áruházak létesítését, amelyekben mindenkor találhatnak olcsó áron oly árucikkeket, amelyekre esetleg szükségük lehet, jelesen kelméket, égettbort, lőport, golyókat, puskákat stb. Ezen árucikkek cserébe fognak nekik kiszolgáltatni a saját terményeikért, főleg rizsért, amelyet nem termelhetnének elég nagy mennyiségben. Kijelentettem végre, hogy azon előnyökért, amelyeket Őfelsége rájuk halmozni hajlandó, én csak a következő három feltételt kötöm ki:

Először, hogy velem barátsági és szövetségi szerződésre lépnek, és átadják a telepítvényemhez szükséges területet, nemkülönben megengedik a sziget lakóinak, hogy földet adhassanak el oly francia nemzetbelieknek, akik köztük akarnának megtelepedni.

Másodszor, hogy megengedjék az ország belsejében, közel a Tingballe folyó forrásaihoz kórházakat és raktárakat építenem alkalmas helyen.

És végre harmadszor, hogy kötelezzék magukat a telep tulajdonának megvédelmezésére.

A tolmácsom alig végezte el a beszédét, midőn valamennyien örömkiáltásokban törtek ki, és azt mondták, hogy nem kétkedhetnek a király jó szándékaiban, miután más országok helyett éppen hozzájuk küldött hajókat és csapatokat, amelyek őket ellenségeik ellenében támogatni fogják. Kijelentették, hogy ezentúl elismerik őt barátjukul, és hajlandók nekem átengedni a területet, amelyen a telepem alapítását megkezdtem, ha eskü alatt kötelezem magamat, hogy nem építek erődöket. Ami az ország belsejében általam kívánt területet illeti, azt mondták, hogy ezt a dolgot fontolóra fogják venni, de esküt kívántak annak elismeréseül, hogy semmi jogom sincs felettük, hanem csupán az egyszerű jóbarát címére fogok szorítkozni, és ily minőségben fogom őket támogatni ellenségeikkel szemben.

Miután ezen ajánlatokat elfogadtam, szövetségünket ünnepélyes esküvel erősítettük meg. E szertartás után, amelyet ők cabarnak neveznek, áldomás következett, s a bennszülöttek ez alkalommal megittak egy hordóra való égettbort, amelyet szétosztottam köztük. Új barátaim aztán visszatértek illető faluikba, ahol újabb ünnepélyeket tartottak annak örömére, hogy megnyerték a francia király barátságát.

3-án elküldtem az expedícióm alá rendelt "Postillon" nevű hajót Saunier úr vezénylete alatt, azzal a paranccsal, hogy menjen Foul-Pointbe és kergesse el azon egyéneket, akik a bennszülötteket fel akarják izgatni a telepem ellen, biztosítsa Hiavit, a tartomány királyát és főnökét barátságomról, adja át neki ajándékaimat és beszélje rá őt, hogy kérjen tőlem segítséget a fariavák ellen, akikkel háborút viselt. Ez látszott előttem a legbiztosabb módnak arra, hogy engedélyt nyerjek Foul-Point-ben egy állomást létesíteni.

9-én Őfelsége "Le Dauphin" nevű hajója elindult az Isle de France-ba, miután elláttam égettborral és rizzsel, amelyre legnagyobb szüksége volt.

