33. Épp a vasárnapi szentmisén élik át a keresztények újra különös intenzitással az apostolok húsvét esti élményét, amikor a Föltámadott megjelent közöttük (vö. Jn 20,19). A tanítványok kis csoportjában, ami az Egyház zsengéje volt, bizonyos módon jelen volt Isten mindenkori népe. Tanuságtételük révén árad a hívôk minden nemzedékére Krisztusnak a béke messiási ajándékával bôvelkedô üdvössége. E békét Ô a vére árán szerezte és a Szentlélekkel együtt ajándékozza: "Békeség nektek!" Abban, hogy Krisztus "nyolc nap mulva" (Jn 20,26) tér vissza hozzájuk újra, gyökerében már látható a keresztény közösség szokása, hogy minden nyolcadik napon, az Úr napján, vagyis vasárnap összejönnek, hogy megvallják föltámadásába vetett hitüket és összegyűjtsék az általa igért boldogság gyümölcseit: "Boldogok, aki nem láttak, mégis hisznek" (Jn 20,29). A Föltámadott megjelenései és a Eucharisztia közötti szoros összefüggésre utal Lukács evangéliuma az emmauszi tanítványok történetével. Maga Krisztus csatlakozott hozzájuk, bevezette ôket az Írások megértésébe s végül asztalhoz ült velük. Akkor ismerték föl, amikor " kezébe vette kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta" (24,30). Jézus gesztusa az elbeszélésben ugyanaz, mint a utolsó vacsorán, s ez világosan utal a "kenyértörésre", ahogyan az elsô keresztény nemzedék az Eucharisztiát nevezte.