A "szabbat": a Teremtō örömteli nyugalma

11. Ha a teremtéstörténet elsō fejezetében példa az ember szįmįraIsten "munkįja", akkor példa a "nyugalma" is: "Isten a hetedik napon megpihent munkįja utįn, amit végzett" (Ter 2,2). Itt is gazdag tartalmat hordozó antropomorfizmussal įllunk szemben.

Isten "nyugalmįt" nem szabad közönségesen śgy fölfogni, mint Isten "tétlenségét". A vilįgot megalapozó teremtō tett ugyanis természete szerint folyamatos, s Isten nem hagy föl a cselekvéssel, miként maga Jézus emlékeztet rį, éppen a szombat parancsįval kapcsolatban: "Az én Atyįm mindig munkįlkodik, és én is munkįlkodom" (Jn 5,17). A hetedik nap isteni nyugalma nem tétlen Istenrōl beszél, hanem a mū kész voltįt hangsślyozza, s mintegy kifejezi Isten pihenōjét a kezébōl kikerült "nagyon jó" (Ter 1,31) mūvével szemben: az Alkotó örvendezō tetszéssel tekint alkotįsįra -- "szemlélōdō" pillantįssal tekint rį, mely mįr nem akar śjabb megvalósķtįst, hanem inkįbb örül a létrehozott valósįg szépségének --, mindenre, de egész különlegesen a teremtés csścsįra, az emberre. E pillantįsban mįr észrevehetō annak a kapcsolatnak jegyesi természete, melyet Isten a sajįt képmįsįra teremtett emberrel akar megvalósķtani azįltal, hogy a szeretet szövetségére hķvja. Ezt fokozatosan valósķtja meg az egész emberiségnek fölajįnlott üdvösségben, az Izraellel kötött és a Krisztusban beteljesedett üdvözķtō szövetség įltal: valójįban a megtestesült Ige fogja kiterjeszteni az Atya szeretetének tervét és irgalmassįgįt az egész emberiségre a Szentlélek eszkatologikus ajįndéka, valamint a tulajdon testéül és menyasszonyįul alapķtott Egyhįz įltal.