Az emberi személy páratlan értéke

2. Az életnek az a teljessége, amelyre az ember hivatott, teljesen meghaladja földi létének határait, mert nem más, mint magának Istennek az életében való részesedés.

Ennek a természetfölötti hivatásnak a nagyszerûsége föltárja az emberi élet nagyságát és értékét már ideigtartó szakaszában is. Az idõben zajló élet ugyanis az emberi lét egységes és egész folyamatának alapvetõ föltétele, kezdete és integrális része. Ezt a folyamatot váratlanul és érdemtelenül megvilágosítja az isteni élet ígérete, megújítja ennek az isteni életnek az ajándéka, mely beteljesedését az örökkévalóságban fogja elérni.4 Ugyanakkor éppen ez a természetfölötti hivatás hangsúlyozza a férfi és a nõ földi életének viszonylagosságát. Ez az élet ugyanis nem a "végsõ", hanem az "utolsóelõtti"; mindazonáltal szent valóság, ami ránk bízatott, hogy felelõsen vigyázzunk rá és tegyük tökéletessé azáltal, hogy Istennek és a felebarátnak odaajándékozzuk magunkat a szeretetben.

Az Egyház tudja, hogy az élet Evangéliuma, amit az Úr bízott rá ,5 mély és meggyõzõ visszhangot vált ki minden ember szívében, akár hívõ, akár hitetlen, mert az üzenet végtelenül fölülmúlja ugyan az emberi szív vágyait, mégis csodálatosan megfelel nekik. Ugyanis minden, az igazságra és jóságra õszintén nyitott ember -- minden bizonytalanság ellenére és nehézség közepette -- az értelem fényénél és a kegyelem titokzatos hatása alatt elérkezhet oda, hogy elfogadja a szívébe írt természetes erkölcsi törvényt,6 mely szerint az emberi élet értéke kezdetétõl a végéig szent, s elismerve minden emberilény elemi jogait ezen alapvetõ értékekhez, tiszteletben tartsa azokat. E jog elismerésén alapszik minden emberi életközösség és maga a társadalom is.

E jogot különlegesen is védenie és támogatnia kell azoknak, akik hisznek Krisztusban, emlékezvén a II. Vatikáni Zsinat által megfogalmazott csodálatos igazságra: "Isten Fia ugyanis megtestesülésével bizonyos módon minden emberrel eggyé lett"7 . Mert a megtestesülésben az ember számára nemcsak Isten végtelen szeretete mutatkozik meg, aki "úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda",8 hanem minden egyes ember páratlan értéke is.

A Megváltás misztériumát gondosan vizsgálva az Egyház mindig újuló ámulattal látja ezt az értéket9 és hallja a hívást, hogy minden történelmi kor emberének hirdesse ezt az "evangéliumot", mely mindig a legyõzhetetlen remény és az igazi öröm forrása. Isten emberszeretetének Evangéliuma, a személy méltóságának Evangéliuma és magának az életnek az Evangéliuma egy és oszthatatlan Evangéliumot alkot.

Ezért maga az ember, az élõ ember jelenti az Egyház elsõ és legfontosabb útját.10