"Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek?": szolgálni az élet Evangéliumát.

87. A Krisztus királyi küldetésében való részesedés erejében az emberi élet támogatását és gyarapítását a szeretet szolgálata által kell megvalósítani, mely személyes tanúságtételben fejezõdik ki az önkéntes szolgálatok különbözõ formáiban, a társadalmi mozgalmakban és a politikai elkötelezettségben. Ez különösen sürgetõ igénye a jelen órának, amikor a "halál kultúrája" oly nagy erõvel száll szembe az"élet kultúrájával", s gyakran fölülkerekedni látszik. De még ezt megelõzõen olyan követelmény, mely "a szeretet által tevékeny hitbõl"410 születik, miként Jakab levele figyelmeztet "Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja. hogy van hite, de belõle fakadó tettei nincsenek? Üdvözítheti-e a hite? Ha valamelyiktestvérnek nem volna ruhája és nem volna meg a mindennapi tápláléka, és egyikõtök így szólna hozzá: 'Menj békében, melegedj és lakjál jól!', de nem adnátok meg neki, amire a testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is: ha nincsenek tettei, halott önmagában."411

A szeretet szolgálatát sajátos lelkületnek kell mozgatnia és meghatároznia: úgy kell törõdnünk a másikkal, mint Istentõl a felelõsségünkre bízottszeméllyel. Jézus tanítványaiként arra vagyunk hivatva, hogy felebarátnak tekintsünk minden embert,412 elõnyben részesítve azt, aki szegényebb, magányosabb, rászorulóbb. Éppen az éhezõnek, szomjazónak, hontalannak, ruhátlannak, betegnek, fogolynak -- ugyanígy a meg nem született gyermeknek, a szenvedõ vagy haldokló öregnek -- nyújtott segítség lehetõség arra, hogy Jézusnak szolgáljunk, miként Õ maga mondta: "Valahányszor megtettétek egynek a legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek".413 Éppen ezért nem vehetjük hallatlanba Aranyszájú Szent János mindig aktuális fölhívását és ítéletét: "Tisztelni akarod Krisztus testét? Ne menj el mellette, ha ruhátlan: és ne itt, a templomban tiszteld meg selyemruhákkal, hogy odakinn, ahol fázik és mezítelen, elmenj mellette."414

Az életnek szóló szeretetszolgálatnak nagyon egységesnek kell lennie: nem tûrheti a pártoskodást vagy diszkriminációt, mert az emberi élet minden szakaszában és helyzetében szent és sérthetetlen; oszthatatlan érték. Tehát az egész életet és mindenki életét kell gondjainkba venni. Sõt, még mélyebbre hatolva az élet és a szeretet gyökeréig kell elmenni.

Minden férfi és nõ mélységes szeretetébõl kiindulva fejlõdött ki a századok során a szeretet rendkívüli történelme, mely az egyházi és apolgári életbe számos, az elfogulatlan szemlélõben csodálatot keltõ szervezetet hozott létre az élet szolgálatára. Olyan történet ez, melyet megújult felelõsségérzettel minden keresztény közösségnek folytatnia kell, sokféle lelkipásztori és szociális tevékenységgel. Meg kell valósítani a születõ élet gondozásának diszkrét és hatékony formáit, különleges gonddal azokra az édesanyákra, akik még az apa támogatása nélkül is világra merik hozni gyermeküket és nevelik õt. Hasonló gondoskodást igényelnek a kitaszítottak, a szenvedõk, s egész különösen az öregek.

88. Mindez igényli a türelmes és bátor nevelõ tevékenységet, mely mindenkit arra indít, hogy viseljük egymás terhét;415 a szolgálatra szóló hivatások állandó támogatását fõként a fiatalokban; valamint a konkrét és maradandó, evangéliumi szellemû kezdeményezések megvalósulását.

Megfelelõ szakértelemmel és komolysággal sokféle eszközt kell fölhasználni. Az élet fakadása körül a születésszabályozás természetes módszereinek intézményei adnak hatékony segítséget a felelõs atyaság és anyaság kérdéseiben, miközben a gyermeken kezdve minden személyt önmagáért elismernek és tisztelnek, és minden döntést az õszinte önátadás vezérel. A házassági és családi tanácsadók a személy, a házaspár és a szexualitás keresztény látásának megfelelõ antropológia fényében adott tanácsaikkal értékes szolgálatot tesznek a szeretet és az élet értelmének fölfedezéséhez, és minden családot támogatnak abban, hogy az élet szentélye lehessen. A születõ élet szolgálatában állnak azok a házak és központok, melyek az élet elfogadását segítik. Támogatásukkal sok leányanya vagy nehézségekkel küzdõ házaspár tud fölülemelkedni a születendõ vagy már megszületett élet fogadásával járó félelmeken.

A bajba jutott, kisiklott, beteg, kirekesztett életeket gondozó és befogadó intézmények -- mint pl. a kábítószereseket rehabilitáló, az árvákkal, szellemi fogyatékosokkal, AIDS-betegekkel, hontalanokkal foglalkozó közösségek -- ékes megnyilvánulásai annak, hogy a szeretet találékony és mindenkinek tudja adni az élet új reményét és konkrét lehetõségeit.

