"Jézus neve erõt öntött ebbe az emberbe, akit ti láttok és ismertek":96 az emberi lét törékenységében Jézus meghozza az élet értelmének teljességét.

32. Az Ószövetség népének tapasztalata újul meg mindazokban a "szegényekben", akik találkoznak a Názáreti Jézussal. Miként egykor Isten, "aki szereti a lelkeket",97 megerõsítette a veszélyben forgó Izraelt, úgy most Isten Fia mindazoknak, akiket veszélyek fenyegetnek és létükben korlátozottak, hirdeti, hogy az õ életük is jó, és az Atya szeretete értelmet és értéket ad neki.

"A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak támadnak föl és a szegényeknek hirdettetik az evangélium".98 Izaiás próféta99 mutatja be Jézus saját küldetésének tartalmát: mindazok, akiknek valamilyen módon szenvednek "fogyatékos" létük miatt, tõle hallják a jó hírt, hogy Isten törõdik velük, és megerõsítést nyernek abban, hogy az õ életük is féltékenyen õrzött ajándék az Atya kezében.100

A "szegények" azok, akiket különösen is megszólít Jézus prédikációja és cselekedete. A betegek és kitaszítottak sokasága, akik követik és keresik Õt,101 szavaiból és tetteibõl fölfogják, milyen nagyra értékeli életüket, s mennyire megalapozott üdvösség-várásuk.

Ugyanez történik az Egyház küldetésében kezdettõl fogva. Az Egyház ugyanis, mely Jézust úgy hirdeti, mint "aki körüljárt jót cselekedvén és gyógyítván az összes ördögtõl megszállottakat, mert vele volt az Isten",102 jól tudja, hogy az üdvösség üzenetét hordozza, mely a maga újdonságávaléppen az emberi élet szegénységében és nyomorúságában hangzik föl. Így tette Péter, amikor meggyógyította azt a bénát, akit napról napraodatettek a jeruzsálemi templom Ékes kapujához, hogy kolduljon: "Ezüstöm és aranyom nincsen, de amim van, neked adom: a Názáreti Jézus Krisztus nevében kelj föl és járj!"103 A Jézusba, az "élet szerzõjébe"104 vetett hit miatt az élet, mely nyomorultan és félredobottan feküdt, újra megtalálta önmagát és teljes méltóságát.

Jézus és Egyházának szava és tettei nem csupán azoknak szólnak, akik betegek, szenvedõk vagy különféle formákban kirekesztettek a társadalomból. Még mélyebben érintik minden ember életének értelmét a maga erkölcsi és lelki rendjében. Csak aki fölismeri, hogy életét a bûn betegsége bélyegezte meg, képes megtalálni az üdvözítõ Jézussal való találkozásban saját létének igazságát és hitelességét Jézus szavai szerint: "Nemaz egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek; mert én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bûnösöket a bûnbánatra."105

Aki pedig ezzel ellentétben -- mint az evangéliumi példabeszéd gazdag földmûvese -- azt gondolja, hogy pusztán anyagi javak birtoklásával biztosíthatja életét, valójában becsapja magát: élete elillan, s õ meghal anélkül, hogy egyszer is fölfogta volna igaz jelentését: "Oktalan! Még ezen az éjszakán számonkérik a lelkedet: amit készítettél, kié lesz?"106

33. Magában Jézus életében kezdettõl a végéig jelen van az emberi élet törékenységének megtapasztalása és értéke igenlésének sajátos "dialektikája". A törékenység jellemzi ugyanis Jézus életét születésétõl kezdve. Kétségtelenül az igazak, akik csatlakoznak Mária készséges és örömteli "igen"- jéhez,107 befogadják Õt. De mindjárt a születése után ott van egy ellenséges világ elutasítása, és keresi a Gyermeket, hogy megölje õt,108 vagy közömbösen és figyelmetlenül áll e világba lépett élet misztériuma elõtt: "Nem volt számukra hely a szálláson".109 Éppen a fenyegetések és bizonytalanságok, és Isten ajándékának a hatalma közti kontraszttól ragyog föl nagyobb erõvel a dicsõség, mely a názáreti házból és a betlehemi jászolból fakad: ez a születõ élet az egész emberiség üdvössége.110

