A testvéri szeretet
49. Az egyházon belüli közösség alapján
a testvéri szeretet, természeténél fogva, megnyílik
az egyetemes szolgálat előtt, s a tevékeny és konkrét
szeretet tetteire buzdít bennünket minden emberi teremtmény
iránt. Olyan terület ez, amely döntő módon minősíti
a keresztény életet, az egyházi stílust és a
lelkipásztori programokat. A most kezdődő évszázad
és évezred látni fogja – s egyenesen kívánatos
is, hogy egyre nagyobb mértékben lássa –, hogy az odaadás
milyen fokára képes eljutni a legszegényebbek iránt
érzett szeretet. Ha valóban Krisztus szemléléséből
indulunk ki, akkor főként azoknak az arcán fedezzük fel
képmását, akikkel ő maga is azonosult: „Éhes
voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom.
Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok.
Beteg voltam, és
meglátogattatok. Börtönben voltam, és
fölkerestetek” (Mt 25,35–36). Ez a szöveg nem puszta
felszólítás a szeretetre, hanem egyenesen
krisztológia, amely fényt vet magának Krisztusnak a
misztériumára. Krisztus Jegyeséhez illő
hűségét sokkal inkább ezen mérheti le az Egyház,
mintsem tanításának ortodoxiáján.
Semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy senkit
sem zárhatunk ki szeretetünkből, hiszen „az Isten Fia
valamiképpen minden emberrel egyesült, amikor testté lett”.
35Az Evangélium egyértelmű
szavai szerint azonban a szegények személyében
különösen is jelen van Ô, s különleges figyelmet
kér számukra az Egyháztól. Ez a fajta választás
rávall Isten szeretetének, gondviselésének, irgalmának
stílusára, s valamiképpen mi is Isten Országának
magjait vetjük el a történelemben, melyeket maga Jézus
szórt szét földi élete során, elébük
sietve azoknak, akik lelki vagy testi szükségeikben hozzá
folyamodtak.
|