|
9. A teremtéstörténet
költôi stílusa jól érzékelteti a csodálatot,
mely elfogja az embert a teremtett világ mérhetetlensége
elôtt, és az imádás érzését,
mely ebbôl fakad Az iránt, aki a semmibôl teremtett mindent.
A Szentírás e lapjának súlyos vallási jelentése
van, himnusz a mindenség Teremtôjéhez, akit egyetlen Úrnak
mutat be a világot isteníteni akaró minden kísértéssel
szemben. Ugyanakkor himnusz a teremtés jóságáról,
mert mindent Isten irgalmas és hatalmas keze alkotott.
"Isten lįtta, hogy jó" (Ter 1,10.12.
stb). A történetet tagoló refrén pozitķv
megvilįgķtįsba helyezi a mindenség minden
részletét, ugyanakkor bepillantįst enged viszonylagos
megértése és lehetséges
śjjįszületése įltal a titokba: a vilįg oly
mértékben jó, amilyen mértékben kapcsolatban
marad eredetével, és miutįn a būn
elcsśfķtotta, śjra jóvį vįlik, ha a kegyelem
segķtségével visszatér ahhoz, aki alkotta. E
dialektika nyilvįn nem érinti közvetlenül az
élettelen dolgokat és az įllatvilįgot, de az embert
érinti, mert ō megkapta a szabadsįg pįratlan
ajįndékįt s egyben kockįzatįt. A Szentķrįs
mindjįrt a teremtés elbeszélése utįn bemutatja a
drįmai ellentétet az Isten képére és
hasonlatossįgįra teremtett ember nagysįga és bukįsa
között, ami a vilįgban a būn és a halįl
sötét szķnjįtékįnak nyitįnya (vö. Ter 3).
|