|
76. Amennyiben az Úr napja a
maga heti ritmusával az Egyház ôsi hagyományában
gyökerezik és nagy jelentôsége van a keresztény
ember számára, egy másik ritmus, az évenkénti
ciklus ezt csak megerôsíti. Az emberi pszichének ugyanis
nagyon megfelel, hogy az évszakok és jeles napok visszatéréséhez
hozzákapcsoljon és ünnepeljen évfordulókat. Ha
pedig olyan eseményekrôl van szó, melyek döntôek
voltak egy nép életében, természetes, hogy az évfodulónak
ünnepi jellege van és megtöri a hétkönapok egyhangúságát.
Azok az üdvtörténeti
események, melyekre az Egyház élete épül,
Isten tervei szerint szorosan kapcsolódtak az ôket prófétai
módon elôre jelzô zsidó Húsvéthoz és
Pünkösdhöz. A második századtól a heti Húsvéthoz
kapcsolódva a keresztények megülték a Húsvét
évenkénti ünnepét, ami alkalmul szolgált a
meghalt és föltámadott Krisztus misztériumának
mélyebb átelmélkedéséhez. A Húsvét,
az "ünnepek ünnepe", melyet böjt készített
elô, hosszú vigiliával ünnepeltek és elnyújtottak
egészen Pünkösdig, a katekumenok beavatásának
kiváltságos napja lett. A keresztség által ugyanis
azért tudnak meghalni a bűnnek és támadhatnak új
életre, mert "Krisztus meghalt a mi bűneinkért és
föltámadott a mi megigazulásunkért" (Róm
4,25; vö. 6,3--11). A Pünkösd, mert szorosan kapcsolódik
a húsvéti misztériumhoz, különleges jelentôséget
nyer, mert ekkor ünnepeljük a Szentlélek leszállását
a Máriával együtt imádkozó Apostolokra és
az Egyház minden néphez szóló küldetésének
kezdetét. 120
|