Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library
Jókai Mór
A gazdag szegények

IntraText CT - Text

  • HETEDIK FEJEZET A bádogcsésze
Previous - Next

Click here to hide the links to concordance

HETEDIK FEJEZET
A bádogcsésze

De már azt a szégyent csak nem méri ránk az Úristen, hogy az én uram vénségére rongyszedő legyenmonda Zsuzsa asszony.

Ugyan miért ne? Hát nem tisztességes kereset az? Még színdarabot is írtak róla. Én láttam. Az volt a címe: hogyRongyszedő”. Egressy Gábor játszotta benne a címszerepet. Az egy hős volt, egy derék ember! – Hát ha Egressy Gábor lehetett rongyszedő, Kapor Ádámnak derogáljon?

Lidi kisasszony intett a szemével Zsuzsa asszonynak, hogy kell hagyni! – Nem az indulatba jött emberrel vitába keveredni.

Az öregnek aztán egészen megtetszett a saját ötlete.

Úgy teszek! Szemetet kaparok. Hátha egyszer egy gyémántot találok, amit üveg helyett kisepertek? Olvastam én egyszer egy regényt a Hírlapban, ahol egy szemétkaparó egy bádogdobozt talált a szemétkupacban, amibe egy gazdag tőzsérnek a végrendelete volt eldugva. Azon fordult meg a történet. A szemétkaparóbul mylord lett! Hát az hányszor megtörténik, hogy egy zsugori fösvény minden megkuporgatott pénzét bankókban, állampapírokban a szalmazsákjába dugja el. Mikor meghal, a rohoda szalmazsákot kidobják a szemétre. Holmi kényes ember nem akar hozzányúlni; mikor aztán a szemétkaparó szétbontja, csak úgy dűl ki belőle a sok angyalos bankó.

Az öreg egészen belemelegedett az új mesterségének a magasztalásába. Kivált mikor pipára gyújthatott. Az a kék füst egészen megjavítja az embernek a szemét, mindjárt más színben látja a világot.

Mégis csak jól tette a Lidi kisasszony, hogy kivette a kezemből azt a pisztolyt. Az Úr Jézus küldte órában. Nem vagyok én még olyan öreg, hogy fejbe lőjem magamat. Lehet még az Ádámnak hasznát venni.

Alig is várhatta, hogy korán hajnalban felcsengesse a szemetes fiú a házat. Maga vitte ki a szeméthordó szekérhez a ládát. Aztán kikérdezte a kocsist, hogy hogyan, miképpen kell beállni a szemétkaparók közé. Az megmagyarázta neki, hogy nem kell ahhoz se instancia, se bizonyítvány, felülhet a szekérre mindjárt, s mehet ki az Eldorádóbaaranyat keresni.

És már kapaszkodott volna az öreg fel a szemetes szekérbe, ha hirtelen a házajtóbul elő nem rohan a Krányecz Frányó, meg két más tót napszámos, s meg nem ragadják kezénél, gallérjánál fogva.

De bizony nem megy kend szemétkaparónak! hogy itt a mi házunkat lepocsékolja! Mi szemétkaparóval nem maradunk egy házban! Megyünk a háziúrhoz! Bejelentünk, hogy Kapor nem kapor, hanem kapar. Társaságot meggyalázni, bizony, nem engedünk.

Addig-addig, hogy betuszkolták az öreget a lakásába.

No de ez már valami szörnyűség! Hogy még ezek a szotyák tótok is szégyenlik a rongyszedő társaságát! Hát micsoda arisztokrácia ez? Hát azért véreztünk mink 48-ban, hogy a malterkeverő tót lenézze a rongyszedőt? Tudom én jól, hogy ez a Lidi kisasszonynak a praktikája volt.

Ugyan édes uram! Mit gondolsz? Hisz a kisasszony nem is tud a tótokkal beszélni.

Azokkal nem tud, de tud a Csicsonkával, a Csicsonka meg tud beszélni a Gagyulánéval, az meg már tud tótul. Így uszították rám a tótokat. 49-ben is éppen így csinálták meg a muszka intervenciót.

De látja, Ádám bácsiszólt Lidi, körülcirógatva az öreget –, ez csakugyan nem magának való állapot.

No jól van. Hát majd várok, amíg kineveznek esztergomi kanonoknak! – Hát ha nem engedik, hogy tisztességes úton szerezzek pénzt, hát majd megmutatom, hogy meg tudok élni pénz nélkül. Nem eszem!

Talán Succinak a dicsőségét kívánta el Ádám bácsi?

