"Mit tettél?" az élet értékének megfogyatkozása.

10. Az Úr azt mondta Káinnak: "Mit tettél? Testvéred vérének szava fölkiált hozzám a földbõl." 40 Az emberek által kiontott vér szüntelenül kiált mindig új hangon és új hangsúllyal nemzedékrõl nemzedékre.

Az Úr kérdése: "Mit tettél?", amely elõl Káin nem tudott elfutni, a mai emberhez is szól, hogy ébredjen tudatára annak a sok és súlyos támadásnak, ami azéletet éri végig az emberi történelmen; induljon az okok fölkutatására, amelyek e támadásokat kiváltják és táplálják; teljes komolysággal gondolja végig a következményeket is, amelyek a személyek és népek létére nézve e támadásokból folynak.

Bizonyos veszedelmek magából a természetbõl adódnak, de az emberek hanyagsága és vétkes gondatlansága, akik tudnának segíteni, de nem teszik, súlyosbítja azokat; más veszedelmek viszont az erõszak, a gyûlölet, az ellentétes érdekek gyümölcsei, melyek arra indítanak embereket, hogy gyilkossággal, háborúval, mészárlással, népirtással támadjanak emberekre.

Hogyan ne jutna eszünkbe az az erõszak, mely emberek, különösen gyermekek millióit kárhoztatja nyomorúságra, alultápláltságra és éhezésre csak azért, mert igazságtalan a javak elosztása a népek és társadalmi osztályok között? Vagy az az erõszak, mely együttjár a háborúkat megelõzõ botrányos fegyverkereskedelemmel, s mely annyi fegyveres összeütközés spirálját indítja el és vérrel szennyezi be a világot? Vagy a halálnak az a magvetése, amit az ökológiai egyensúly oktalan fölborítása, a kábítószerek bûnös terjesztése és a nemiség nemcsak erkölcsileg súlyosan kifogásolható, hanem az életet is kockáztató formáinak propagálása jelent? Az életet fenyegetõ veszedelmek skálájáról lehetetlen teljes fölsorolást adni, oly sok nyílt és burkolt formában jelentkeznek napjainkban.

11. De figyelmünk egész sajátosan összpontosul a támadások egy másik fajtájára, mely a születni és a meghalni készülõ életet érinti. Ezek a támadások a múlthoz képest új vonásokat hordoznak, és egész különlegesen súlyos problémákat vetnek föl azáltal, hogy a köztudatból ki akarják irtani a dolog "bûncselekmény" jellegét, és paradox módon "jogot" akarnak formálni rá, egészen addig elmenvén, hogy az állam részérõl törvényes elismerést, s ennek következményeként az egészségügyi szervek részérõl ingyenes beavatkozást akarnak kivívni. E támadások az emberi életet abban a nagyon kényes állapotában célozzák meg, amikor meg van fosztva a védekezés minden lehetõségétõl. Tovább súlyosbítja a dolgot, hogy nagyon sokszor mindez a családon belül és a család részérõl történik, mely természete szerint arra volna hivatott, hogy "az élet szentélye" legyen.

Hogyan tudott kialakulni ez a helyzet? Több tényezõt kell figyelembe vennünk. A dolgok legmélyén a kultúra mély válsága húzódik meg, mely kérdésessé teszi a tudás és az etika alapjait, s egyre nehezebbé teszi az ember, valamint kötelességeinek és jogainak világos megértését. Ehhez kapcsolódnak a legkülönbözõbbmegélhetési és kapcsolattartási nehézségek, melyeket csak súlyosbít egy olyan bonyolult társadalom, amelyben a személyek, a házaspárok és a családok gyakran teljesen egyedül maradnak nehézségeikkel. Nem ritka az igen nagy szegénység, a félelem és a kétségbeesés helyzete, amikor az életben maradásért folytatott küzdelem, a szinte tûrhetetlen fájdalom, a fõleg nõk által elszenvedett erõszak, az élet megvédéséhez és továbbviteléhez olykor hõsies döntéseket követel.

Mindez legalább részben magyarázza, hogy miként alalkulhatott ki az élet értékének "megfogyatkozása", jóllehet a lelkiismeret azt változatlanul szent és érinthetetlen értéknek tekinti. Bizonyítja ezt maga az a tény, hogy a születendõ és haldokló élet ellen elkövetett bizonyos bûnöket egészségügyi kifejezésekkel próbálnak elkendõzni, s ezzel elterelik a figyelmet arról, hogy valójában egy konkrét emberi személy élethez való joga forog kockán.

