IV
A SZERETET TANÚI
42. „Arról
tudják majd meg rólatok, hogy a tanítványaim
vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,35).
Kedves Testvérek, ha valóban szemléltük Krisztus arcát,
akkor lelkipásztori programjainknak abból az „új parancsból”
kell fakadniuk, melyet ő adott nekünk: „Amint én szerettelek
benneteket, úgy szeressétek ti is egymást” (Jn 13,34).
A másik nagy terület, mely iránt mind az egyetemes Egyház,
mind pedig a részegyházak szintjén szilárdan el
kell köteleznünk programunkat, a közösség (koinonia,
communio), mely az Egyház misztériumának lényegét
testesíti meg és nyilvánítja ki. A közösség
a szeretet gyümölcse és jele; ez a szeretet az örök
Atya szívéből áramlik, s a Jézustól
kapott Lélek ontja felénk (vö. Róm 5,5), hogy mi mind
„egy szív, egy lélek” (ApCsel 4,32) legyünk. Ennek a
szeretetközösségnek a megvalósításával
lesz az Egyház „szentség”, vagyis „jele és eszköze az
Istennel való bensőséges egyesülésnek és
az egész emberiség egységének”. 26
Az Úr igen precíz szavakat mondott e témakörben, nem
szabad alábecsülnünk jelentőségüket. Az Egyház
történeti haladásához igen sok dologra lesz szükség
az új évszázadban is, de ha a szeretet (agapé) hiányzik,
akkor minden más hiábavalónak bizonyul. Maga Pál
apostol mondja a szeretethimnuszban, hogy hiába szólunk az
emberek vagy az angyalok nyelvén, hiába „mozdítunk el
hegyeket” a hitünkkel, ha szeretet nincs bennünk, „mit sem érünk”
(vö. 1 Kor 13,2). A szeretet valóban az Egyház „szíve”
– jól sejtette ezt meg Lisieux-i Szent Teréz, akit éppen a
scientia amoris szakértőjeként nyilvánítottam
egyházdoktorrá: „Megértettem, hogy az Egyháznak szíve
van, s hogy ez a szív szeretettől ég. Megértettem,
hogy egyedül a Szeretet képes mozgatni az Egyház tagjait
[…]. Megértettem, hogy a Szeretet magában foglal minden hivatást,
hogy a Szeretet – minden”. 27
|