Nem a Succi példáját követem. Hanem azt teszem, hogy veszek magamnak tíz krajcárért egy prófuntot, az nekem négy napig eltart. Nem is pipázom többet. A pipámat elásom a földbe. Úgy élek.

És komolyan megtette az öreg, amit mondott. Hozott magának egy prófuntot az utcaszegletről, ahol a szatócsboltban fel voltak halmozva, s délben elővéve a baranyai bicskáját, leszelt belőle egy darabot, az volt a lakomája. Be se ment vele a konyhába, kiült falatozni a folyosó lépcsőjére.

A Vigyázz, meg a Pikusz, szokás szerint odatartott hozzá, mikor a gazdáját falatozni látta. Odadobott nekik egy-egy kenyérhajat.

A szarkának ez sehogy sem tetszett: „Gib flájsch!”

Dejszen barátom Pikusz, a flájschnak vége van már. Fogj magadnak prücsköt, cserebogarat, ha húst akarsz kapni. Te sem kapsz már több szalonnabőrt, édes kutyám. Mi értünk nem hal már meg több mancsi ezen a világon.

A Vigyázz hallgatta mindezt nagy fülhegyezéssel. Mikor aztán látta, hogy a gazdája csakugyan becsukja a bicskáját, s eldugja a csizmaszárába, féloldalra fordítá a fejét, az egyik fülét felfelé tartva, a másikat lekonyítva, ami valószínűleg azt a véleményt fejezte ki nála, hogy ez nem állapot.

Amint aztán a gazdája bement a mosókonyhába, a Vigyázz egyet fordult, s kiillant az udvarról a nyitott ajtón. Mikor az Ádám megint kijött, s kereste a kutyáját, már akkor az nem volt sehol. Csak késő este settenkedett haza, akkor is elébb bekémlelt az ajtón, s azalatt, amíg az Ádám a ruhás teknőt segítette a feleségének a kúthoz cepelni, olyan észrevétlenül tudott beosonni a mosókonyhába, hogy senki sem látta meg. Ott aztán bebújt az ágy alá.

Az öreg nagyon el volt keseredve a kutyája hűtlensége miatt.

Itt hagyott, visszament a vasúthoz! Ott csontokat dobnak neki a vendégek! Ő nem vesztette el a hivatalát. – Amint nem adhatok neki egyebet, mint fekete kenyeret, itthágy. – Hiába, a kutyában csak kutyalélek van. Kár volt úgy vesztegetni a dicséretet. Amíg boldog voltam, az én kezemet nyalta, most a másét nyalja.

De ki is kergette az öreg a konyhából a hűtelen állatot, amint észrevette, hogy az ágy alatt kuporog.

Mars ki az udvarra! Ha egész nap odakóboroltál, most aludjál odakinn!

Szinte jól esett a mellének, hogy ő is elcsaphatott valakit. Másnap reggel, mikor a szemetes kocsi ismét megérkezett, Ádám apó maga vitte ki a szemetes ládát kiüríteni. Mint gondos, elővigyázatos családfőnek gondja volt elébb átkutatni a kiöntésre szánt szemetet, hamut, hogy nincs-e benne valami értékes tárgy.

Hát dehogy nem volt! Tizenhat krajcár hullott ki a szemét közül, két darab négy krajcáros, meg nyolc darab egyes. Ádám apó el volt szörnyedve. Rohant a feleségéhez a markában tartott rézpénzzel.

Hát te így becsülöd meg a pénzt? Nekem kell a szemét közül kiszednem, amit te eldobálsz.

Zsuzsa asszony tiltakozott ez ellen a vád ellen. Neki ami pénzecskéje van, az a szekrényben áll, harisnyába van kötve. Tegnap reggel óta pedig pénz nem volt a kezében.

De hát akkor hogy került ide ez a tizenhat krajcár? Nem akadt gazdája.

Ádám apó kénytelen volt a talált pénzt utoljára is a zsebébe süllyeszteni.

De azért szalonnát mégsem vett rajta, mert hátha előjön a talált pénz gazdája s visszaköveteli.

Másnap is csak megvolt a prófunttal, s nem hagyott a felesége által más eledelt magába diktálni. Aki nem dolgozik, ne egyék. A Vigyázz aznap estig odakószált. Ezért aztán a fülénél fogva húzták elő az ágy alól, mikor hazakerült.

A következő nap reggelén, mikor Ádám apó a szemetes ládát ki akarta vinni a gyűjtő szekérhez, akkor már az első tekintetre meglátta, hogy a szemét tetején egy csomó rézpénz hever. Ezúttal három négyes volt és hat egyes.

