59. Kedves Testvérek! A Szent Kapu szimbóluma bezárul mögöttünk, de csak azért, hogy minden korábbinál szélesebbre tárjuk azt az eleven kaput, aki maga Krisztus. A Jubileum lelkesedése után nem kell visszatérnünk a szürke hétköznapokba. Éppen ellenkezőleg: ha zarándokutunk hiteles volt, akkor megmozgatta meggémberedett tagjainkat, hogy az előttünk álló útra térjünk. Pál apostol lendületét kell utánoznunk: „… nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban” (Fil 3,13–14). Egyúttal Mária szemlélődő magatartását is utánoznunk kell, aki a Jeruzsálem szent városába tett zarándokút után hazatérve názáreti házába hűségesen megőrizte szívében Fiának misztériumát (vö. Lk 2,51).

Bárcsak a feltámadt Jézus, aki velünk halad, akár az emmauszi tanítványokkal, és felismerteti magát „a kenyértörésben” (Lk 24,35), éberen találna bennünket, készen arcának felismerésére, hogy mi is testvéreinkhez szaladjunk és beszámoljunk nekik a nagy hírről: „Láttuk az Urat!” (Jn 20,25).

Ez lesz a 2000. Év Jubileumának – mely megelevenítette előttünk a Názáreti Jézusnak, Isten Fiának és az ember Megváltójának misztériumát – hőn áhított gyümölcse.

E Jubileum lezárulásának pillanatában, mely a reményteli jövő felé fordít bennünket, szálljon Krisztus által, a Szentlélekben az Atyához az egész Egyház dicsőítő és hálaadó imája!

Ezzel a kívánsággal adom szívem mélyéből Mindnyájatoknak Áldásomat.

Vatikán, 2001. január 6-án, az Úr Megjelenésének ünnepén, pápaságom huszonkettedik esztendejében.