|
21. A "szombat utáni elsô nap," a hét
elsô napja az apostolok idejétôl ezen az alapon kezdte
meghatározni Krisztus tanítványainak
életritmusát (vö. 1Kor 16,2). A "szombat utáni
elsô nap" volt az is, amikor a troászi hívek
összegyűltek "kenyértörésre", s
Pál elbúcsúzott tôlük és
föltámasztotta Eutichuszt, aki kiesett az ablakból és
meghalt (vö. ApCsel 20,7--12). A Jelenések Könyve arról
tanúskodik, hogy a hét elsô napját így
nevezték: az "Úr napja" (1,10). Ettôl kezdve ez
lett a keresztények egyik megkülönböztetô jegye a
világban. A 2. sz. elején Büthinia helytartója, az
ifjabb Plinius megjegyezte, hogy a keresztényeknek az a szokása,
hogy "egy meghatározott napon napkelte elôtt
összegyűlnek és Krisztusnak mint Istennek himnuszt
énekelnek." 20 S valóban, amikor a
keresztények az Úr napja kifejezést
használták, a húsvéti üzenetbôl
fakadó tartalom teljességét értették rajta:
"Jézus Krisztus az Úr"(Fil 2,11; vö. ApCsel 2,36;
1Kor 12,3). Ezzel Krisztusnak ugyanazt a megszólítást
adták, mellyel a Hetvenes fordítás az
Ószövetségi szövegekben Isten nevét, a JHVH-t
adta vissza, amit nem volt szabad kiejteni.
|