"A vérrel való meghintéshez járultatok":60 a remény jelei és felhívás az elkötelezettségre.

25. "Testvéred vérének szava fölkiált hozzám a földbõl!" 61 Nemcsak Ábelnek, az elsõ ártatlanul megölt embernek vére kiált Istenhez, az élet forrásához és védelmezõjéhez. Minden más ember vére is, akiket Ábel után megöltek, az Úrhoz kiált. Teljesen egyedülálló módon kiált Istenhez Krisztus vérének szava, akinek Ábel a maga ártatlanságában prófétai elõképe, miként a Zsidókhoz írt levél szerzõje emlékeztet rá: "Ti a Sion hegyéhez járultatok, az élõ Isten városához... az Új Szövetség közvetítõjéhez és a meghintés véréhez, melynek szava beszédesebb Ábel vérénél.62

Krisztus vére a meghintés vére. Prófétai jele és elõképe volt az ószövetségi áldozatok vére, melyekkel Isten kifejezte akaratát, hogy életét akarja közölni az emberekkel azáltal, hogy megtisztítja és megszenteli õket.63 Krisztusban mindez most beteljesedik és megvalósul: vére a meghintésé, mely megvált, megtisztít és üdvözít; az Új Szövetség Közvetítõjének vére, "mely mindenkiért kiontatik a bûnök bocsánatára".64 Ennek a vérnek, mely Krisztus átszúrt oldalából folyik a kereszten,65 a szava "beszédesebb" Ábel vérénél; ugyanis mélyebb "igazságosságot" fejez ki és követel, de mindenekelõtt irgalmasságért esdekel66 , közbenjár az Atyánál a testvérekért,67 a tökéletes megváltás és az új élet ajándékának forrása.

Miközben Krisztus vére kinyilatkoztatja az Atya szeretetének nagyságát, azt is kinyilvánítja, hogy milyen drága az ember Isten szemében, s milyen fölbecsülhetetlen életének értéke. Erre emlékeztet Péter apostol: "Tudjátok, hogy nem veszendõ ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott, értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán."68 Éppen Krisztus drága vérét, szeretõ odaadásának jelét szemlélve 69 tanulja meg a hívõ elismerni és értékelni minden ember szinte isteni méltóságát, s tud fölkiáltani mindig megújuló és hálás csodálattal: mekkora értéke lehet az embernek a Teremtõ szemében, ha "ily nagy és ily nemes Megváltót érdemelt",70 ha "Isten a Fiát adta oda", hogy õ, az ember "meg ne haljon, hanem örök élete legyen"!71

Ezenfölül Krisztus vére azt is kinyilatkoztatja az embernek, hogy nagysága, azaz hivatása abban áll, hogy õszintén ajándékozza el önmagát. Mivel pedig Krisztus vére mint az élet ajándéka ontatott ki, többé már nem a halál, a testvérektõl való végleges elszakadás jele, hanem egy olyan közösség eszköze, mely az élet gazdagságát jelenti mindenkinek. Aki az Eucharisztia szentségében issza ezt a vért és megmarad Jézusban,72 az Õ szeretetének és életajándékozásának erõterébe kerül, hogy beteljesítse azt a szeretetre szólító eredeti hívást, mely minden embernek szól.73

Krisztus vérébõl merítik az összes emberek az erõt, hogy az élet oldalára álljanak. Éppen ez a vér a remény legerõsebb indítéka, sõt az abszolút biztonság alapja arra, hogy Isten terve szerint a gyõzelem az életé lesz. "Többé nem lesz halál, hangzik a hatalmas szó a mennyei Jeruzsálemben Isten trónusából".74 Szent Pál pedig arról biztosít, hogy a bûn fölötti gyõzelem annak a halál fölötti végleges gyõzelemnek jele és elõvételezése, amely akkor történik, amikor "beteljesedik az Írás szava: a halált elnyelte a gyõzelem. Halál, hol a te gyõzelmed? Halál, hol a te fullánkod?"75

26. Valóban, ennek a gyõzelemnek elõjelei nem hiányoznak a mi társadalmainkban és kultúráinkban sem, melyekre egyébként annyira rányomja bélyegét a "halál kultúrája". Egyoldalú volna tehát a kép és terméketlen bátortalanság vehetne rajtunk erõt, ha az életet fenyegetõ veszedelmek fölsorolásához nem kapcsolnánk azoknak a pozitív jeleknek bemutatását, melyek az emberiség jelen helyzetében tapasztalhatók.

