22. „Az Ige testté lett” (Jn 1,14). Krisztus misztériumának ezt a megrendítő Szent János-i ábrázolását az egész Újszövetségi Szentírás megerősíti. Pál apostol szintén ezt az elgondolást teszi magáévá, amikor megállapítja, hogy Isten Fia „test szerint Dávid nemzetségéből született” (Róm 1,3; vö. 9,5). Manapság, amikor a kortárs kultúra számos területét a racionalizmus kerítette hatalmába, elsősorban a Krisztus istenségébe vetett hit okoz problémát; más történelmi és kulturális körülmények között azonban főként Jézus emberségének konkrét és történeti jellege ment feledésbe. Az Egyház hite szempontjából azonban lényeges és elévülhetetlen az a megállapítás, hogy valóban az Ige „lett testté”, s hogy magára vette az emberi természet minden sajátosságát, a bűnt kivéve (vö. Zsid 4,15). Ilyen látószögből nézve a Megtestesülés valóban kenózisa Isten Fiának, aki megfosztja magát az örökkévalóság óta hozzá tartozó dicsőségtől (vö. Fil 2,6–8; 1 Pt 3,18).

Másrészt azonban Isten Fiának ez a leereszkedése nem öncélú, hanem inkább Krisztus teljes, emberségét is magába ölelő megdicsőülésének előkészítője: „Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,9–11).