Embereimtől értesülvén, hogy a szerecsenek esküjök ellenére éjszaka idején bántalmazzák az őröket, és Senaut úr, a raktárőr is egyidejűleg panaszt emelvén aziránt, hogy a raktárakat megrabolták, értesítettem a törzsfőnököket, hogy ha valamely bennszülött az őrállomásokhoz közelednék éjnek idején és nem felelne az őr kérdésére, amint elhatároztatott, kénytelen lennék rálövetni. A főnökök e figyelmeztetésemre csak azt felelték a tolmácsaimnak, hogy ha egy szerecsent megöletek, ők helyette tíz fehéret fognak megölni. Ugyanezen este, egy szerecsen, szagájával felfegyverkezve, több társa kíséretében egy raktár előtt álló őrszem közelébe ment és ahelyett, hogy a kérdésére felelt volna a szagáját rádobta, az őrök ennek következtében rájuk lőttek, egyet megöltek és kettőt megsebeztek közülök. E tény, noha igazságos volt, a bennszülöttek előtt méltó oknak látszott a panaszra és megtorlásra, amelynek azáltal iparkodtam elejét venni, hogy eltávolítottam őket előőrseinktől. Hogy e célt, embereim veszélyeztetése nélkül elérhessem, négy törzsfőnöknek azt az ajánlatot tettem, hogy adják el nekem faluikat, amelyek Louisbourg körül léteztek. A főnökök beleegyeztek és kiürítették a falukat, mihelyt a kikötött árt megkapták, én pedig azonnal parancsot adtam a kunyhók felgyújtására. Ily módon urává lettem az egész területnek, és embereimnek is kevesebb alkalmuk nyílt a kicsapongásokra.

E hó 11-én Őfelsége "Roland" és "L'Oiseau" című hajóira harminc ökröt küldtem. Noha a szerecsenek visszavonultak és faluik vételárát megkapták, mégse mondtak le azon szándékukról, hogy elpusztítsák a telepet. Egy szabad szerecsennőtől arról értesültem, hogy rajtam kezdve, valamennyünket meg akarnak mérgezni élelmiszerekkel, amelyeket tőlük vásárolni fogunk. Ennélfogva megtiltottam embereimnek, hogy bárminemű élelmiszert vásároljanak a bennszülöttektől, hacsak azok előbb nem ettek belőle. Ez a próba egy szerecsen életébe került, mert amint megkóstolt egy gyümölcsöt, amelyet eladásra kínált, élettelenül rogyott le. Cinkosai e szomorú eseményről értesülvén, amely tervüket elárulta, átmenekültek a folyamon és fákat döntöttek ki, hogy az átkelést nekünk lehetetlenné tegyék. Hasonlóképpen egy szakaszra is lőttek, amelyet kémszemlére küldöttem ki.

Másnap egy Szilulut nevű főnök találkozót kért tőlem egy erdő közelében, azon ürügy alatt, hogy meg akar hódolni. E szokatlan kívánság, azzal a körülménnyel párosulva, hogy vonakodott eljönni a kormányzósági székhelyre, azt a gyanút ébreszté bennem, hogy árulás van tervben; ennélfogva embereket küldtem ki, hogy őt szemmel tartsák, és csakhamar megtudtam, hogy Szaphirobai főnöknek esküvel kötelezte magát, hogy engem meggyilkol, és háromszáz fegyveres szerecsennel várta megérkezésemet, míg az erdőben jelentékeny számú fegyveres volt elrejtőzve. Ezen aljas merényletet meghiúsítandó, kiküldtem két ágyút ötven önkénytessel, két tiszt vezénylete alatt. Embereim oly hévvel támadták meg az ellenséget, hogy a nagyszámú szerecsencsapaton rémület vett erőt. Némelyek visszavonultak a mocsarak közé, mások a dereglyéikre futottak, ahonnét erősen, de sikertelenül lődöztek. Ekkor kényszerítve láttam magamat ágyúimat rájuk irányozni. A legelső golyó felborította legnagyobb dereglyéjüket, és néhány szerecsent megölt. Ezen esemény után két nappal egy néger nőtől, akit kém gyanánt használtam, arról értesültem, hogy Szaphirobai és Szilulut, Raullal egyesülve szövetkezni szándékoznak a szomszéd tartományokkal a telep végleges elpusztítására. E veszélyes összeesküvés eredményeinek elejét veendő, őrnagyomnak meghagytam, hogy éjjel tizenegy órakor, hatvan önkénytessel szálljon a "Roland" és a "L'Oiseau" csónakjaira, és támadja meg egyenesen az ellenséges tábort, amely körülbelül hat angol mértföldnyire volt tőlünk. A csapatok reggel partra szálltak, azonnal megrohanták és az erdőkbe kergették az ellenséget, aztán felgyújtották a falut, és feldúlták az erdőket. Ez az expedíció helyreállította a telep nyugalmát, és én őrnagyom és mérnököm kíséretében személyesen elmentem megtekinteni a Louisbourg-tól csak két angol mértföldnyire levő és valamivel emelkedettebb talajú szigetet, amelynek D'Aiguillon a neve.

