22. „Az Ige testté lett” (Jn 1,14). Krisztus
misztériumának ezt a megrendítő Szent János-i
ábrázolását az egész
Újszövetségi Szentírás megerősíti.
Pál apostol szintén ezt az elgondolást teszi
magáévá, amikor megállapítja, hogy Isten Fia
„test szerint Dávid nemzetségéből született”
(Róm 1,3; vö. 9,5). Manapság, amikor a kortárs
kultúra számos területét a racionalizmus
kerítette hatalmába, elsősorban a Krisztus
istenségébe vetett hit okoz problémát; más
történelmi és kulturális körülmények
között azonban főként Jézus
emberségének konkrét és történeti
jellege ment feledésbe. Az Egyház hite
szempontjából azonban lényeges és
elévülhetetlen az a megállapítás, hogy
valóban az Ige „lett testté”, s hogy magára vette az
emberi természet minden sajátosságát, a bűnt
kivéve (vö. Zsid 4,15). Ilyen látószögből
nézve a Megtestesülés valóban kenózisa Isten
Fiának, aki megfosztja magát az
örökkévalóság óta hozzá
tartozó dicsőségtől (vö. Fil 2,6–8; 1 Pt 3,18).
Másrészt azonban Isten Fiának ez a leereszkedése
nem öncélú, hanem inkább Krisztus teljes,
emberségét is magába ölelő
megdicsőülésének előkészítője:
„Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely
fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére
hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az
alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten
dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil
2,9–11).
|