A misétôl a misszióig

45. Az Élet kenyerét magukhoz véve készülnek fel Krisztus tanítványai arra, hogy a Föltámadott és Szentlélek erejével szembenézzenek mindennapi életük feladataival. A hívô lélek számára ugyanis, aki felfogta a történteket, a szentmise nem csak annyi, ami a templomba tartozik. A föltámadás elsô tanúihoz hasonlóan a keresztények, akik vasárnapoként összegyűlnek, hogy átéljék és megvallják a Föltámadott jelenlétét, arra hivatottak, hogy mindennapi életükkel az Evangélium hirdetôi és tanui legyenek. Az áldozás utáni könyörgés és a befejezô szertartás -- az áldás és a elbocsátás -- különös jelentôséget nyer, mert általuk mindazok, akik részesedtek az Eucharisztiában jobban érezhetik a rájuk bizott felelôsség súlyát. A szentmise végeztével Krisztus tanítványa azzal a feladattal télr vissza mindennapos környezetébe, hogy egész életébôl ajándék, Istennek kedves lelki áldozat legyen (vö. Róm 12,1). Adósnak érzi magát testvérei felé mindazért, amit a szentmisében kapott, éppen úgy mint az emmauszi tanítványok, akik, miután felismerték a föltámadott Krisztust a "kenyértörésben", érezték, hogy azonnal vissza kel térniük testvéreikhez és meg kell osztaniuk velük az Úrral való találkozás örömét (vö. Lk 24, 33--35).