|
1. EGY NULLA
Egy egész esztendőt töltöttem el a Bergmayer
kapitány szabadcsapatjánál változatos harci viszontagságok között. Se több, se
kevesebb gonoszságot ez idő alatt el nem követtem, mint mások a
kompániából; de azokra éppen nem tartom szükségesnek visszaemlékezni, mivelhogy
a hét főbűnök, ha azokat az ember mint katona követi el, s ellenség
földén gyakorolja, eo ipso megszűnnek bűnök lenni, s átváltoznak
erényekké; és így ami rablásban, gyújtogatásban, öldöklésben ez idő alatt
részt vevék, azoknak elősorolása által inkább captatió benevolentiae
színét vonnám magamra, hogysem mint kötelességszerű bűnbevallást.
Annyit azonban minden dicsekedés nélkül bevallhatok, hogy ahol egyszer a
Bergmayer csapata megfordult, azon a vidéken nem kívántak vele még egyszer
megismerkedni.
Egy év alatt magam is gyökeresen megutáltam a
mesterségemet. A kapituláció csak egy esztendőre szólt: annak a leteltével
kikértem a kapitánytól az elbocsátási levelemet. Sajnálta nagyon, hogy elhagyom
a zászlóalját, de aztán hogy előadtam neki az indokomat, nem volt semmi
ellenvetése.
Elővett a honvágy. Óhajtottam szegény öregeimet
viszontlátni. Ott laktak Andernachban, s mi nem messze táboroztunk tőlük.
Tíz év óta távol voltam tőlük. Haza akartam menni, hogy végképp otthon
maradjak náluk.
Pénzt, kincseket, ahogy szándékom volt, nem vihetek ugyan
haza nekik; mert amit viszontagságos kalandjaim közt szereztem, amint az
őrdög megadta, úgy az ördög el is vitte; de ha nem vihetek is a házukhoz
semmi aranyat, ezüstöt, amin átok terhe fekszik, viszek oda két izmos vaskezet,
ami annyi istentelen küzdés után vágyódik a tisztességes munkára, amin Isten
áldása szokott lenni. Magam is cserzővarga leszek. Istenhez megtérek, s az
embereknek hasznára leszek.
(– Hanem útközben még egy kis falsumot elkövetek – szólt
közbe a soltész.)
– Igenis, szolgálatjára; de csak éppen annyit, amennyi
múlhatatlanul szükséges volt az istenfélő életnek inaugurálásához. Mivelhogy
tudniillik az andernachi polgármester és a cserzővargák céhmestere két
olyan skrupulózus férfiú, akik a céhbe álló legények anteaktáit megismerni el
nem mulasztandják, annálfogva, minthogy a hajdemákoknál nem kezdhettem a
testimoniumomat, annálfogva azt cselekedtem, hogy a Bergmayer kapitány által
kiadott elbocsátási levelembe az 1 esztendő száma mellé még egy nullát
írtam. Egy ártatlan kis, semmit nem érő nullát, egy ütött-kopott, senkinek
nem kellő, senkinek sem ártó nullát, azt sem az 1 elé, hanem utána. S ha
komolyan vesszük a dolgot, még csak nem is szépíthettem vele a dolgomat, mert
10 esztendőt tölteni el Bergmayer kapitány zászlója alatt, fölér az egész
hajdemáksági dicsőségemmel, s a templáriusok kincseinek exorcizátiójával.
Ez volt az a falsum, amit a szememre tudnak vetni.
(– No bizony, ez szóra sem érdemes – mondá a nagyherceg.
– Egy nulla az egész, ki fogja ezért a száját elrepeszteni a kiabálásban? A
nulla = semmi. Térjünk tovább!)
(– Megint egy bűne oda van! – mormogá bosszúsan a
soltész.)
|