Amikor pedig a földi élet a vége felé közeledik, megint csak a szeretet az, amely megtalálja a legmegfelelõbb módokat, hogy az öregek -- fõként, ha nem tudják ellátni magukat vagy gyógyíthatatlan betegek -- emberi környezetet és szükségleteiknek, magányuknak és félelmeiknek megfelelõ válaszokat kapjanak. Ebben a helyzetben pótolhatatlan szerepe van a családoknak; õk azonban igen nagy segítséget kaphatnak szervezetektõl, s amikor szükséges, a csillapító kúrák idején a megfelelõ egészségügyi és szociális szolgálatoktól, akár kórházakban, akár otthon.

Ugyancsak megfontolandó a kórházak, a klinikák és a szanatóriumok szerepe: rendeltetésük nemcsak az, hogy betegeket és haldoklókat ápoljanak, hanem hogy olyan környezetté váljanak, ahol a szenvedést, a fájdalmat és a halált tisztelettel veszik körül, s emberi és sajátos keresztény tartalmának megfelelõen értelmezik. Nagyon határozottan és hatékonyan meg kell mutatkoznia ennek a szerzetesek kezében lévõ vagy bármilyen formában az Egyházhoz kapcsolódó intézményekben.

89. Ezeket az életet szolgáló intézményeket és minden konkrét kezdeményezést olyan jól felkészült személyeknek kell irányítaniuk, akik teljesen tudatában vannak annak, mennyire döntõ az élet Evangéliuma az egyén és a társadalom java szempontjából.

Sajátos felelõsség hárul az egészségügyben dolgozókra: orvosokra, gyógyszerészekre, betegápolókra, kórházlelkészekre, szerzetesekre és szerzetesnõkre, adminisztrátorokra és önkéntesekre. Foglalkozásuk követeli tõlük, hogy õrizzék és szolgálják az életet. A mai társadalmi és kulturális környezetben, melyben az orvoslás könnyen elveszíti eredeti erkölcsiségét, olykor nagy kísértésnek vannak kitéve, hogy manipulálják az életet vagy egyenesen a halál munkásai legyenek. E kísértéssel szemben ma rendkívül megnõtt a felelõsségük, mely legmélyebb indítékát és legerõsebb támaszát éppen az orvoslás bensõ és elengedhetetlen etikai jellegébõl kapja; miként az ókori és mindig aktuális hipokkratészi eskü kifejezi, mely szerint minden orvos köteles föltétel nélkül tisztelni az emberi életet és annak szent voltát.

Az ártatlan emberi élet föltétlen tisztelete megköveteli a lelkiismereti tiltakozást is a mûvi abortusszal és az eutanáziával szemben. A "gyilkolást" soha nem lehetgyógyító beavatkozásnak tekinteni, akkor sem, ha csak eleget akarnak tenni a szenvedõ kérésének: inkább megtagadása a gyógyító foglalkozásnak, mely természete szerint szenvedélyes és makacs "igen" az életre. Az orvosbiológiai kutatásnak is, mely igen nagy jótéteményeket ígér az emberiségnek, mindig vissza kell utasítani az olyan kísérleteket, kutatásokat vagy alkalmazásokat, melyek -- mivel nem veszik figyelembe az emberi lény sérthetetlen méltóságát -- már nem az emberek szolgálatában állnak, hanem a segítés látszatával tönkreteszik õket.

90. Különleges szerep betöltésére hivatottak az önkéntesek. Nagyon értékes szolgálatot végeznek az élet érdekében, amikor szaktudásukat nagylelkû és ingyenes szeretettel kapcsolják össze. Az élet Evangéliuma készteti õket arra, hogy az egyszerû emberbaráti érzést Krisztus szeretetének magasságába emeljék; hogy a mindennapok fáradtsága közepette visszaszerezzék minden ember méltóságának tudatát; hogy elinduljanak a szükséget szenvedõk földerítésére, ha szükséges, új utakat is keresve arrafelé, ahol nagyobb a szükség és gyengébbek a segítségre várók.

A szeretet kitartó realizmusa megkívánja, hogy az élet Evangéliumát szolgálják a társadalmi mozgalmak és a politikai elkötelezettség azáltal, hogy képviselik és védik az élet értékét a mai egyre bonyolultabb és összetettebb társadalmakban. Az egyéneknek, családoknak, csoportoknak és társulásoknak különbözõ címeken és módokon megvan a maguk felelõssége a társadalmi mozgalmakban és a kulturális, gazdasági, politikai és törvényhozási programok kidolgozásában, melyek mindenkit tisztelve és a demokratikus együttélés szabályai szerint hozzájárulnak egy olyan társadalom építéséhez, melyben elismerik és oltalmazzák minden személy méltóságát, és óvják és támogatják mindenki életét.

