4. Senki figyelmét el nem kerülheti ugyanis, hogy egész a közelmúlt idôkig a vasárnap "megszentelését" a hagyományosan keresztény országokban jelentôsen megkönnyítette a nép széles részvétele és a polgári társadalom szervezete is, mely a munkával kapcsolatos törvényhozásban szilárd pontként biztosította a vasárnapi munkaszünetet. Ma ellenben ugyanezekben az országokban, ahol törvény biztosítja a vasárnap ünnepi jellegét, a gazdasági--társadalmi körülmények alakulása gyakran mélyen átalakította a közösség szokásait, s ezzel együtt a vasárnap arculatát is. Széles körökben gyakorlattá vált a "hétvége", ami a heti pihenést, az állandó lakhelyrôl távoli helyekre való kimozdulást jelenti, s gyakran foglal magában olyan kulturális, sport- vagy politikai programokat, melyek épp az ünnepnapra vannak idôzítve. Olyan társadalmi és kulturális jelenség ez, melynek -- nem tagadható, bizonyos mértékben -- vannak pozitív vonásai, amennyiben valós értékeket, az emberi fejlôdés és a társas élet kibontakozásának egészét szolgálja. Nem csupán a pihenés szükségletének, hanem az "ünneplés" emberi természetbôl fakadó igényének is megfelelnek. Amikor azonban a vasárnap elveszíti eredeti értelmét és pusztán egyszerű "hétvége" lesz, az ember sajnos olyan szűk horizontba zárul, hogy többé már nem képes látni az "eget". Bármennyire felöltözik tehát az ünnepre, belsôleg képtelenné válik az "ünneplésre". ⁷ Krisztus tanítványai ezért nem téveszthetik össze a vasárnap ünneplését -- melynek az Úr napja valóságos ünneplésének kell lennie -- a "hétvégével", ami csak a pihenés és a kirándulás ideje. Komoly lelki érettségre van szükségünk, ami segíti a keresztényeket abban, hogy teljes összhangban a hit ajándékával "önmaguk" legyenek, s mindig készen arra, hogy számot adjanak a bennük lévô reményrôl (vö. 1Pt 3,15). Ezzel szükségszerűen együtt jár a vasárnap mélyebb megértése is, hogy a Szentlélek iránti teljes tanulékonysággal lehessen megélni nehéz helyzetekben is.