2. Ezért szükségét érzem,
hogy hozzátok forduljak, akik oly kedvesek vagytok számomra, s
veletek is megosszam a hála énekét. Pápaságom
kezdete óta úgy gondolok a 2000-es Szentévre, mint igen
fontos fordulópontra. Megünneplésében gondviselésszerű
találkozót látok, amikor az Egyház – harmincöt
évvel a II. Vatikáni Egyetemes Zsinatot követően – kérdőre
vonhatja önmagát, hol tart a megújulás, s új
lendülettel láthat evangelizációs feladatának
teljesítéséhez.
Vajon megfelelt-e a Jubileum ennek a célnak? Elkötelezettségünkön,
nagylelkű erőfeszítéseinken és elkerülhetetlen
gyöngeségeinken Isten tekintete nyugszik. Nem vonhatjuk azonban ki
magunkat az alól a feladat alól, hogy hálával köszönjük
meg Istennek az értünk véghezvitt „csodáit”. „Misericordias
Domini in aeternum cantabo” (Az Úr irgalmát
örökké éneklem – Zsolt 89[88],2).
Ugyanakkor újra meg kell vizsgálnunk, sőt, bizonyos
értelemben meg kell fejtenünk mindannak rejtett
értelmét, ami a szemünk előtt zajlott, hogy így
meghalljuk, mit mondott a Lélek az eltelt intenzív év
során az Egyháznak (vö. Jel 2,7.11.17. stb.).
|