Itt elrendeltem egy sütőkemence, egy kórház és egy sánc építését, amely utóbbinak rendeltetése volt a Discovery-hegy tövében létező botanikus kertet megvédelmezni.

Március 21-én Őfelsége két hajója a "Roland" és a "L'Oiseau" útra kelt, az egyik Franciaország, a másik az Isle de France felé. Kerguelen úr tizenhét embert hagyott hátra, akik skorbutban szenvedtek.

26-án Szaphirobai ajándékokat küldött, és békéért könyörgött. Küldötteinek azt feleltem, hogy a telep ellen intézett merényleteik után bocsánatért és nem békéért kellene könyörögniök, és hogy nem fogok nekik megbocsátani mindaddig, míg Rault elismerik főnöküknek, akinek gyalázatos magaviselete a telep elleni támadásukban nyilvánult. Végre követeltem, hogy pusztuljanak a folyamról, amelyen a hajózásnak a számunkra nyitva kell állni. Visszavonultak azon ígérettel, hogy kívánataimat teljesíteni fogják; de már másnap kézzelfoghatólag meggyőződtünk az ellenkezőről, mivel a folyam tele volt a sok gyümölcs alatt görnyedező fákkal. Azonnal parancsot adtam e dolog megvizsgálására, és rögtön megtudtam, hogy Szaphirobai az egész folyót elborította tanguinnal, amelynél erősebb mérget a bennszülöttek nem ismernek, és meg akarta mérgezni a folyamot, amelynek vize egyedüli ivóvizünk volt. Csapataim megmentésére kénytelen voltam megtisztíttatni a folyamot, és egy csapat bennszülöttet, akiket önkényteseim fogadtak fel és vezényeltek, kiküldeni oly célból, hogy a folyam szomszédságában levő összes ilynemű fákat kivágják és elégessék. Ezen elővigyázati rendszabály, bár költséges, de múlhatlanul szükséges volt, mert csak általa menekülhettünk a biztos végpusztulás elől.

30-án elmentem Manambiába, ahol egy hegyen réztartalmú kőzetet találtam. E felfedezésről jelentést tettem a miniszternek, miután szigorúan megtiltottam volna, hogy bárki is ezen érces érhez nyúljon.

1774. ápril 1-én. Néhány angontzi törzsfőnök megjelent nálam, felajánlani a barátságát. Megígérték, hogy alkalmazkodni fognak a korábbi cabarokban létrejött megállapodásokhoz, és egyúttal különös kegy gyanánt arra kértek, hogy létesítsek kereskedelmi összeköttetést a területükkel. Ennek következtében egy ügynököt küldtem ki négy önkénytessel és bizonyos mennyiségű árucikkel.

Április 1-je és 2-ka közt éjjel személyesen vizsgálván meg előőrseimet, észrevettem, hogy két önkénytes hiányzik fegyverestül és podgyászostul. E körülmény azt a gyanút ébresztette fel bennem, hogy megszöktek, és a következő napon beérkezett jelentések meggyőztek gyanúm alaposságáról. Ez esetben nem vehettem a csapataim hasznát, mert a vidéket csak nagyon hiányosan ismerték. Egy csapat szerecsent küldtem tehát a szökevények után, a saját csapatombeli tisztek vezénylete alatt. Ezen elővigyázati intézkedés annál szükségesebb volt, mert máris arról értesültem, hogy másik ötven önkénytes és köztük két tiszt is követni szándékozik a két szökevényt. E második bajnak elejét veendő, fegyver alá parancsoltam az egész csapatot, és miután szemlét tartottam felettük, lerakattam velük a fegyvereiket, "jobbra át"-ot vezényeltem, és félreállítottam őket fegyvereik nélkül, amelyeket a lakásomra vitettem. Ugyanazon este a két szökevényt is visszahozták. Ezeket a haditörvényszék azonnal kihallgatta, egyet közülök vesszőfutásra ítélt, harminchárom önkénytest pedig kényszermunkára. Kiderült, hogy szövetséget akartak kötni a bennszülöttekkel a telep elpusztítására, s annak utána valamely magánhajón megszöktek volna.