12. Valójában, még ha a mai társadalmi problémák különbözõ és súlyos szempontjai magyarázzák is az erkölcsi bizonytalanság légkörét, s olykor gyengítik is az egyes cselekvõ személyek alanyi felelõsségét, nem kevésbé igaz, hogy egy hatalmasabb valósággal állunk szemben, melyet a szó szoros értelmében a bûn intézményének tekinthetünk, s melyet az jellemez, hogy egy antiszolidáris kultúrát akar ránk erõltetni, s gyakran úgy jelenik meg, mint a "halál kultúrája". Tevékenyen terjesztik ezt a társadalmi hatékonyságot hirdetõ kulturális, gazdasági és politikai irányzatok.

Ha a dolgot ilyen szempontból nézzük, bizonyos értelemben arról beszélhetünk, hogy az erõsek viselnek hadat a gyöngék ellen: azt az életet, amelyik több figyelmet, szeretetet és gondoskodást igényelne, haszontalannak vagy elviselhetetlen tehernek tartják, ezért mindenképpen szabadulni akarnak tõle. Aki betegsége, fogyatékossága vagy egyszerûen puszta jelentléte által kérdésessé teszi a szerencsésebbek jólétét és szokásait, azt ellenségnek tekintik, kivel szemben védekezni kell vagy el kell pusztítani. Így szabadul el egy bizonyos "életellenes összeesküvés". S ez nemcsak egyes személyekre irányul egyéni, családi vagy csoportos kapcsolataikban, hanem ezen túlmenõen népek és államok közötti világméretû kapcsolatokra is kiterjed.

13. Az abortusz terjesztése érdekében mérhetetlen nagy összegeket fektettek be és költenek ma is azért, hogy olyan készítményeket állítsanak elõ, melyek orvosi beavatkozás nélkül is megölik a magzatot az anyaméhben. Ezen a ponton, úgy tûnik, az egész tudományos kutatás szinte kizárólag arra irányul, hogy egyre egyszerûbb és hatékonyabb készítményeket találjanak az élet ellen, s ugyanakkor az abortuszt kivonják mindenféle társadalmi ellenõrzés és felelõsség alól.

Gyakran állítják, hogy a biztonságos és mindenki számára hozzáférhetõ fogamzásgátlás az abortusz leghatásosabb ellenszere. Aztán a katolikus Egyházat vádolják azzal, hogy elõsegíti az abortuszt, mert megátalkodottan ragaszkodik a fogamzásgátlás erkölcsi tilalmához.

Ez az érvelés azonban, ha jól megnézzük, hamisnak bizonyul. Lehetséges ugyanis, hogy sokan folyamodnak a fogamzásgátló szerekhez azzal a szándékkal, hogy elkerüljék akésõbbi abortusz kísértését. De a "fogamzásellenes magatartás" rosszasága -- ami lényegesen különbözik az atyaság és anyaság felelõsgyakorlásától, a házasélet aktusa teljes igazságának tiszteletben tartásától -- épp fölerõsíti az abortusz kísértését, ha mégiscsak megtörténik egy nem kívánt élet fogantatása. Az abortuszt támogató kultúra éppen ott bontakozott ki, ahol elvetik az Egyház fogamzásgátlást tiltó tanítását. Kétségtelen, a fogamzásgátlás és az abortusz erkölcsi szempontól fajlagosan különbözõ rosszak: az elsõ a nemi aktus -- mint a házastári szeretet sajátos kifejezése -- igazságának mond ellent, a második elpusztít egy emberi életet; az elsõ a házastársi tisztaság erényével ellenkezik, a második az igazságossággal, és közvetlenül sérti a "ne ölj" isteni parancsot.

Azonban a különbözõ erkölcsi természet és súlyosság ellenére a kettõ nagyon gyakran szoros kapcsolatban áll egymással mint egy és ugyanazon növény gyümölcsei. Igaz, vannak olyan esetek, amikor sokféle megélhetési gond kényszerít a fogamzásgátlásra és az abortuszra, ezek a gondok azonban soha nem mentenek föl az erõfeszítés alól, hogy teljesen megtartsák az isteni törvényt. De igen sok más esetben a fogamzásgátlás és az abortusz gyakorlata gyönyörhajhászó vagy a nemiséget felelõtlenül kezelõ lelkületben gyökerezik és önzõ szabadságfogalmat tételez föl, mely egy új életben csak a saját személyisége kibontakozását akadályozó tényezõt lát. Az élet, mely a nemi találkozásból fakadhat, így ellenséggé válik, melyet mindenképpen el kell kerülni, s ha már a fogamzást nem sikerült megakadályozni, az abortusz az egyetlen hatásos védekezõ fegyver.

