A pihenés napja

64. A három elsô században a keresztények a vasárnapot csak mint istentiszteleti napot ülhették meg, anélkül, hogy a szombati nyugalmat hozzáköthették volna. A Római Birodalom polgári törvénye csak a 4. században ismerte el a heti ritmust oly módon, hogy "a Nap napján" a bíróságok, a városi nép és a mesteremberek munkaszünetet tartottak. ¹⁰⁸ A keresztények örültek, hogy megszabadultak azoktól a körülményektôl, melyek addig olykor hôsiességet követeltek az Úr napjának megtartásához. Ettôl kezdve akadálytalanul végezhették nyilvánosan is imádságaikat. ¹⁰⁹ Tévedés volna tehát a heti ritmussal kapcsolatos törvényhozást az Egyház szempontjából mellôzhetô, jelentéktelen történelmi körülménynek tekinteni. A zsinatok a Birodalom szétesése után is ragaszkodtak az ünnepi nyugalom törvényéhez. Végül azokban az országokban, melyekben a keresztények kisebbségben éltek és a polgári naptár ünnepnapjai nem vették figyelembe a vasárnapot, ez a nap azért az Úr napja maradt, melyen a hívek összejöttek az Eucharisztia ünneplésére, ami nem kis áldozatokat követelt tôlük. A keresztények számára abnormális állapot, ha a vasárnap, az öröm és az ünnep napja egyidejűleg nem pihenônap is, és nehézséget jelent "megszentelni" a vasárnapot miközben nem rendelkeznek elegendô szabad idôvel.