A vasárnap a liturgikus esztendôben

76. Amennyiben az Úr napja a maga heti ritmusával az Egyház ôsi hagyományában gyökerezik és nagy jelentôsége van a keresztény ember számára, egy másik ritmus, az évenkénti ciklus ezt csak megerôsíti. Az emberi pszichének ugyanis nagyon megfelel, hogy az évszakok és jeles napok visszatéréséhez hozzákapcsoljon és ünnepeljen évfordulókat. Ha pedig olyan eseményekrôl van szó, melyek döntôek voltak egy nép életében, természetes, hogy az évfodulónak ünnepi jellege van és megtöri a hétkönapok egyhangúságát.

Azok az üdvtörténeti események, melyekre az Egyház élete épül, Isten tervei szerint szorosan kapcsolódtak az ôket prófétai módon elôre jelzô zsidó Húsvéthoz és Pünkösdhöz. A második századtól a heti Húsvéthoz kapcsolódva a keresztények megülték a Húsvét évenkénti ünnepét, ami alkalmul szolgált a meghalt és föltámadott Krisztus misztériumának mélyebb átelmélkedéséhez. A Húsvét, az "ünnepek ünnepe", melyet böjt készített elô, hosszú vigiliával ünnepeltek és elnyújtottak egészen Pünkösdig, a katekumenok beavatásának kiváltságos napja lett. A keresztség által ugyanis azért tudnak meghalni a bűnnek és támadhatnak új életre, mert "Krisztus meghalt a mi bűneinkért és föltámadott a mi megigazulásunkért" (Róm 4,25; vö. 6,3--11). A Pünkösd, mert szorosan kapcsolódik a húsvéti misztériumhoz, különleges jelentôséget nyer, mert ekkor ünnepeljük a Szentlélek leszállását a Máriával együtt imádkozó Apostolokra és az Egyház minden néphez szóló küldetésének kezdetét. ¹²⁰