|
45. Az Élet kenyerét magukhoz véve
készülnek fel Krisztus tanítványai arra, hogy a
Föltámadott és Szentlélek erejével
szembenézzenek mindennapi életük feladataival. A
hívô lélek számára ugyanis, aki felfogta a
történteket, a szentmise nem csak annyi, ami a templomba tartozik.
A föltámadás elsô tanúihoz hasonlóan a
keresztények, akik vasárnapoként összegyűlnek,
hogy átéljék és megvallják a
Föltámadott jelenlétét, arra hivatottak, hogy
mindennapi életükkel az Evangélium hirdetôi és
tanui legyenek. Az áldozás utáni
könyörgés és a befejezô szertartás -- az
áldás és a elbocsátás --
különös jelentôséget nyer, mert általuk
mindazok, akik részesedtek az Eucharisztiában jobban
érezhetik a rájuk bizott felelôsség
súlyát. A szentmise végeztével Krisztus
tanítványa azzal a feladattal télr vissza mindennapos
környezetébe, hogy egész életébôl
ajándék, Istennek kedves lelki áldozat legyen (vö.
Róm 12,1). Adósnak érzi magát testvérei
felé mindazért, amit a szentmisében kapott, éppen
úgy mint az emmauszi tanítványok, akik, miután
felismerték a föltámadott Krisztust a
"kenyértörésben", érezték, hogy
azonnal vissza kel térniük testvéreikhez és meg kell
osztaniuk velük az Úrral való találkozás
örömét (vö. Lk 24, 33--35).
|