Az élet ellentmondásait és veszedelmeit Jézus teljesen elfogadta: "jóllehet gazdag volt, miattatok szegény lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok".111 A szegénység, amirõl Szent Pál beszél, nem csupán az isteni kiváltságok letételében áll, hanem az emberi élet legszerényebb és legtörékenyebb állapotának megosztásában is.112 Jézus ezt a szegénységet éli végig az életén egészen a kereszthalálig: "megalázta magát engedelmesen mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten is fölmagasztalta Õt és olyan nevet adott neki, mely fölötte van minden névnek."113 Jézus éppen a halálában nyilatkoztatta ki az élet egész nagyságát és értékét, amennyiben önátadása a kereszten válik az új élet forrásává az összes emberek számára.114 Ezen az ellentmondások közötti zarándokúton és magának az élet elvesztésében Jézust az a biztonság vezeti, hogy élete az Atya kezében van. Ezért mondhatja neki a kereszten: "Atyám, a kezedbe ajánlom lelkemet",115 azaz az életemet. Valóban nagy az emberi élet értéke, ha Isten Fia magára vette és azzá a hellyé tette,ahol az egész emberi nem üdvössége megvalósul!

Arra vagyunk rendelve, hogy "Fiának képmásához hasonlók legyünk": Isten dicsõsége tükrözõdik az ember arcán.

34. Az élet mindig érték. E kijelentésben egy felismerés vagy általános tapasztalat hangzik, s az ember arra hivatott, hogy ennek mélységes okát megértse.

Miért érték az élet? A kérdés végigvonul az egész Szentíráson és elsõ lapjaitól kezdve hatásos és csodálatos választ kap. Az az élet, melyet Isten az embernek ajándékoz, teljesen más, mint az összes teremtett élõlények élete, amennyiben, jóllehet rokon a föld porával,116 a világban Isten megnyilvánulása, jelenlétének jele, dicsõségének nyoma.117 Ezt hangsúlyozza Lyoni Szent Ireneusz is híres meghatározásával: "Isten dicsõsége az élõ ember".118 Az ember fölséges méltóságot kapott ajándékba, melynek gyökerei a Teremtõvel egyesítõ bensõséges kapcsolatba nyúlnak: az emberbenaz isteni természet ragyogása tükrözõdik.

Ezt állítja a Teremtés Könyve az õskezdet elbeszélésében, amikor az embert a teremtõ Isten mûvének csúcsára állítja, mintegy koronájaként annak a folyamatnak, mely az õskáoszból a legtökéletesebb teremtményig vezet. Az egész teremtésben minden az emberre irányul és neki van alávetve: "Töltsétekbe a földet, vessétek lábatok alá és uralkodjatok minden teremtményen" 119 -- szól az isteni parancs a férfinak és a nõnek. Hasonló üzenet van a kezdetek másik elbeszélésében is: "Fogta tehát az Úristen az embert és elhelyezte Éden paradicsomában, hogy megmûvelje és õrizze azt."120 Így megerõsíti az ember elsõbbségét a dolgokkal szemben: hatalmában vannak és felelõsségére vannak bízva, miközben õ maga nem válhat a hozzá hasonló alattvalójává, sema dolgok szintjére nem fokozható le.

A bibliai elbeszélésben az ember különbözõségét a többi teremtménytõl fõként az emeli ki, hogy egyedül az ember teremtését elõzi meg egy különleges isteni döntés, egy megfontolás, mely egyedülálló és sajátos kapcsolatot teremt az ember és a Teremtõ között: "Alkossunk embert a saját képünkre és hasonlatosságunkra."121 Az élet, amit Isten az embernek ad, ajándék, mellyel Isten a teremtményt önmagából részesíti.

Izrael hosszú idõn át hordozza a kérdést, hogy mit jelent ez az egyedülálló és különleges kötelék Isten és ember között? Sirák Fia Könyvének szerzõje is elismeri, hogy Isten, amikor az embert teremtette, "a saját természete szerint öltöztette föl erõvel... és a maga képmására teremtette õt".122 A szentszerzõ erre vezeti vissza nem csupán az ember világ fölötti uralmát, hanem sajátos lelki képességeit is, az értelmet, a jó és rossz megkülönböztetését, a szabad akaratot: "eltöltötte õket értelmi tudással, és megmutatta nekik a jót és a rosszat".123 Az igazság megismerésének képessége és a szabadság az ember kiváltsága, mert Teremtõjének, az igaz és igazságos Istennek képmására lett teremtve.124 Az összes látható teremtmények között egyedül az ember "képes arra, hogy megismerje és szeresse Teremtõjét".125 Az élet, mellyel Isten megajándékozza az embert, jóval több az idõben való létezésnél. Folyamat, mely az élet teljessége felé tart; egy olyan létezés csírája, mely túllép az idõ határain: "Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette".126

35. A kezdetek jahvista elbeszélése is ugyanezt a meggyõzõdést fejezi ki. Az õsi elbeszélés egy isteni leheletrõl beszél, amit Isten lehel az emberbe, hogy élõlény legyen: "Akkor az Úristen megformálta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élõlénnyé lett."127

