A testvéri szeretet

49. Az egyházon belüli közösség alapján a testvéri szeretet, természeténél fogva, megnyílik az egyetemes szolgálat előtt, s a tevékeny és konkrét szeretet tetteire buzdít bennünket minden emberi teremtmény iránt. Olyan terület ez, amely döntő módon minősíti a keresztény életet, az egyházi stílust és a lelkipásztori programokat. A most kezdődő évszázad és évezred látni fogja – s egyenesen kívánatos is, hogy egyre nagyobb mértékben lássa –, hogy az odaadás milyen fokára képes eljutni a legszegényebbek iránt érzett szeretet. Ha valóban Krisztus szemléléséből indulunk ki, akkor főként azoknak az arcán fedezzük fel képmását, akikkel ő maga is azonosult: „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek” (Mt 25,35–36). Ez a szöveg nem puszta felszólítás a szeretetre, hanem egyenesen krisztológia, amely fényt vet magának Krisztusnak a misztériumára. Krisztus Jegyeséhez illő hűségét sokkal inkább ezen mérheti le az Egyház, mintsem tanításának ortodoxiáján.

Semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy senkit sem zárhatunk ki szeretetünkből, hiszen „az Isten Fia valamiképpen minden emberrel egyesült, amikor testté lett”. ³⁵Az Evangélium egyértelmű szavai szerint azonban a szegények személyében különösen is jelen van Ô, s különleges figyelmet kér számukra az Egyháztól. Ez a fajta választás rávall Isten szeretetének, gondviselésének, irgalmának stílusára, s valamiképpen mi is Isten Országának magjait vetjük el a történelemben, melyeket maga Jézus szórt szét földi élete során, elébük sietve azoknak, akik lelki vagy testi szükségeikben hozzá folyamodtak.