IV

A SZERETET TANÚI

42. „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35). Kedves Testvérek, ha valóban szemléltük Krisztus arcát, akkor lelkipásztori programjainknak abból az „új parancsból” kell fakadniuk, melyet ő adott nekünk: „Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34).

A másik nagy terület, mely iránt mind az egyetemes Egyház, mind pedig a részegyházak szintjén szilárdan el kell köteleznünk programunkat, a közösség (koinonia, communio), mely az Egyház misztériumának lényegét testesíti meg és nyilvánítja ki. A közösség a szeretet gyümölcse és jele; ez a szeretet az örök Atya szívéből áramlik, s a Jézustól kapott Lélek ontja felénk (vö. Róm 5,5), hogy mi mind „egy szív, egy lélek” (ApCsel 4,32) legyünk. Ennek a szeretetközösségnek a megvalósításával lesz az Egyház „szentség”, vagyis „jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének”. ²⁶

Az Úr igen precíz szavakat mondott e témakörben, nem szabad alábecsülnünk jelentőségüket. Az Egyház történeti haladásához igen sok dologra lesz szükség az új évszázadban is, de ha a szeretet (agapé) hiányzik, akkor minden más hiábavalónak bizonyul. Maga Pál apostol mondja a szeretethimnuszban, hogy hiába szólunk az emberek vagy az angyalok nyelvén, hiába „mozdítunk el hegyeket” a hitünkkel, ha szeretet nincs bennünk, „mit sem érünk” (vö. 1 Kor 13,2). A szeretet valóban az Egyház „szíve” – jól sejtette ezt meg Lisieux-i Szent Teréz, akit éppen a scientia amoris szakértőjeként nyilvánítottam egyházdoktorrá: „Megértettem, hogy az Egyháznak szíve van, s hogy ez a szív szeretettől ég. Megértettem, hogy egyedül a Szeretet képes mozgatni az Egyház tagjait […]. Megértettem, hogy a Szeretet magában foglal minden hivatást, hogy a Szeretet – minden”. ²⁷