6-án, Őfelsége "Postillon" nevű hajója, amelyet március 2-án Foul-Point-be küldtem, azzal a hírrel tért vissza, hogy Hiavi törzsfőnök, dacára mindannak, amit magánkereskedők a telep ellen beszéltek neki, komolyan óhajtja megnyerni barátságomat, és arra kér, hogy a területe közelében egy állomást alapítsak. Biztosított abbeli készségéről, hogy egy cölöpkaránt építtet kívánságom szerint, és mindent ami az ő, vagy a parancsai alá rendelt főnökök hatalmában áll, el fog követni a telep javára. Másnap a St. Mary-i törzsfőnökök jelentek meg azzal a kéréssel, hogy kölcsönös esküvel megerősítendő békességi és barátsági szerződést kössek velük. Egyszersmind arra is kértek, hogy egy állomást létesítsek a szigetükön, és bocsássam meg a mészárlást, amelyet azelőtt a franciákon elkövettek, és amelyre, mint mondták, a franciák kegyetlensége és zsarnoksága kényszeríté őket. Meg voltam győződve előadásuk igazságáról, és meg is ígértem, hogy elfeledem a történteket. Ennélfogva kölcsönös esküket váltottunk egymással, és én köteleztem magamat, hogy elküldök a szigetre egy megbízottat, megnyitni az égettbor- és árukereskedést, de a főnökök, kiküldött emberem biztonságáért, az életükkel lesznek felelősek.

9-én, az április 5-ki haditörvényszéken tárgyalt összeesküvésre vonatkozó vallatások, szembesítések és egyéb körülmények szükségessé tették egy második haditörvényszék egybehívását, amely a főbűnszerzőt vesszőfutásra, a második főcinkost megkorbácsoltatásra és a kevésbé bűnöseket vétkességi fokuknak megfelelő büntetésekre ítélte.

10-én Őfelsége postahajója, a "Postillon" tősjavítást (careening) igényelvén, miután nem rendelkeztünk se szurokkal, se kátránnyal, ezek helyett egy itteni mézgafajt használtunk, amelyet a bennszülöttek "ditti moenti"-nek neveznek, és amely e célra kitűnőnek bizonyult.

17-én elküldtem Őfelsége hajóját a "Grand Bourbon"-t egy századosból, egy hadnagyból, két altisztből és tizennyolc katonából álló csapattal Foul-Point-be ajándékokkal a tartomány főnöke, Hiavi számára, aki a testvérét küldte volt hozzám, hogy nevében barátsági esküt váltson velem.

20-án a szaphirobaik, akik kegyeimet újból megnyerendők Szilulutot a területükről elűzték és Rault főnöki rangjától megfosztották, megjelentek huszonkét előkelő törzsfőnök és több mint kétezer fegyvertelen bennszülött által képviselve. Legélénkebb megbánásuk ismételt kijelentései és esküjök megújítása után égettborral vendégeltem meg őket, és ajándékokat adtam nekik, amit a legnagyobb megelégedéssel fogadtak és újból megígérték, hogy azonnal el fogják hozni árucikkeiket, amelyeknek ára a cabarokban megállapíttatott. Másnap Raul főnök is megjelent bocsánatot kérni, és engedélyt, hogy a tartományban telepedhessék le, amit meg is engedtem neki azon feltétel alatt, hogy ne viselje a fejedelem címet.