Sajnos, e pozitív jelek gyakran nehezen mutatkoznak meg s válnak ismertté a nyilvánosság elõtt, talán azért is, mert a tömegkommunikációs eszközöknél nem találnak megfelelõ figyelemre. De mennyi kezdeményezés történt és történik a védtelen és gyengébb személyek megsegítésére és támogatására a keresztény közösségben és a polgári társadalomban községi, nemzeti és nemzetközi szinten, egyesek, csoportok, mozgalmak és különbözõ szervezetekáltal!

Sok házaspár van még, akik nagylelkû felelõsséggel úgy tudják fogadni a gyermekeket, mint "a házasság legdrágább ajándékát."76 Vannakcsaládok, ahol az élet mindennapos szolgálatán túl meg tudnak nyílni elhagyott kisgyermekek, nehezen nevelhetõ gyermekek és ifjak, fogyatékos személyek, egyedül maradt öregek befogadására. Nem kevés életsegítõ központot vagy hasonló intézményt alapítottak személyek és csoportok, akik csodálatra méltó odaadással és áldozattal nyújtanak erkölcsi és anyagi segítséget a nehéz helyzetben lévõ anyáknak, akiket megkísért az abortusz lehetõsége. Egyre több az olyan önkéntes csoport, mely arra szenteli magát, hogy befogadja a család nélkül maradtakat, a nehéz helyzetbe kerülteket és azokat, akik segítõ környezetre szorulnak, hogy önpusztító szokásaiktól megszabadulhassanak, s újra megtalálják az élet értelmét.

Az orvostudomány, mely nagy léptekkel halad elõre a kutatók és gyógyító orvosok jóvoltából folytatja erõfeszítését, hogy egyre hatékonyabb gyógyszereket találjon: korábban elképzelhetetlen beavatkozások válnak lehetõvé a születõ élet, a szenvedõk, az életveszélyes helyzetben vagy halálukon lévõ betegek javára. Intézmények és szervezetek tevékenykednek azért, hogy a szegénység és a járványok által leginkább sújtott országokba is eljussanak a legjobb gyógyszerek jótéteményei. Orvosok nemzeti és nemzetközi társulatai igyekeznek segítséget nyújtani a háborúk, járványok vagy természeti csapások sújtotta népeknek. Jóllehet messze van még az orvostudomány eredményeinek nemzetközi léptékû, valóban igazságos elosztása, hogyan ne ismernénk föl az eddig történtekben a népek közti szolidaritás növekedésének, az emberi és erkölcsi érzékenységnek és az élet nagyobb tiszteletben tartásának jelét?

27. Az abortuszt engedélyezõ törvényhozással s az eutanáziának néhol sikerrel járó törvényesítési kísérleteivel szemben szerte a világon mozgalmak és kezdeményezések indultak az élet érdekében a társadalom fogékonnyá tételére. Amennyiben céljuk érdekében szilárd következetességgel, de erõszak nélkül járnak el, az ilyen mozgalmak hatására mind tudatosabb lesz az élet értéke és hatásosabb lesz az elkötelezettség az élet védelmére.

Ezenfölül hogyan ne emlékeznénk meg azokról a mindennapos önzetlen szolgálatokról, az áldozatokról, elfogadásokról, melyeket megszámlálhatatlan személy végez szeretettel a családokban, kórházakban, árvaházakban, öregotthonokban és más központokban vagy közösségekben az élet védelmében? Az Egyház a szeretetnek ezen a frontján -- Jézusnak az irgalmas szamaritánusról77 elmondott példabeszédétõl vezetve és az Õ erejétõl támogatva -- mindig az elsõ vonalban volt: oly sok fia és leánya, fõként szerzetes nõk és férfiak szentelték és szentelik magukat régi és mindig új formákban Istennek, úgy, hogy a gyengébb és rászoruló felebarát szeretetéért odaadják életüket.