Sajnos a fogamzásgátlás és az abortusz szoros összefüggése a gondolkodás szintjén egyre világosabbá válik, s ezt bizonyítja riasztó módon azoknak a kémiai szereknek, méhen belüli eszközöknek és injekcióknak a propagálása, melyeket fogamzásgátló szerként osztogatnak, valójában azonban az éppen megfogant élet legkorábbi fejlõdési szakaszában abortuszt okoznak.

14. A mesterséges megtermékenyítés különféle módozatai is -- melyek látszólag az élet szolgálatában állnak, s nemegyszer pozitív szándékkal végzik -- valójában kaput nyitnak az élet elleni új támadásoknak. Eltekintve attól, hogy erkölcsileg elfogadhatatlanok, mert kiszakítják az életfakasztásta házastársi aktus emberi egészébõl41 , ezeknek az eljárásoknak igen nagy hányada sikertelen: nem annyira a megtermékenyülés szempontjából, hanem mert az embrió fejlõdése nem történik meg, s ezzel halálveszélynek teszik ki az éppen megfogant életet. Továbbá olykor a beültetéshez a szükségesnél nagyobb számban történik a megtermékenyítés, s az úgynevezett "számfölötti embriókat" elpusztítják vagy tudományos és orvosi kísérletekhez használják föl; valójában azonban az emberi életet egyszerû "biológiai anyag" szintjére fokozzák le, amivel szabadon rendelkezhetnek.

A magzati vizsgálatok -- melyek erkölcsileg kifogástalanok, ha a magzat számára szükséges gyógyító beavatkozás céljával történnek -- gyakran teremtenek alkalmat az abortusz javaslására és végrehajtására. Ez az eugenetikus (fajnemesítõ) abortusz, melynek törvényesítése a közvéleményben olyan -- a gyógyítás igényéhez tévesen kapcsolódó -- lelkületbõl fakad, amely az életet csak bizonyos feltételekkel fogadja el, és elutasítja, ha sérült, fogyatékos vagy beteg.

E logikát követve megtagadják a legelemibb szokásos gyógyítást, sõt a táplálékot is a súlyos fogyatékossággal vagy betegséggel született gyermekektõl. Korunk képét ezen kívül még megdöbbentõbbé teszik a néhol elõterjesztett javaslatok, melyek az abortusz egyenes folytatásaként a csecsemõgyilkosságot is törvényesítetni akarják. Ezáltal a barbárságnak olyan korszakához térünk vissza, amirõl azt reméltük, hogy egyszer s mindenkorra elmúlt.

15. Nem kevésbé súlyos veszedelmek leselkednek a gyógyíthatatlan betegekre és a haldoklókra egy olyan társadalmi és kulturális közegben, mely elõbb megnehezíti a szenvedéssel való szembenézést és annak elfogadását, aztán fölerõsíti a kísértést arra, hogy a szenvedés problémáját gyökerében oldják meg a halál -- legalkalmasabbnak vélt pillanatban történõ -- elõvételezésével.

Egy ilyen döntésnél gyakran különbözõ tényezõk játszanak szerepet, melyek sajnos erre a félemetes eredményre vezetnek. Döntõ lehet a betegben a félelem, a kétségbeesésig fokozódó reménytelenség, amit az erõs és hosszan tartó fájdalomérzés vált ki. Mindez keményen próbára teszi a személy és a család olykor egyébként is labilis egyensúlyát, annyira, hogy egyrészt a beteg az egyre hatékonyabb orvosi és társadalmi segítség ellenére úgy érzi, hogy kiszakadt a családjából; másrészt a vele kapcsolatban álló családtagokban mûködhet egyfajta megérthetõ, de rosszul értelmezett jóság. Mindezt nehezíti a kulturális környezet, ha a szenvedésben nem lát semmiféle értéket vagy értelmet, sõt minden áron kiiktatandó "rossz"-nak látja. Ez különösen akkor történik meg, ha hiányzik a vallásos látás, amely segít pozitíven értelmezni a fájdalom misztériumát.

Az emberi kultúra egészét tekintve nem hiányzik az ember prométeuszi magatartása sem, mely abban az önáltatásban nyilvánul meg, hogy az ember képes uralkodni az életen és halálon, hiszen dönt felõlük, miközben valójában legyõzi és eltiporja õt egy minden távlattól, reménytõl és értelemtõl megfosztott, visszavonhatatlan halál. Mindennek tragikus kifejezõdését látjuk a burkolt és titkolt, illetve a nyíltan végrehajtott, sõt törvényesített eutanázia terjedésében. Ezt a beteg szenvedéseit megszüntetni akaró jószándékon túl olykor gyakorlati meggondolással -- ti. a társadalom számára tulságosan megterhelõ, haszontalan kiadások elkerülésével -- próbálják igazolni. Ezért javasolják a nyomorék, súlyosan fogyatékos újszülöttek, az értelmi fogyatékosok, az önmaguk ellátására már képtelen öregek és a haldokló betegek megölését. Nem hallgathatjuk el az eutanázia álnokabb, de nem kevésbé rossz és valós formáit sem. Ilyenek történhetnek akkor, amikor annak érdekében, hogy növeljék az átültethetõ szervek mennyiségét, szerveket távolítanak el anélkül, hogy objektív kritériumok alapján meggyõzõdtek volna a donor haláláról.

