Fokozatos elszakadás a szombattól

23. Épp ez az újdonság sürgette az elsô századok katekézisét a vasárnap pontos meghatározására a zsidó szombattal szemben. Szombatonként a zsidóknak össze kellett gyűlniük a zsinagógában, s megtartották a törvényben elôírt nyugalmat. Az apostolok, különösen Szent Pál, kezdetben továbbra is eljártak a zsinagógába, hogy "a próféták minden szombaton olvasott szavait"( ApCsel 13,27) magyarázva hirdessék Jézus Krisztust. Egyes közösségekben megfigyelhetô a szombat megtartása és a vasárnap ünneplése együtt. Azonban nagyon hamar egyre világosabban elkülönült egymástól a két nap, fôként a zsidóságból megtért azon keresztények követelésének ellenhatásaként, akik meg akarták tartatni a régi törvényt. Antiochiai Szent Ignác írja: "Ha tehát azok, akik a régi életrendben nevelkedtek, eljutottak a remény újdonságára, ne a szombatot tartsák, hanem éljenek az Úr napja szerint, mely napon fölkelt életünk általa és halála által, amit egyesek tagadnak, mely misztérium által nyertük el a hitet, és ezért tartunk ki, hogy Jézus Krisztus, egyetlen tanítónk tanítványainak találtassunk. Hogyan élhetnénk nélküle, akinek a próféták is tanítványai voltak a Lélekben, és mint tanítót várták?" ²² Szent Ágoston megállapítja: "Ezért az Úr is megjelölte pecsétjével a maga napját, mely a harmadik a szenvedése után. E nap a hetes ciklusban a nyolcadik a hetedik után, azaz a szombat után, és a hét elsô napja." ²³ A vasárnap és a zsidó szombat különbsége egyre inkább beépült az egyházi tudatba, de a történelem bizonyos szakaszaiban a munkaszünet kötelezettségének hangsúlyozása miatt megfigyelhetô az Úr napjának bizonyos "szombatosító" irányzata. Voltak olyan keresztény közösségek is, amelyekben a szombatot és a vasárnapot úgy tartották meg, mint "testvér napokat". ²⁴