A mélyben ezek a cselekedetek építik "a szeretetnek és az életnek azt a civilizációját", mely nélkül a személyek és a társadalom léte elveszíti leghitelesebb emberi értelmét. Jóllehet senki sem jegyzi föl e tetteket, s legtöbbjük rejtekben marad, a hit nemcsak afelõl biztosít, hogy az Atya, "aki a rejtekben is lát"Mt 6,4), egykor majd megjutalmazza, hanem arról is, hogy már most termékennyé teszi ezeket mindenki javára maradandó gyümölcsökkel.

Hasonlóképpen a remény jelei közé kell sorolnunk a közvélemény sok rétegében jelentkezõ és erõsödõ, új és egyre inkább háborúellenes érzületet, mely a népek közötti konfliktusok megoldásának eszközeként egyre inkább arra irányul, hogy hatékony, de nem "erõszakos" eszközöket találjon a fegyveres támadó megfékezésére. Ugyanezen a vonalon helyezkedik el az egyre inkább halálbüntetés-ellenes közvélemény terjedése, mely elutasítja e büntetést mint a társadalom "törvényes védelmének" eszközét, s keresi a lehetõséget, hogy a modern társadalom hatásosan szorítsa vissza a bûnözést, oly módon, hogy ártalmatlanná teszi ugyan a vétkest, de nem fosztja meg véglegesen a javulás lehetõségétõl.

Üdvözölni kell az életminõség és az ökológia felé irányuló figyelem növekedését, amit elsõsorban a fejlettebb társadalmakban lehet észlelni, melyekben a személyek figyelme már nemcsak a túlélés problémáira, hanem az életföltételek átfogó jobbítására irányul. Különösen jelentõs az életre vonatkozó etikai reflexió ébredése: a bioetika kialakulásával és egyre szélesebb körû fejlõdésével élénkül a reflexió és a dialógus -- hívõk és nemhívõk, és különbözõ vallások hívõi között -- olyan alapvetõ problémákról is, melyek az emberi életet érintik.

28. E fény- és árnyoldalaknak mindenkit rá kell döbbenteniük arra, hogy a jó és a rossz, a halál és az élet, a "halál kultúrája" és az " élet kultúrája" közti hatalmas és drámai összeütközés elõtt állunk. De nemcsak "elõtte", hanem a konfliktus "kellõs közepében" állunk: részesei vagyunk valamennyien azzal a lerázhatatlan felelõsséggel, hogy föltétlenül az élet javára kell választanunk.

Felénk is érthetõen és erõsen szól Mózes fölhívása: "Íme, én ma eléd tárom az életet és a jót, a halált és a rosszat...; eléd állítottam az életet és a halált, az áldást és az átkot; válaszd tehát az életet, hogy élj te és utódaid is."78 A felhívás nekünk is szól, nekünk, akiknek minden nap választanunk kell az " élet kultúrája" és a "halál kultúrája" között. De a Második Törvénykönyv fölszólítása még mélyebb, mert sajátosan vallási és erkölcsi döntésre serkent. Arról van ugyanis szó, hogy az ember a saját létének egy alapvetõ irányultságot ad, és az Úr törvényéhez hûségesen ragaszkodva él: "Ma megparancsolom neked, hogy szeresd az Urat, a te Istenedet, az Õ utain járj, tartsd meg parancsolatait, törvényeit és elõírásait...; válaszd tehát az életet, hogy élj te és utódaid is, szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass a szavára és ragaszkodj hozzá, mert Õ a te életed és életed hosszúsága."79

Az élet javára történõ feltétel nélküli döntés akkor éri el vallásos és erkölcsi tartalmának teljességét, ha a Krisztusba vetett hitbõl születik, formálódik és táplálkozik. Hogy gyõzelemmel kerüljünk ki a halál és az élet konfliktusából, semmi sem segít jobban, mint a hit az Isten Fiában, aki emberré lett és eljött az emberek közé, "hogy életük legyen és bõségben legyen:80 a hit a föltámadt Krisztusban, aki legyõzte a halált; a hit Krisztus vérében, "melynek szava beszédesebb, mint Ábel vére".81

A jelen helyzet kihívásai közepette az Egyház tehát e hit világosságával és erejével egyre inkább fölismeri azt a kegyelmet és felelõsséget, hogy az Urától kapott megbízás alapján hirdesse, ünnepelje és szolgálja az élet Evangéliumát.