47. E lelkiismereti kötelezettséget, mely az elsō szįzadok keresztényei įltal oly erōsen érzett belsō igénybōl fakadt, az Egyhįz įllandóan megerōsķtette, de eleinte nem tartotta szükségesnek törvénybe foglalįsįt. Csak az idōk mślįsįval, amikor lanyhasįg és hanyagsįg kezdett mutatkozni, kellett kifejezetten megfogalmaznia a kötelezettséget, hogy a hķvōknek részt kell venniük a vasįrnapi szentmisén. Legtöbbször buzdķtįs formnįjįban tette, de olykor pontos jogi megfogalmazįshoz is kellett folyamodnia. Ez történt a különbözō zsinatokon a 4. szįzadtól kezdve (pl. 300-ban az elvirai zsinat nem a vasįrnapi kötelezettségrōl, hanem hįrom misemulasztįs büntetōjogi következményeirōl szól), ⁷⁹ fōleg a 6. szįzadban és késōbb (mint pl. az agdei zsinaton 506-ban) ⁸⁰ . E részleges zsinati döntések magįtól értetōdō módon torkollottak kötelezō jellegū, egyetemes szokįsba. ⁸¹ A Kįnonjogi Kódex 1917-ben elōször fogalmazta egyetemes törvénybe a hagyomįnyt. ⁸² A hatįlyos Törvénykönyv megismétli, amikor ezt mondja: "Vasįrnap és a többi parancsolt ünnepen a hķvōk kötelesek résztvenni a szentmisén" ⁸³ Egy ilyen törvény rendes körülmények között sōlyos būn terhe alatt kötelez. Ezt tanķtja a Katolikus Egyhįz Katekizmusa ⁸⁴ és méltįn, ha felfogjuk indķtékįt és figyelembe vesszük, hogy milyen jelentōsége van a vasįrnapnak a keresztények életében.