De most aztán már kriminális inkvizíciót tartott.

Ki dobálja ide ezt a pénzt a szemetesládába? A Lidi kisasszony-e? vagy a Zsiga cigány? vagy a Gagyuláné?

Azok égre-földre esküdtek, hogy ők tájékára sem voltak az Ádám apó kincstermő ládájának. A szegény cigány a zsebeit is kiforgatta, hogy egy krajcár sincs bennük.

Akkor a lelkek hozták ide!

Harmadnap megint odacsavargott a Vigyázz egész késő estig. De most már a seprűnyéllel is kapott érte egy rendbelit. Negyednap reggel a szemetes ládában már nemcsak rézpénz volt elszórva, hanem még egy fényes újdonat tízkrajcáros is.

De hát a mennyből hull ide a manna? Ki lopja ide nekem a pénzét?

Az öreg kétségbe volt esve ezen a mesés szerencsén.

Estefelé beállít hozzá a Ritka Panna, egy kosár piros alma volt a karján.

-Jaó napot Aadaam apocska! Hát tudja-e, hogy hol jár a Vigyázz kutyája?

Ugyan hol jár?

Mondok, viszek egy kosaar aómaat a vasúthoz, hátha vesznek belőle az urasaagok. Haat csak ott laatom az indaóhaaz ajtajaaban a Vigyazz kutyót, amint keet laabon bertoafol, s a szaajaaban tart egy baadog cseeszeet, s a pasaséroktul kaodul. Adnak neki ki egy kis peenzt, ki egy nagyot, amennyi a cseeszeebe feer.

Ádám apónak csak kiesett a pipa a szájából. Felugrott a karszékéből.

Megyek! Agyonütöm azt a dögöt! Az én számomra koldul. Hanem a felesége elfogta, átnyalábolta.

Dehogy ütöd, dehogy ütöd! Ha ütni akarsz valamit, üsd ezt a te vasfejedet, amért olyan kevély, hogy nem akarja magát megalázni a emberek előtt. A te dolgod volna, odamenni a tanácsnok urakhoz, s elmondani előttük a te igazságos kérésedet. A kutyádat pedig ne bántsd, azt a hűséges állatot, aki nem tudja elnézni, hogy a gazdája koplal! – s ő jár el koldulni a számára. Az hordta haza bizonyosan a szemétben talált pénzt. Ádám apó hirtelen haragudott, hirtelen kibékült.

Igazad van, rózsám; – szegény kutyám! Vak koldus volt az első gazdája, annál tanulta ezt, most, hogy látta, hogy én is koldussá lettem, elővette a régi mesterségét, s a számomra koldult. Dehogy bántom. Érte megyek, hazahozom. – És holnap aztán –, holnap lesz a napja, hogy elmegyek a tanácsnok úrhoz, megkérni, hogy vegyenek fel bennünket a szegények házába.

Mikor aztán este összejött az egész ismerősség (híre futott mindenfelé a Vigyázz stiklijének), akkorra előkerült az Ádám apó is a vasúttól a kutyájával.

A Vigyázz nagyon derült kedvében volt. Úgy nevetett, féloldalra lesunyva a fejét s jobbra-balra tekergetve a derekát, mintha a saját orrát akarná megütni a csóvált farkával. Tudta, hogy micsoda ravaszságot követett el. De ezúttal nemhogy megverték volna, hanem minden ember cirógatta, becézgette. Hanem a gazdája felé mégis hason csúszott, s az asztal alá iparkodott.

Nem oda, kedves kutyám, nem asztal alá. Ide ülsz a székre mellém. Itt ez előtt az egész társaság előtt, aki látta a megveretésedet, megkövetlek. De minthogy abból te nem értesz semmit, hát hoztam egy pár virslit. Az egyik az enyim lesz, a másik a tied.

De nem a kolbász tetszett a párának inkább, hanem a szó. Mikor a gazdája maga mellé vette, majd kibújt a bőréből, olyan öröme volt. Nyalta a kezét, megnyalta a borostás állát, s úgy tudott ránézni azokkal az okos szemeivel, mint egy valóságos lelkes állat.

Egyszer aztán csak kirúgta magát a gazdája kezei közül, átugrott az asztalon, s azzalauvau-babau!” – Egy macska jött be az ajtón, s amint azt meglátta, egyszerre megint csak kutya lett belőle.




Previous - Next

Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library

Best viewed with any browser at 800x600 or 768x1024 on Tablet PC
IntraText® (V89) - Some rights reserved by Èulogos SpA - 1996-2007. Content in this page is licensed under a Creative Commons License