16. Egy másik mai jelenség, melyhez gyakran kapcsolódnak fenyegetések és támadások az élet ellen, a népesedés problémája, mely a világ különbözõ részein különféle módokon jelentkezik. A gazdag és fejlett országokban aggasztóan csökken vagy alacsony a születések száma; a szegény országokban viszont általában gyors a népesség növekedése, ami nehezen tartható fönn a társadalmilag és gazdaságilag kevésbé fejlett vagy egyenesen nagyon fejletlen környezetben. A szegény országok túlnépesedése ügyében hiányoznak a nemzetközi méretû, átfogó beavatkozások -- komoly család- és társadalompolitika,a kulturális növekedés, a termelés és az erõforrások méltányos elosztási programjai --, miközben születésellenes politikát folytatnak.

A fogamzásgátlás, a sterilizáció és az abortusz kétségtelenül azon okok közé számlálhatók, melyek a születések számának erõs csökkenését váltják ki. Könnyû lehet engedni a kísértésnek, hogy e módszerekhez és élet elleni támadásokhoz folyamodjanak a "demográfiai robbanás" helyzeteiben is.

Az ókori fáraó, akire lidércnyomásként nehezedett Izrael fiainak jelenléte és sokasodása, mindenféle módon elnyomta õket, és elrendelte, hogy a héber asszonyok újszülött fiúgyermekeit öljék meg.42 Ugyanígy viselkednek ma sokan a Föld hatalmasai közül. E hatalmasokra is lidércnyomásként nehezedik a népesség növekedése, és attól félnek, hogy a szegényebb és szaporább népek fenyegetik saját országuk jólétét és nyugalmát. Ebbõl fakadóan ahelyett, hogy ezekkel a súlyos problémákkal szembenéznének s megoldanák õket a személyek és a családok méltósága és minden ember élethez való sérthetetlen jogának tiszteletben tartásával, eszközökben nem váltogatva inkább drasztikus születésszabályozást erõltetnek rájuk. A gazdasági segítségetis, amit nyújtanának, igazságtalanul egy születésellenes politika elfogadásától teszik függõvé.

17. A mai emberiség képe valóban riasztó, nemcsak az élet elleni támadások sokfélesége, hanem e támadások gyakorisága, továbbá a sokféle és hatalmas segítség miatt is, amit e támadásoknak a társadalmi egyetértés, a gyakori törvényes elismerés és az egészségügyi személyzet bevonása nyújt.

Miként Denverben a VIII. Ifjúsági Világnap alkalmával határozottan kijelentettük, "az idõ múlásával az élet elleni fenyegetések nem csökkennek, épp ellenkezõleg rendkívül nagy méreteket öltenek. Nem csupán a külsõ, a természeti erõkbõl fakadó fenyegetésekrõl van szó, vagy a Káinokról, akik megölik az Ábeleket, nem, hanem tudományos módszerekkel és rendszeresen programozott fenyegetésekrõl van szó. A 20. századot késõbb majd úgy fogják látni, mint az élet elleni drasztikus támadások korszakát, háborúk megszakítatlan sorozatát és ártatlan emberi életek gyilkolását. A hamis próféták és a hamis tanítók elérték a lehetõ legnagyobb sikert."43 A különbözõ szándékokon túl, melyek a szolidaritás nevében még meggyõzõ formákat is ölthetnek, igazában egy objektív "élet elleni összeesküvéssel" állunk szemben. És úgy tûnik, ennek nemzetközi intézmények is részesei, melyek hivatalból bátorítanak és programoznak kampányokat a fogamzásgátlás, a sterilizáció és az abortusz terjesztésére. Végül nem tagadható, hogy a tömegtájékoztató eszközök gyakran bûntársak ebben az összeesküvésben, mert elhitetik a közvéleménnyel, hogy az a kultúra, mely a fogamzásgátláshoz, a sterilizációhoz, az abortuszhoz és az eutanáziához folyamodik, a szabadság megszerzésének és a fejlõdésnek a jele; ugyanakkor a föltétel nélkül az élet pártján álló fölfogást a szabadság és a fejlõdés ellenségének festik le.