Nagyon fontosnak tartván megismerkedni az ország belsejével, ahol a bennszülöttek elbeszélései szerint igen szép síkságok és a közlekedésre alkalmas folyamok léteznek, elküldtem Saunier fregatthadnagyot a Tingballe folyamon felfelé szemleútra. Saunier 26-án tért vissza ezen expedícióról, és azt jelentette, hogy e folyam hajózható húsz angol mértföldnyi távolságig a forrásaitól, és az ország belsejében éjszaknyugati irányt vesz, mielőtt azonban a forrásaihoz érne, két ágra szakad, amelyek közül szintén mindegyik hajózható húsz angol mértföldnyi hosszúságban. Hozzátette, hogy a folyam partján igen szép és jól mívelt síkságok terülnek el, valamint hegyek is, gyönyörű erdőkkel vannak elborítva, amelyeknek fáit könnyen és csekély költséggel el lehetne szállítani vizen a telepig. Ez a felfedezés nagy örömöt szerzett nekem, miután máris tudtam, hogy a folyamok három nagyon előnyös kereskedelmi piacot nyitnak meg előttem, egyet a Bombatok sziget nyugati részén, a másodikat az Ambre-foktól éjszak felé és a harmadikat Angontzi keleti részén, amelynek a közlekedésre alkalmas folyói valamennyien a Tingballeba szakadnak. Ennélfogva elhatároztam a telepet és a mívelést kiterjeszteni a különböző tartományokban is, mihelyt jelentékenyebb segélyt kapok annál, amelyet eddig kaptam az Isle de France-ról.

27-én a "Grand Bourbon" kénytelen volt visszatérni a révbe és élelmiszereket átvenni a Foul-Point-i szakasz számára.

A déli tartományok főnökei is megérkeztek ajándékokkal, barátsági esküt váltani velem, és felkértek, küldeném egyik tisztemet hozzájuk, hogy ott megtelepedjék és kereskedelmi összeköttetést létesítsen. Egy tolmácsot küldtem ki azon meghagyással, hogy ismerkedjék meg a különböző tartományokkal, amelyek közül némelyik kétszáz angol mértföldnyi távolságra fekszik a főhelytől; egyelőre azonban felfüggesztettem minden további intézkedést.

28-án este értesülvén Senaut raktárfelügyelő haláláról, meghagytam őrnagyomnak, hogy pecsételje le a pénztárt és az összes raktárakat, és állítson ki őröket a kapuk elé. Rossz magaviseletét illető jogos félelmeim alaposaknak bizonyultak másnap este, mikor leltárt vettünk fel a főraktárak s általában a rábízott összes kezelési ágak állapotáról. Minden a legnagyobb rendetlenségben maradt hátra, összes lajstromai a bevételekről és kiadásokról üresek voltak.

Siettetni akarván azon előnyös közlekedést, amelyet a szárazföldön akartam létesíteni a nyugati partokkal, és amely feltétlenül szükséges volt ahhoz, hogy kereskedelmi összeköttetésbe léphessek az afrikai partokkal, főleg pedig a szarvasmarhában és gyapotban rendkívül bővelkedő Bombatok tartománnyal, ugyanezen hónap 29-én elküldtem Mayeur tolmácsot egy altiszt és a szövetséges főnökök által rendelkezésemre bocsátott százötven szerecsen kíséretében, azon meghagyással, hogy útközben különböző telepeket szervezzen, az elsőt a Tingballe folyam forrásánál egy erdő végén, egy másodikat az erdő másik végén; továbbá egy erődöt építsen Angonavével a Bombatok tartomány alá tartozó szeklávok legelső falujával szemben; fedezze fel és vizsgálja meg a legközelebbi utat a nyugati partokra; kössön barátsági szerződéseket az ország belsejében lakó törzsfőnökökkel; győzze meg őket azon előnyök felől, amelyeket a fehérekkel való kereskedés által a maguk számára biztosíthatnak; figyelje meg haderejüket, hangulatukat, szokásaikat és a területeik égalját; alapítson állomásokat a később esetleg útnak indítandó árucikkek és kíséreteik számára, és végül, hogy semmiről se feledkezzék meg, ami a telep javát előmozdíthatná, és engem értesítsen mindenről, amit a megbízatása teljesítésének érdekében cselekedett. Mindenekfölött azonban utasítottam, hogy fürkéssze ki azon utakat, amelyeken legkönnyebb szerrel lehet átkelni az erdőkön és a hegyeken. Miután Mayeur ezen utasításokat és a szükséges élelmiszereket átvette volna, útnak indult összes embereivel.

