|
11. Ha a teremtéstörténet elsō fejezetében
példa az ember szįmįraIsten "munkįja", akkor
példa a "nyugalma" is: "Isten a hetedik napon megpihent
munkįja utįn, amit végzett" (Ter 2,2). Itt is gazdag
tartalmat hordozó antropomorfizmussal įllunk szemben.
Isten "nyugalmįt" nem szabad közönségesen
śgy fölfogni, mint Isten
"tétlenségét". A vilįgot megalapozó
teremtō tett ugyanis természete szerint folyamatos, s Isten nem
hagy föl a cselekvéssel, miként maga Jézus
emlékeztet rį, éppen a szombat parancsįval
kapcsolatban: "Az én Atyįm mindig munkįlkodik, és
én is munkįlkodom" (Jn 5,17). A hetedik nap isteni nyugalma nem
tétlen Istenrōl beszél, hanem a mū kész
voltįt hangsślyozza, s mintegy kifejezi Isten pihenōjét a
kezébōl kikerült "nagyon jó" (Ter 1,31)
mūvével szemben: az Alkotó örvendezō
tetszéssel tekint alkotįsįra --
"szemlélōdō" pillantįssal tekint rį, mely
mįr nem akar śjabb megvalósķtįst, hanem inkįbb
örül a létrehozott valósįg
szépségének --, mindenre, de egész
különlegesen a teremtés csścsįra, az emberre. E
pillantįsban mįr észrevehetō annak a kapcsolatnak jegyesi
természete, melyet Isten a sajįt képmįsįra teremtett
emberrel akar megvalósķtani azįltal, hogy a szeretet
szövetségére hķvja. Ezt fokozatosan
valósķtja meg az egész emberiségnek
fölajįnlott üdvösségben, az Izraellel
kötött és a Krisztusban beteljesedett
üdvözķtō szövetség įltal:
valójįban a megtestesült Ige fogja kiterjeszteni az Atya
szeretetének tervét és irgalmassįgįt az
egész emberiségre a Szentlélek eszkatologikus
ajįndéka, valamint a tulajdon testéül és
menyasszonyįul alapķtott Egyhįz įltal.
|