FOGYÓKÚRA

Szép kedvesemmel meglátogattam a mûvészet csarnokait, s Rubens remekét mutattam néki, mondván, ó nézd a múltak ködén átcsillanó Eszményt, mely halhatatlanná teszi egy pillanat elsuhanó mámorát, ó nézd e nõt, kit kedvese szorít, míg szemében az élet ragyogása tündököl, ó érzed e Mûvészet örök suhogását: - és kedvesem meghatva felelt: Igen, nagyon jól meg van festve ez a nõ, ugye ezek nem hordtak mídert abban az idõben? Látod, kérlek, az embernek nem szabad sok tésztát enni, hanem inkább fõzelékeket, mert tésztától így elhízik. Nem eszem többé tésztát.

Szép kedvesemmel Thália templomában rajongtunk Shakespeare lángelméjének tüzében, és megdermedve a szavak mögött fenyegetõ szimbólumok mélységétõl, bámultuk Duse csodálatos zsenijét, mellyel éteri magasságba emelte Macbeth tragikumát, s mikor az ábrázolás papnõje a háttér enyhe homályából halkan lépett elõ, még ajkán remegve a csudálatos igék, hogy szinte emberfölöttinek látszott, mintha nem is a földön, hanem felhõkön lépdelne súlytalan szellemtestével - végre megszólalt szép kedvesem, akit velem együtt hipnotizált e látomás, és szólt remegõ hangon: Látod, kérlek, errõl a Duséról hallottam, hogy sóskát eszik csak, mogyoróval, szaft nélkül, skurcban azért keskeny, de a lábai vastagok, meg fogom rendelni azt a hagymakonzervet, négy hónapig. Húst nem eszem.

Szép kedvesemmel elmentem az állatkertbe, és a világ csodálatos faunáját magyaráztam, s mondám, mily csodálatos e kerek föld, ezer szépségeivel pompázó rengetegek árnyában, vadállatok ezreivel, s mily csudálatos, hogy a kultúra s értelem lángszövétneke mellett az Ember megtette amaz utat a Földön, a fenevadtól egy Goethéig - és szép kedvesem sokáig, elmélyedve gondolkodott ezen s gondolkodva mondta: Igen, és hogy van az, kérlek, hogy ezek a majmok például ilyen karcsúak maradtak, ezek biztosan nem esznek kenyeret a leveshúshoz, mint a Cranachné, aki öt kilót fogyott a múlt héten, mert citromsavat evett, és milyen hasa volt, ami egészen lement. Kenyeret se fogok enni, fõzeléket se fogok enni most négy hétig.

Szép kedvesemmel ott ültem merengve a romok alatt, a pázsiton. Fejünk fölött a fülemüle csattogott, és a fûben tücskök cirpeltek, s míg ezüstös árnyékok suhantak a csillagos égen, megjelent a félhold szende hajója fejünk felett, s szerelemmel és bûbájjal telt el a tájék, s én könnyekkel szememben szóltam: Nézd, nézd a csillagos harangot fejünk felett, s a csillagokat, mindegyik egy-egy világ, és mindegyiken szeretnek, zokognak és szenvednek, s mindenütt vannak boldogok is, ó nézd a csillagokat s a fogyó hold aranyát - és kedvesem végre megértett engem, s keblemre hajtva fejét, mély sóhaj tört ki szívébõl, s suttogva kérdé: Ó, mondd, milyen kúrát használ a fogyó hold, hogy így lefogyott; nem eszem ezentúl borsót se három hétig.

Szép kedvesem kijött síromra, és sírva idézett fel a mélybõl, és én meg is jelentem neki, csontváz alakban, fehér lepedõben, és szóltam: Ó, nõ, ha te meg tudnál érteni, lejönnél velem a föld alá, hogy egyesüljünk a másvilágon - és kedvesem extázisban szólt hozzám: Mondd, kérlek, hogy fogytál le ennyire? - és én szóltam: A haláltól - és õ szólt rajongva: - Veled megyek! Veled megyek! A halál mégis a legjobb fogyókúra - és velem jött.