Ez a feladat különösen is terheli a közügyek felelõseit. Nekik, akik a közjó és az ember szolgálatára hivatottak, az a kötelességük, hogy bátor döntéseket hozzanak az élet javára, fõként a törvényhozásban. Egy demokratikus államban, ahol a törvények és döntések sokak egyetértésén alapulnak, a hatalommal fölruházott egyénekben meggyöngülhet a személyes felelõsség érzése. Errõl azonban senki soha le nem mondhat, fõként ha törvényhozó vagy döntési mandátuma van, melyért felelõssé teszi Isten, a saját lelkiismerete és az egész társadalom elõtt, ha az igazi közjó ellen hozott egy döntést. Igaz, hogy a törvények az emberi élet védelmének nem egyetlen eszközei, szerepük azonban igen nagy, s olykor meghatározó a gondolkodásmód vagy szokás kialakulásában. Újra megismétlem, hogy egy olyan törvény, mely sérti az ártatlan élethez való természetes jogot, igazságtalan, és mint ilyen, nincs hatálya. Éppen ezért határozottan megújítom fölhívásomat az összes politikus felé, hogy ne hozzanak olyan törvényeket, melyek mellõzvén a személy méltóságát, gyökerében fenyegetik a polgári együttélést.

Az Egyház tudja, hogy a pluralista demokráciában a különbözõ erõs kulturális irányzatok jelenléte miatt nehéz megvalósítani az élet hatékony, törvényes védelmét. A bizonyosság azonban, hogy az erkölcsi igazság szükségszerûen visszhangot kelt minden lelkiismeretben, bátorítsa a politikusokat, elsõsorban a keresztényeket, hogy ne veszítsék kedvüket, és olyan döntéseket hozzanak, melyek -- számolva a konkrét lehetõségekkel -- elvezetnek egy, az élet értékét elismerõ és támogató igazságos rend helyreállításához. Ebbõl a szempontból ki kell emelnünk, hogy nem elég kiküszöbölni a rossz törvényeket. Az életelleni támadásoknak kedvezõ okokat kell eltávolítani, elsõsorban azáltal, hogy biztosítják a családot és az anyaságot megilletõ támogatást: a családpolitikának kell lennie az egész szociális politika kiindulópontjának és motorjának. Éppen ezért olyan szociális és törvényhozói kezdeményezéseket kell tenni, melyek képesek biztosítani a feltételeket az atyaság és anyaság hiteles döntésszabadságához. Továbbá újra kell rendezni a munkaügy, az urbanisztika, a lakáspolitika és a szolgáltatások dolgait, hogy össze lehessen hangolni a munkára és a családra fordítandó idõt, s valóban lehetõvé váljon a gyermekek és az öregek gondozása.

91. Az életet szolgáló politika jelentõs fejezete ma a népesedés. Kétségtelen, hogy a közhatalomnak feladata "kezdeményezni a népesedés irányítását"416 ; de e kezdeményezéseknek mindig tiszteletben kell tartaniuk a házaspárok és családok elsõdleges és elidegeníthetetlen felelõsségét, és nem folyamodhatnak olyan módszerekhez, melyek figyelmen kívül hagyják a személyt és annak alapvetõ jogait, elsõsorban az ártatlan ember élethez való jogát. Ezért erkölcsileg elfogadhatatlan, hogy a születések szabályozása céljából olyan eszközöket támogassanak vagy kényszerítsenek, mint a fogamzásgátlás, a sterilizáció és az abortusz.

A demográfiai probléma megoldásának útjai egészen mások: a kormányoknak és a különbözõ nemzetközi szervezeteknek mindenekelõtt arra kell törekedniük, hogy olyan gazdasági, szociális, egészségügyi és kulturális feltételeket teremtsenek, melyek segítik a házastársakat, hogy igaz felelõsséggel és teljes szabadsággal dönthessenek a nemzés kérdésében; továbbá fokozniuk kell erõfeszítéseiket "a gazdasági növekedésért és a gazdagság igazságosabb elosztásáért, hogy mindenki egyformán részesedhessék a teremtett javakból. Világméretekben kell megoldást találni, létrehozván a hiteles gazdasági közösséget és a javak elosztását nemzetközi és nemzeti téren egyaránt."417 Egyedül ez az a megoldás, mely tiszteletben tartja a személyek és a családok méltóságát s a népek hiteles kulturális örökségét.

Széleskörû és összetett tehát az élet Evangéliumának szolgálata. E szolgálat egyre inkább a többi Egyházak és egyházi közösségek tagjaival való tevékeny együttmûködés értékes területének látszik a cselekedetek ökumenizmusának azon vonalán, melyet a II. Vatikáni Zsinat a magatekintélyével bátorított.418 Ezen túlmenõen gondviselésszerû tere a dialógusnak és az együttmûködésnek más vallások követõivel ésminden jóakaratú emberrel: az élet védelme és gyarapítása senkinek nem monopóliuma, hanem mindenki feladata és felelõssége. A harmadik évezred vigiliáján elõttünk álló kihívás kemény: csak az élet értékében hívõk egyetértõ együttmûködése tudja elhárítani a civilizáció összeomlását, minek következményei beláthatatlanok lennének.