Az élet leheletének isteni eredete magyarázza az örök elégedetlenséget, mely kíséri az embert életének minden napján. Mert Isten alkotta, Isten eltörölhetetlen jegyét hordozza magában és természete szerint feléje törekszik. Amikor szívének mélységes vágyakozását hallja, minden ember magáévá teszi Szent Ágoston szavát: "Magadnak teremtettél minket; és nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem nyugszik Benned."128

Milyen ékesszólóan bizonyítja ezt az az elégedetlenség, mely az Éden paradicsomában zavarja az ember életét mindaddig, amíg egyedül van a növény- és állatvilágban!129 Csak az asszony megjelenése -- tudniillik a teremtményé, aki hús a férfi húsából és csont az õ csontjaiból,130 s akiben ugyanúgy él a Teremtõ Isten lelke -- képes kielégíteni a személyes dialógus igényét, mely életföltétele az embernek. A másikban, férfiban vagy nõben, maga Isten tükrözõdik, aki minden személy végsõ és megnyugtató kikötõje.

"Mi az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az ember fia, hogy meglátogatod õt?" -- kérdezi a Zsoltáros.131 A világegyetemhez mérten az ember apró jószág, de éppen ez az ellentét emeli ki nagyságát: "Kevéssel tetted õt kisebbé az angyaloknál (de talán így is lehetne fordítani: kevéssel kisebbé Istennél), dicsõséggel és tisztességgel koronáztad".132 Isten dicsõsége tükrözõdik az ember arcán. Benne a Teremtõ megtalálja nyugvóhelyét, miként Szent Ambrus csodálattal és megindultan mondja: "Véget ért a hatodik nap, s a világ teremtése befejezõdött annak a mestermûnek megalkotásával, aki az ember, aki uralkodik az összes élõlényeken, s mintegy csúcsa a mindenségnek és a legszebb a teremtmények között. Valóban tiszteletteljes csöndet kell tartanunk, mert az Úr megpihent minden munkájától; megpihent azután az ember bensõjében, megpihent elméjében és gondolatában. Az embert ugyanis értelemmel látta el, képessé tette arra, hogy kövesse õt, utánozza erényeit és vágyakozzék a mennyei kegyelmekre. Ezekben az ajándékaiban nyugszik Isten, aki azt mondta: Vajon ki fölött nyugodnék, ha nem az alázatos, a nyugodt és szavaimat félõ fölött?133 Hála tehát a mi Urunknak, Istenünknek, hogy ilyen csodálatos mûvet alkotott, melyben megtalálja a maga nyugvóhelyét."134

36. Isten csodálatos tervét sajnos elhomályosította a történelembe betört bûn. A bûnnel az ember a Teremtõ ellen lázad, s azzal végzi, hogy Isten helyett teremtményeket imád: "A Teremtõ helyett a teremtményt tisztelték és imádták".135 Ily módon az ember nem csupán önmagában csúfítja el Isten képét, hanem arra is kísértése van, hogy másokban megsértse azáltal, hogy a közösségi kapcsolat helyett bizalmatlan, közönyös, ellenséges és gyilkosan gyûlölködõ legyen vele szemben. Amikor Istent nem ismerik el Istennek, elárulják az ember bensõ értelmét és megsértik az emberek közötti közösséget!

Isten képmása újra fölragyog és teljes fényében mutatkozik meg az ember életében Isten Fiának emberi testben való eljövetele által: "Õ a láthatatlanIsten képmása,136 "dicsõségének ragyogása és lényegének látható alakja",137 Õ az Atya tökéletes képe.

Az életnek az elsõ Ádámról alkotott terve Krisztusban teljesedik be. Míg Ádám engedetlensége elrontja és elcsúfítja Istennek az ember életére vonatkozó tervét és bevezeti a halált a világba, Krisztus megváltó engedelmessége a kegyelem forrása, mely az emberekre árad és újra megnyitja mindenkinek az élet országának kapuját.138 Pál apostol mondja: "Az elsõ Ádám élõlénnyé lett, az utolsó Ádám éltetõ Lélekké".139

Mindazok, akik Krisztus követésére vállalkoznak, az élet teljességét kapják ajándékul: helyreáll, megújul és tökéletessé válik bennükaz isteni képmás. Isten terve ugyanis az emberrel az, hogy hasonlók legyenek "Fiának képmásához".140 Az ember csak ennek a képmásnak ragyogásában szabadulhat meg a bálványimádás rabszolgaságából, állíthatja helyre az elveszített testvériséget és találhatja meg a maga identitását.