2. Ezért szükségét érzem, hogy hozzátok forduljak, akik oly kedvesek vagytok számomra, s veletek is megosszam a hála énekét. Pápaságom kezdete óta úgy gondolok a 2000-es Szentévre, mint igen fontos fordulópontra. Megünneplésében gondviselésszerű találkozót látok, amikor az Egyház – harmincöt évvel a II. Vatikáni Egyetemes Zsinatot követően – kérdőre vonhatja önmagát, hol tart a megújulás, s új lendülettel láthat evangelizációs feladatának teljesítéséhez.

Vajon megfelelt-e a Jubileum ennek a célnak? Elkötelezettségünkön, nagylelkű erőfeszítéseinken és elkerülhetetlen gyöngeségeinken Isten tekintete nyugszik. Nem vonhatjuk azonban ki magunkat az alól a feladat alól, hogy hálával köszönjük meg Istennek az értünk véghezvitt „csodáit”. „Misericordias Domini in aeternum cantabo” (Az Úr irgalmát örökké éneklem – Zsolt 89[88],2).

Ugyanakkor újra meg kell vizsgálnunk, sőt, bizonyos értelemben meg kell fejtenünk mindannak rejtett értelmét, ami a szemünk előtt zajlott, hogy így meghalljuk, mit mondott a Lélek az eltelt intenzív év során az Egyháznak (vö. Jel 2,7.11.17. stb.).