59. Kedves Testvérek! A Szent Kapu szimbóluma
bezárul mögöttünk, de csak azért, hogy minden
korábbinál szélesebbre tárjuk azt az eleven kaput,
aki maga Krisztus. A Jubileum lelkesedése után nem kell
visszatérnünk a szürke hétköznapokba. Éppen
ellenkezőleg: ha zarándokutunk hiteles volt, akkor megmozgatta
meggémberedett tagjainkat, hogy az előttünk álló
útra térjünk. Pál apostol lendületét kell
utánoznunk: „… nekilendülök annak, ami előttem van. Futok
a kitűzött cél felé, az égi hivatás
jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban” (Fil
3,13–14). Egyúttal Mária szemlélődő
magatartását is utánoznunk kell, aki a Jeruzsálem
szent városába tett zarándokút után
hazatérve názáreti házába
hűségesen megőrizte szívében Fiának
misztériumát (vö. Lk 2,51).
Bárcsak a feltámadt Jézus, aki velünk halad,
akár az emmauszi tanítványokkal, és felismerteti
magát „a kenyértörésben” (Lk 24,35), éberen
találna bennünket, készen arcának
felismerésére, hogy mi is testvéreinkhez szaladjunk
és beszámoljunk nekik a nagy hírről: „Láttuk
az Urat!” (Jn 20,25).
Ez lesz a 2000. Év Jubileumának – mely megelevenítette előttünk
a Názáreti Jézusnak, Isten Fiának és az
ember Megváltójának misztériumát – hőn áhított
gyümölcse.
E Jubileum lezárulásának pillanatában, mely a reményteli
jövő felé fordít bennünket, szálljon
Krisztus által, a Szentlélekben az Atyához az egész
Egyház dicsőítő és hálaadó imája!
Ezzel a kívánsággal adom szívem mélyéből
Mindnyájatoknak Áldásomat.
Vatikán, 2001. január 6-án, az Úr Megjelenésének
ünnepén, pápaságom huszonkettedik esztendejében.
|