Zarándokegyház

8. Mintegy a szentek nyomait követve az Egyház számtalan gyermeke jött el ide, Rómába, az Apostolok sírjaihoz ––, azzal a vággyal, hogy megvallja hitét, meggyónja bűneit és fogadja az üdvözítő irgalmat. Ebben az évben nemcsak az a sokadalom nyűgözte le tekintetemet, mely a Szent Péter teret megtöltötte számos szertartás alkalmával. Gyakran megálltam, hogy a zarándokok hosszú sorait szemléljem, akik türelmesen várakoztak, hogy átlépjék a Szent Kapu küszöbét. Megpróbáltam elképzelni valamennyiük élettörténetét, örömeiket, aggodalmaikat, szenvedéseiket: azt az élettörténetet, mellyel Krisztus is találkozott, s amely a vele való párbeszéd során a remény útja felé fordult.

Miközben a zarándokcsoportok állandó áradatát figyeltem, felfedeztem bennük a zarándokegyház konkrét képét – azét az egyházét, amely, mint Szent Ágoston mondja, „vándorolva járja útjait, a világ üldözi, az Isten vigasztalja”. ⁵Ennek az egyedülálló eseménynek csak külső arculatát figyelhetjük. Vajon ki képes felmérni mindazt a kegyelmet, mely elárasztotta a szíveket? Csak hallgatni és imádni szabad, alázatosan átadva magunkat Isten titokzatos tevékenységének, és végtelen szeretetét dicsőítve: „Misericordias Domini in aeternum cantabo!”