KÖNYÖRGÉS AZ ÁLOMHOZ

Mutasd meg, Álom, igy imádkozom,
Mutasd meg képét drága kedvesemnek,
Ha alkonyatkor kertjébe oson
S rózsái láttán könnyei peregnek.
Arca szinéből rózsái szinének
Adhatott volna, amikor öleltem, -
Jaj, de azóta nála fehérebb,
Nála fehérebb,
Fehérebb rózsa nincs a rózsakertben.

Mutass meg, Álom, engem is neki,
Mikor szép fejét párnájára hajtja.
Érezze meg, hogy most is szereti,
Ki, úgy él messze, mint az erdők vadja.
Vérző nyarunk még hány síró őszbe fut,
Mig édes arcát egyszer újra látom?
Érezze meg, hogy nálam szomorúbb;
Nálam szomorúbb,
Szomorúbb ember nincsen a világon.