30-án Őfelsége korvettjén, a "Necessaire"-en, Cordé úr parancsnoksága alatt megérkezett De Sanglier lovag századosom, húsz önkénytes, néhány irodai hivatalnok és néhány más egyén kíséretében, akik a szigeten szándékoztak megtelepedni.

Akkori helyzetünk annál szánandóbb volt, mivel néhány tisztem egyes szakaszokkal expedíciókra küldetett vagy betegen feküdt; a raktárak felszerelése hiányos, kezelése pedig még rosszabb volt; a kórházakban alig létezett némi gyógyszer, és orvosunk is hiányzott, aki gyógykezelhette volna a nélkülözhetlen munkától és az égalj forróságától teljesen kimerült önkényteseket. Ezen utóbbiakat kénytelen voltam a sáncok építésénél és a mocsarak eltöltésénél alkalmazni. A nappali fáradalmakat az éjszakai őrállás váltotta fel, amely a saját biztonságunk érdekében mellőzhetlen volt. Minden percben türelmetlenül vártam Maillart úr ígéreteinek teljesülését, de mink el voltunk feledve, vagyis inkább el voltunk hagyatva.

Május hónap legelső napjai annyira válságosak voltak és embereimet a betegség annyira elcsigázta, hogy orvos hiányában én magam voltam kénytelen őket azon ápolásban részesíteni, amelynek elvállalására saját érzelmeim és kötelességérzetem csakis buzdíthattak. De magam is nemsokára ugyanabba a szerencsétlen helyzetbe jutottam. Egy egész hétig ellenálltam a lázrohamoknak és a velük járó tűrhetetlen fejfájásnak. De végre nem levén képes tovább ellentállni, parancsot adtam, hogy szállítsanak át a D'Aiguillon szigetre, ahol jobb levegőt élvezhettem, és kissé kipihenhettem magamat fáradalmaimból. E célból a csapatom vezényletét Marin alezredesre, a térparancsnokságot pedig Marigni őrnagyomra bíztam, és családommal együtt elutaztam. A légváltozás némi megkönnyebbülést okozott, és lehetővé tette, hogy a családomat gondozzam, amely szintén lázbeteg volt. Seborvos hiányában magam vágtam eret a nőmön remegő kézzel; az eredmény szerencsére megfelelt óhajtásaimnak, és a nőm egészsége helyreállt.

14-én a "Grand Bourbon" másodszor is visszatért azon ürügy alatt, hogy nincs vize, noha Marigni úr elbeszélte előttem a hajón tett látogatást, amelynek alkalmával meggyőződött róla, hogy a vízkészlet elég volt több mint két hónapra. A hajó parancsnokának ezen üzelmei meggyőztek arról, hogy az Isle de France főhivatalnokainak utasításain alapuló okai voltak e viselkedésre; de miután egészségi állapotom még nem engedte, hogy e részben biztos értesüléseket szerezzek, elhatároztam, hogy alakoskodni fogok, és egyúttal azt is megtudván, hogy az alezredes és az őrnagy folyvást civódnak egymással, a családommal együtt hajóra szálltam, és átkeltem a szárazföldre, ahol legelső gondom volt megizenni a törzsfőnököknek, hogy ne jöjjenek többé hozzánk fegyveresen, egyidejűleg meghagytam az őrnagynak, hogy jobban őrködjék, mint valaha, nehogy váratlanul megtámadtassunk.

18-án Őfelsége "Grand Bourbon" nevű hajója harmadszor is útnak indult.

Felépülésem némi kímélést