Egy véres ütközet estvéjén serkent gondolatok                           

Nyugosznak immár a mai nap baján
Áttört vitézek, durva veszély között
     Görcsökre vont képek vonásit
          Hogy szedi rendbe az édes álom!

Leng, lengj körűltök kellemes estveli
Szellő! legyezd el tőlük az érdemelt
     Nyúgalmat is felháborító
          Ostoba képzetek álmodásit.

Óh, kedves élet legsanyarúbb neme!
Ugyan mi szükség vólna reád, hahogy
     Az ember e jó kis világot
          S benne magát okosan szeretné?

Ha a kevélység hírt-nevet éhező
Lelkét nem a vér szomja hevítené,
     S a kárhozandók útja helyett
          Égre vivő nyomokat keresne.

Az érdemesnek hogyha segítsz ügyén,
Hatalmas ember! szebb nevet érdemelsz,
     Mint aki felfúvalkodásból
          Százezer atyjafiát levágat. -

Vitéz barátim! mink pedig úgy veszünk
E sullyos élet sok bajain erőt,
     A vérpatak tengernyi árvák
          S özvegyek átkai közt kerengő

Örvénye közt is, hogyha vitéz karunk
Patvarkodásból nem tesz erőszakot,
     S tettünk jutalmát tiszta szívünk
          Helybehagyó örömin keressük.